I LOVE ZOMBIES

10. FEJEZET: Túléljük

Senki sem tudta, hogy ki lesz a következő.  

Este 20:00 óra: 

Már a sötétben gyalogoltunk több mint egy órája. Carter hozta a két vizet, mi ketten pedig Caysonnal a fegyvereket vittük. És jelzem azok a fegyverek valami rohadt nehezek voltak! A mellettünk elhelyezkedő erdőből sokszor hallottunk hörgő illetve vicsorító hangokat. Néha úgy remegtem Cayson mellett sétálva mint a nyárfalevél. 

Főleg egy sikítást volt rossz hallani. Hiszen nem tehettünk ellene semmit sem. És mégis végig kellett hallgatnunk. 

-Srácok, az ott egy autó fénye?-Kérdezte Evelyn előre mutatva. Tényleg egy autó száguldott felénk nagy fénnyel. 

Amikor már közel ért hozzánk elkezdtünk neki kiabálni és integetni, de aki vezette csak egyszerűen elhajtott előttünk. Ott hagyott minket. Pedig pont Chicago felé tartott a rohadék. 

-A kurva anyádat!-Kiáltott utána Aderyn dühösen.-Most mi a bánat lesz velünk?-Hirtelen elkezdtek folyni a könnyei mire elfordult tőlünk. 

Mindannyian sírni akartunk. Bár én legjobban meg akartam találni Olivert, hogy agyonlőjem. Kidobott öt embert a semmi közepén élőhalottakkal körbevéve! A sírhelyünket nem akarta még ki is ásni hozzá egyúttal? 

-Nem lesz baj Aderyn.-Sétált oda a lányhoz Carter, majd átkarolta.-Túléljük. Már nincsen olyan messze Chicago, és itt már feltűnően kevesebb élőhalott is van. 

Közben beértünk egy kisebb városba, amin általában csak átszoktak utazni az emberek autóval. De nekünk valószószínűleg ez a kisváros volt a megmentőnk. Az éjszakát muszáj volt egy biztonságos helyen eltöltenünk. 

-Gyertek, találnunk kell gyorsan egy üres házat amiben aludhatunk!-Kiáltotta el magát Cayson felgyorsítva a lépteit.

Mi is gyorsítottunk magunkon. Valahogy mindenki újra erőre kapott Cayson lelkesedése által. Talán még Johan-nál is jobb volt. 

Talán Cayson mindenkinél jobb. 

Egyetlen egy ház előtt sem állt autó. Az egész város szinte teljesen üres volt. 

Odamentünk egy kis ház bejáratához, majd Cayson elkezdett fülelni az ajtón:

-Hallok valamit. Egy vagy kettő geci lehet odabent.-Mondta miközben kibiztosította a fegyverét.-Evelyn, gyere ide mellém. Te tudsz még jól lőni.-Gyorsan helyet cseréltünk Evelynnel aki szintén kibiztosította a fegyverét.-Akkor háromra berúgom az ajtót és lelőjük őket.-Jelentette ki Cayson mire Evelyn bólintott egyet, jelezve, hogy érti.-Három.-Mindannyian visszafogtuk a lélegzetünket.-Kettő.-Becsuktam a szemem.-Egy.-Cayson berúgta az ajtót, majd másodperceken belül hallottam két lövést. 

Mikor újra kinyitottam a szemeimet a többiek már befelé kezdtek el sétálni a házba. 

-Nem tán megijedtél, és azért csuktad be a szemedet?-Jött oda hozzám Cayson egy mosollyal a száján. 

-Talán csak nem akartam látni ahogyan veszélybe kerülsz.-Feleltem lehajtva a fejemet. 

-Nem voltam veszélyben. Nincs mitől tartanod.-Legnagyobb meglepetésemre Cayson fogta és szorosan átölelt. 

Automatikusan visszaöleltem és beszívtam a finom illatát. 

-Folyton veszélyben vagy. Ha te meghalsz akkor nem lesz már miért élnem tovább.-Suttogtam a nyakába miközben lefolyt az arcomon egy-két könnycsepp.-Utánad megyek. 

-Kyan ilyeneket még csak ne is mondj.-Gyengéden eltolt magától, hogy belenézzen a szemeimbe.-Túléljük.  

-Egy kicsit arrébb tudtok menni?-Kérdezte Carter kezében egy elképesztően büdös élőhalottal. Gyorsan elmentünk az útból, Carter és Evelyn pedig kivitte a két hullát az udvarra. 

Mikor visszaértek bezártuk belülről az ajtót illetve elé toltunk egy szekrényt. Az utóbbit még Johan tanította nekünk. Neki volt ehhez az egészhez esze. És pont ő nem élte túl. 

-Van meleg vííííííz!-Kiáltotta Aderyn lélekszakadva visszarohanva hozzánk.-Tudunk fürdeni.-Ahogy kimondta ezt a mondatot és ténylegesen is tudatosult bennem az, hogy "tudunk fürdeni" egy hatalmas vigyor ült ki az arcomra. 

-Hála az égnek!-Mondta Evelyn szintén mosolyogva.-Haha, remélem Oliver meg már rohadt élőhalottként járkál az utcákon!-Tette még hozzá mire mindenki felnevetett. 

Így elgondolkodva tényleg megérdemelte volna. 

-Akkor lányoké az elsőbbség.-Mondta Cayson a fürdő felé mutatva.-De siessetek!

_________________

Egy óra elteltével: 

Nos a lányok nem siettek egyáltalán, és nagyon kényelmesen ásztatták magukat a fürdőkádban. Persze egyikőnk sem szólta meg őket. Kellett ez a kis lelki nyugalom mindannyiunknak.

Carter viszont kevesebb mint 15 perc alatt végzett. Vizes hajjal, derekán egy törölközővel lépett ki a fürdőből, majd intett nekünk, hogy mehetünk. 

-Menj nyugodtan.-Mondta Cayson rám mosolyogva mire felálltam a kanapéról. Volt valami fura abban a mosolyban, de nem igazán akartam gyanakodni. Pedig nagyon is kellett volna. 

Bementem a fürdőbe és becsuktam magam után az ajtót. Ledobáltam magamról a büdös ruháimat, ekkor pedig észre vettem, hogy a többieké már a mosógépbe van betéve, ezért a sajátomat is betömködtem közéjük. 

Elkezdtem engedni a kádba a forró vizet, illetve még nyomtam bele a tusfürdőből ami mellé volt letéve. Nem is tudom, egy kicsit fura volt beszállni egy idegen embernek a kádjába. Olyan rossz érzés volt. Hiszen tudtam, hogy ez a való életben sosem történne meg. 

Pár perc elteltével elzártam a vizet mikor már teljesen megtelt, majd elmerültem egészen nyakig a forró habos vízben. Csodálatos érzés volt. Teljesen elengedtem magamat. 

Ám ez a nyugodt érzés nem tartott sokáig, hiszen nyílt az ajtó amin belépett Cayson. Ugyanolyan mosoly volt az arcán mint amikor elváltunk az előszobában. Hirtelen felültem a vízben és csak néztem amint közelebb sétál hozzám. 

Egy szó nélkül levetkőzött előttem. Egyáltalán nem volt zavarban a jelenlétemtől. 

Bemászott mellém a kádba, majd a combomnál fogva magához húzott egyenesen az ölébe. Az arcom vörös lett, a levegőt pedig szaggatottan vettem. 

-Ugye nem hitted, hogy hagylak egyedül fürdeni?-Kérdezte miközben végigsimított a hátamon ami egy jóleső borzongást váltott ki az egész testemből. 

-Valamiért reméltem, hogy utánam jössz...-Feleltem hosszasan a szemeibe nézve. 

 Cayson lágyan az ajkaimra hajolt miközben szenvedélyesen beletúrt a hajamba. Belenyögtem egyet a csókba amit egy mosollyal díjazott. 

A mellkasára csúsztattam a kezemet mire kicsit összerándult. Végig simítottam a zúzódásokon a lehető leggyengédebben. Cayson keze elkezdett remegni, azt hitte, hogy bántani fogom. Azt hitte, hogy olyan vagyok mint az apja. 

-Nem bántalak. Sosem tudnálak.-Suttogtam neki, majd lassan, egyenként végig csókoltam a sérülésein. 

Pont úgy ahogy ő tette a vágásaimmal. Begyógyítottuk egymás sebeit. 

Sziasztok! Szóval ez most csak egy ilyen "meglepetés" fejezet nektek, mert megjött a kedvem tovább írni a sztorit! :D Remélem tetszett nektek! További szép napot minden kedves ólvasómnak! :)