I LOVE ZOMBIES

7. FEJEZET: A jók halnak meg

Ha abban a pillanatban még élt volna az apja, megkerestem volna és kitöröm a nyakát. 

-Nem akarom, hogy többet bántsanak téged.-Böktem ki pár perc csend után. Valahogy úgy éreztem, hogy akkor ezt ki kell mondanom. Nem tarthattam magamban. 

-Annak már vége van. És most itt vagyok.-Megfogta a karomat mire végig járta az egész testemet egy jóleső borzongás.-Úgy érzem, hogy veled valami rosszabb történt mint velem Kyan. Össze vagy törve.-Nem hittem el, hogy ezt mondja. Hogyan tudott ilyen kevés idő alatt kiismerni? 

-Nem vagyok megtörve.-Hazudtam gyorsan egy sóhajtás kíséretében. Sosem tudta senki sem, hogy mi történt velem az iskolában. Nem tudta senki sem, hogy miket éltem át nap mint nap. 

-Akkor mutasd meg a karodat.-A szívem elképesztően gyorsan elkezdett dobogni amint meghalottam a válaszát. A gyomrom görcsbe rándult, előtte még senki sem kért meg erre. 

Nyilvánvaló volt, hogy nem mutatom neki meg a hegektől ékeskedő karomat. Már csak az hiányzott, hogy még hülyébbnek nézzen! 

Jobb ötlet híján felálltam a mellőle majd visszasétáltam Evelynékhez. Pedig borzasztóan rossz érzés volt ott hagyni egyedül Caysont. Örökké vele akartam maradni. 

Délután három óra: 

Johan és Oliver jó pár óra elteltével sem érkeztek meg, ami miatt tapintani lehetett köztünk a feszültséget. 

-Lehet, hogy nem érnek vissza srácok...-Mondta Carter mire Cayson dühösen elé sétált:

-Ilyet még csak ki se merj mondani! Nem megyünk el innen még vissza nem térnek!-Üvöltött rá, de igazából belül ő is tudta, hogy Carternek igaza van. 

-Cayson...-Sétáltam oda hozzá miközben belenéztem a szemeibe.-Nincs sok esélye, hogy ezt túlélték. Te is tudod...mind tudjuk...-Legördült az arcáról pár könnycsepp mire magamhoz húztam és szorosan átöleltem. 

De ideje sem volt visszaölelni mert hangos dörömbölésre lettünk figyelmesek az ajtón. Cayson pedig azonnal eltolt magától és az ajtóhoz futott. 

Rosszul esett ez az egész. Az, hogy nem ölelt vissza és eltolt magától. De hát mire számítottam?

Kinyitották az ajtót mire Oliver esett be rajta aki eddig a pillanatig az ájult Johant tartotta. A többiek felemelték Johant illetve besegítették Olivert az ajtón, amit aztán gyorsan vissza is zártak kulcsra. Én meg csak álltam ott. Mintha nem tudtam volna megmozdulni. Csak néztem a borzalmakat. 

-Mi történt?! -Kérdezte Cayson hisztérikusan, miközben Oliver felé fordult.

-Ránk támadtak a benzinkúton...-Suttogta Oliver teljesen megtörve. Ekkor láttam előszőr gyengének őt.-Johant...Johant megharapta egy rohadék.-Ebben a pillanatban mindenki a szájához kapott megdöbbenve. Ez azt jelentette, hogy Johan halott és még veszélyes is ránk. 

-Mennyi idő még átváltozik?-Sétált oda Aderyn idegesen hozzájuk.-Mármint veszélyes ránk srácok. Nem vihetjük magunkkal.-Na ezt az egyet nagyon nem kellett volna mondania. Pontosan azért mert Caysonban ez miatt még jobban felment a pumpa. 

-Mi az, hogy nem vihetjük magunkkal?! Chicagoban lehet, hogy van ellenszer, te meg csak így itt hagynád? Hagynád meghalni?-Cayson felállt Johan mellől majd Indulatosan beleállt Aderyn arcába. Abban a pillanatban azt hittem, hogy meg is üti. De nem tette meg. Ő sosem ütne meg senkit sem. Nem akar az apjára hasonlítani. 

-Éppen ezért kérdezem, hogy mennyi idő még átváltozik. Chicagoba több mint 10 óra az út autóval. Annyi idő alatt pedig ki tudja, hogy mi lesz vele?-Felelte Aderyn lassan kifújva a levegőt. Alig tudta tartani a szemkontaktust Caysonnal. 

Valamiért Caysonnak nehéz volt mindig is belenézni a szemeibe. Alig lehetett állni a tekintetét. 

-Pár órája van hátra.-Jelentettem ki mire mindenki rám nézett.-Anyám is kb annyi idő alatt vátozhatott át. A munkahelyén haraphatta egy meg és mire apámmal hazaértek már nem is volt magánál... 

Az egyetlen kérdés csak az volt, hogy miért nem Olivert harapták meg? Hiszen ő volt velünk szemét, Johan semmi rosszat nem tett! De hát mindig a jók halnak meg, nem igaz? 

-Menjetek.-Csak ennyit mondott Johan mikor kinyitotta a szemét. Elkezdett vért felköhögni ami egyszerűen undorítóan nézett ki. A belsője ebben a pillanatban már elkezdett rohadni. 

-Nem, nem hagyunk itt...-Cayson leült mellé, és már láttam, hogy mennyire sírásra áll a szeme. Megakartam vigasztalni őt. Csak a karjaimba akartam zárni és mindentől megóvni. 

Nekem csak az számított, hogy Cayson túlélje. Miatta saját magamat is készen voltam feláldozni. 

-Te mindent megtettél. De ha segíteni akarsz nekem akkor most fogod magad és kimenekíted őket ebből a borzalomból. Tedd meg ezt nekem és vigyázz mindenkire.-Ezzel bízott Johan Caysonra minden felelősséget. Hirtelen mindenkinek Cayson lett az új védelmezője.-Nem akarlak bántani titeket szóval most azonnal indulnotok kell.-Johan arcáról legördült egy könnycsepp amit aztán követett a többi is. Fogalmam sincsen, hogy mennyire rossz lehetett ezeket kimondani. Beletörődni a saját halálodba. 

-Kimenekítek mindenkit. Egyszer pedig még találkozni fogunk.-Felelte Cayson majd felállt és végig nézett rajtunk.-Aki szeretne az köszönjön el Johantól.-Carter Johanhoz sétált Aderynnel együtt.-Oliver, sikerült szereznetek benzint? 

-Igen, már csak bele kell töltenünk a kocsiba.-Oliver felállt a földről ahol eddig ült szótlanul. Tetszett az új csendes Oliver. Kitudja, hogy milyen borzalmakat látott a benzinkútnál... 

Olyan tíz perc elteltével hagytuk el mindannyian a boltot mikor Johan szemeiből már elkezdett vér folyni. De egyikőnk sem ölte őt meg. Az már túl sok lett volna. 

Carter, Cayson segítségével teletöltötte benzinnel a kocsit, és szerintem legjobban Oliver remélte, hogy többet nem kell megállnunk egy benzinkútnál sem. 

Cayson beszállt a vezető ülésre mire én a lehető leggyorsabban beszálltam mellé az anyós ülésre. 

-Ha nem akarod, hogy tudjak rólad bármit is, akkor minek vagy mindig a közelemben?-Kérdezte mikor még csak ketten ültünk a kocsiban. 

Ez egy nagyon jó kérdés volt. Én megakartam mindent tudni Caysonról, de azt nem akartam, hogy ő bármit is megtudjon rólam. Féltem, hogy mi lesz akkor ha ő úgy tényleg látni fog engem. Az igazi énemet. 

-Azért mert Te megvédesz engem. Úgy ahogy még senki más nem tette.-Ebben a pillanatban tudtam állni a tekintetét. Nem féltem belenézni a még könnyektől csillogó szemeibe. 

Cayson áthajolt az oldalamra és nyomott egy gyengéd puszit az arcomra. Egészen az ajkaim mellé. 

Ha abban a pillanatban nem ül be Evelyn a kocsiba, akkor biztos vagyok benne, hogy nem hagyta volna ennyivel abba. 

Szeretett volna megcsókolni. Én pedig szerettem volna ha megcsókol. 

Sziasztok! Sajnálom, hogy nem volt rész, de mostanában nagyon sok dolgom volt! De most itt a rész, a kövi pedig szintén hamarosan érkezik! Ha tetszett Vote-oljatok és írjátok a meg a véleményeteket kommentben. További szép napot minden kedves ólvasómnak! 

Ui: És boldog új évet így utólag! :D