I LOVE ZOMBIES

5. FEJEZET: A fehér inged

Csak éld túl a poklot Kyan. Csak éld túl. 

Május 18. Délelőtt Fél 11: 

-Gyertek utánam! Ne maradjatok le!-Utasított minket Johan továbbra is az utcában haladva. 

-Most mi lesz velünk?-Kérdezte Aderyn már-már hisztérikusan. A levegőt gyorsan kapkodta és alig tudta tartani velünk a tempót. 

-Keresünk egy új kocsit.-Felelte Cayson miközben megfogta Aderyn karját és magához húzta. 

Felidegesítettem magamat ezen a jeleneten. Nem akartam azt látni ahogyan Cayson valaki mással törődik. 

-Megállni!-Kiáltott Johan mire mindannyian egy emberként álltunk meg. A feszültséget egyszerűen tapintani lehetett a levegőben. 

Mivel nem én voltam a legmagasabb a csapatban és még hátul is álltam, semmit sem láttam. Ezért nem is tudtam, hogy miért kellett megállnunk. Csak azt láttam amint Oliver előveszi a fegyverét és elkezd célozni. 

-Várj...csak ketten vannak. Nem kéne rájuk lőszert pazarolni.-Suttogta Johan. Közben már nem bírtam ki és arrébb sétáltam a többiektől, hogy megtudjam őket nézni. 

Tényleg kettő volt belőlük és egyre gyorsabban kezdtek el velénk csoszogni. Az egyiknek már csak egy szeme volt meg a másiknak pedig egyetlen egy karja sem volt. Megint majdnem elhánytam magamat. A legrosszabb az volt az egészben, hogy még fel is akartak minket zabálni. 

-Jólvan. Akkor Carter menj és szúrd le őket.-Felelte Oliver kegyetlenül elmosolyodva. Akkor ott legszívesebben őt szúrtam volna le. 

-Miért pont én?-Kérdezett vissza felháborodva. (Amit persze meg is lehetett érteni.) 

-Hát neked van késed!-Vágott vissza Oliver belelökve egyet Carter vállába. 

Carter nem állt készen arra, hogy megöljön egy ilyet. És éppen hogy minél kevesebb embernek kellett volna engednünk az ölést. Hiszen ez örökké beleég a tudatodba, nem tudod elfelejteni.

-Majd...majd én megölöm őket...-Ajánlkoztam fel, mert már nem bírtam tovább nézni Carter szopatását. Azért mindennek volt egy határa amit Oliver nagyon is átlépett. 

Hirtelen mindenki felém fordult felvont szemöldökkel. 

-Legalább végre megdöglesz! Hiszen tudjuk, hogy te még ezzel a kettő nyomorékkal sem tudnál elbánni!-Hallottuk meg újra Oliver hangját.-Na mi van, nem csak félsz?-Dühösen néztem bele a érzéketlen szemeibe amikből csak úgy sugárzott a könyörtelenség. 

-Szó sem lehet róla, hogy ő menjen!-Ez a mondat mindenkit megdöbbentett. Még hozzá azért mert Cayson mondta. Azt hittem rosszul hallok. 

De most komolyan! Mi oka volt MEGINT megvédeni? A házba is helyettem ment be itt pedig helyettem szerette volna megölni a két nyomorékot is. 

-Ő...ő beverte az ablakot és megvan sebesülve!-Tette még hozzá zavartan megvakarva a tarkóját.-És ha vér megy a sebébe? Hisz ez a vírus véren át is terjed!-Attól függetlenül, hogy az indok jó volt, még egyáltalán nem volt biztos, hogy Cayson ezért kezdett el tiltakozni. 

Csak meg akart védeni... Amire tényleg nem volt semmi oka. 

-Add ide a kést.-Jelentette még ki, mire Carter gyorsan oda adta neki a nagyobb konyhakést.-Mindjárt jövök.-A többiek válaszát meg sem várva odarohant a két málott arcúhoz. 

Végülis nem tudtam végig nézni amint megöli őket. Talán túl sok lett volna nekem. Furcsa lett volna Caysont ölni látni miattam. Vagyis a csapat miatt. Azóta sem tiszta, hogy ki miatt is tette pontosan. 

-Vége van.-Suttogta nekem Evelyn amire újra felnéztem a föd bámulásából.-Megölte őket.

Mint az állatok. Csak öltünk és öltünk, hogy túléljük. A segítség pedig sehol sem volt. Senki nem volt sehol sem. 

-Vedd le a véres inged Cayson!-Kiáltott fel Johan. Ekkor néztem csak rá Caysonra akinek a hófehér inge csupa vér volt. Valamiért szép látvány volt, de azt nem tudnám megmondani, hogy pontosan miért. 

Csak olyan szívesen levettem volna róla én magam azt az inget... 

Elkezdte kigombolni magán az ingét az utca kellős közepén mire én azt sem tudtam, hogy hova nézzek zavaromban. Ledobta a földre a véres ruhadarabot, előttem pedig feltárult a fedetlen felsőteste. Amint őt néztem hirtelen egymásba fonódott a tekintetünk pár végtelennek tűnő másodpercig. 

A szemkontaktust én szakítottam meg mikor ő megnyalta az ajkait. 

Újra felnézve viszont azt kívántam, hogy bárcsak ne tettem volna. Mivel itt már nem vonta el a figyelmemet Cayson szeme jobban is megtudtam nézni a mellkasát. 

És azon a mellkason zúzódások voltak kék és lila színekben pompázva. Valahogy éreztem, hogy azokat nem az elmúlt napoknak köszönheti. 

Azokat jóval előtte kapta. 

Sziasztok! Sajnálom, hogy nem lett túl hosszú a fejezet, de ígérem, hogy a következő már hosszabb lesz és eseménydúsabb is. :D Bár ebbe a történetbe nehéz nem eseménydús fejezetek írni, nem igaz? :D