I LOVE ZOMBIES

11. FEJEZET: Amikor nem tudok lélegezni, nem foglak arra kérni, hogy állj le.

Begyógyítottuk egymás sebeit. 

Május 19. Reggel kilenc óra:  

Végül Caysonhoz bújva aludtam el. Mivel nem volt ott Oliver aki folyton basztatott mindenkit, teljesen nyugodtak voltunk. Végre Carter is meg mert szólalni annyi hallgatás után. Mindannyian az előszobában voltunk, hogy ne veszítsük egymás szem elől, ezt is Johantól tanultuk. 

-Szép jó reggelt mindenkinek!-Mondta Evelyn mikor pont kinyitottam a szemeimet.-Hogy össze melegedtetek ti meg!-Tette még hozzá miközben rám, és Caysonra nézett. Gyorsan felültem Cayson mellől majd a térdemre helyeztem a kezeimet. 

-Hova mész?-Kérdezte nyűgösen Cayson, elkezdve rángatni a karomat, hogy feküdjek vissza mellé. 

-Már felkeltek a többiek...-Hirtelen úgy éreztem, hogy mindenki minket néz és persze elítélnek bennünket. Csak menekülni akartam abból a szituációból. 

Folyton a bántalmazóim szavai csengtek a fülemben amiket bárhogy is próbáltam, nem tudtam elfelejteni. Caysont pedig féltettem. Nem akartam, hogy egyszer majd az ő fejében is azok a szavak járjanak bármit is csinál. 

Felálltam a földre leterített paplanról majd az ajtó elé tolt szekrényhez totyogtam. Mivel a ruháinkat még este kimostuk, reggel már finom illatos ruhában kelhettem. 

-Valami baj van?-Kelt fel Cayson is a földről. Evelynre nézett akinek pedig köztünk cikázott a tekintete. Közben Aderyn és Carter együtt beszélgettek-elég közel egymáshoz-a szoba másik végében. Felénk sem néztek, aminek örültem. 

-Nem, semmi baj sincs!-Hazudtam egy mosoly kíséretében. 

-Most mi van köztetek?-Kérdezte Evelyn felvont szemöldökkel.-Láttam, hogy tegnap bementél Kyan utána  fürdőbe.-Tette még hozzá miközben Caysonra emelte a tekintetét.

Cayson nem válaszólt. Csak lehajtotta a fejét, amitől gyomor idegem lett. 

-Cayson, nincs itt apa. Már nem kell tőle félned.-Evelyn odasétált hozzá és magához ölelte a bátyát. 

Borzasztó volt látni, hogy ők ketten mennyire félnek a saját apjuktól. Mind a kettőjük keze remegett mikor elengedték egymást. 

-Örülök nektek. Tudod, hogy már évek óta szeretném ha boldog lennél!-Evelynnek tényleg hatalmas szíve volt. Borzasztóan szerette Caysont. 

-Na akkor indulhatunk?-Sétált oda Carter szorosan mögötte pedig Aderyn baktatott.-Vagy egyáltalán hova megyünk innen? Csak mert egy autót sem láttam a házak előtt... 

-A garázsokban fogjuk keresni őket.-Felelte Cayson felsóhajtva. 

Azok a garázsok... A legrosszabb ötlet volt bemenni oda... De hát honnan is tudnád ebben a helyzetben, hogy mi a helyes döntés? 

Eltoltuk az ajtó elől a szekrényt, majd mindenki maga elé fogta a fegyverét ami nekem még mindig csak a kis Baseball ütőm volt. Őszintén szólva szerintem azzal még egy pillangót sem tudtam volna lecsapni, de hát mindegy... 

Kilépve az ajtón azonnal megpillantottunk egy mállott arcút amit Evelyn gyorsan le is puffantott. 

-Remélem kiirtják ezeket a dögöket a lehető leghamarabb.-Mondta Aderyn odaérve az első ház garázsához. 

-Lődd le a zárat.-Jelentette ki Carter a zárra mutatva. Evelyn kilőtte a zárat mire segítettem Carternek felnyitni az ajtót. 

Persze a garázs üres volt.