I LOVE ZOMBIES

12. FEJEZET: Engedd, hogy a csillagokkal álmodjak

Csak egy elvétett mozdulat volt. Semmi több. És mégis tönkretett mindent. 

Május 19. Délelőtt 11 óra:  

-Mi történt?!-Kérdezte hisztérikusan Evelyn miközben odarohant a bátyjához. 

Cayson a csuklóját fogva lecsúszott a földre a fal mentén. És pont ebben a pillanatban végül felnyílt a garázs ajtó. Pont a szörnyűségek végén. Mintha a fentiek csak végig akarták volna nézni a szenvedésünket majd aztán mint a színházban a leengedő függönyt, felhúzták az ajtót. Tudatva, hogy vége van. Már nincs tovább. 

-Nincsen semmi baj Evelyn.-Suttogta Cayson miközben Evelyn lecsúszott mellé a földre. Nem tudtam elhinni, hogy így látom Caysont. 

Semmit nem mondtam és semmit sem tettem. Csak álltam ott figyelve amint Aderyn, Carter segítségével kiviszi az általam megölt halottat az útra.

-Gyerünk indulnunk...indulnunk kell...-Evelyn hangja elcsuklott ahogy próbálta Caysont felhúzni a földről.-Lesz segítség Chicagoban!-Kiáltott fel mikor Cayson továbbra sem volt hajlandó felállni. 

-Nem Evelyn, nem lesz. Johan pár óra alatt átváltozott. Én nem akarlak titeket bántani.-Cayson arcán legördült pár könnycsepp mire már én sem tudtam magamat tartani és ugyanúgy elkezdtek folyni a könnyeim. 

Tudtam, hogy vele maradok. Mert nélküle nincs miért élnem. Együtt halunk meg. Ez volt az ígéretem magamnak. 

-Szó sem lehet róla, indulunk.-Jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Fogalmam sincsen, hogy milyen érzés lehetett Evelynnek a saját édestestvérét így látni. Tudni, hogy nincs tovább. 

Persze én is borzasztóan szerettem Caysont. Mindennél jobban. De a vérkötelék más. Abban mindig is lesz valami különleges, amit én soha nem tapasztalhatok meg. 

-Evelyn.-Szólt hozzá Cayson keserű hangon.-Vége van.-Itt törtem össze teljesen belülről. Tudatosult bennem, hogy soha nem élhetek Caysonnal már normálisan. Az időnk lejárt. 

-Én...én nem tudok nélküled elmenni...-Felelte Evelyn könnyek között. Annyira keserves sírást még soha életemben nem hallottam. Borzasztó volt hallgatni. Legszívesebben befogtam volna a fülemet és elrohantam volna. 

-Majd én elviszem innen.-Majdnem infarktust kaptunk mikor megszólalt mögöttünk a garázs bejáratánál Oliver. 

Ahhoz képest, hogy megharapta egy mállott arcú egészen jól nézett ki. 

-Miért vagy itt, te utolsó rohadék?-Bármilyen hihetetlen is, ezt nem én kérdeztem hanem Aderyn. Valahogy megbénultam és nem tudtam felébredni a sokkból. 

-Tudtam, hogy csak erre jöhettek...ezért itt megálltam a kocsival. Gondoltam nekem már úgyis mindegy és legalább a tiétek lehet az autó. De a rohadt életbe is, nem változtam át!-Nevetett fel jóízűen az a gyökér.-Úgy tűnik nem harapott meg! Vagy legalábbis nem elég jól!-Elfordultam Olivertől, Cayson irányába. 

Belenéztem a szemeibe amik szerencsére még nem úsztak vérben. Cayson arcán újabb könnycseppek gördültek le amire persze nekem is újra elkezdtek potyogni a sajátjaim. Nem szóltam hozzá. Nem tudtam volna mit mondani neki. 

-Na ugrás a kocsiba, aki akar jöjjön. De ha Cayson jön akkor lekötözzük, mert engem nem harap meg ez a kis köcsög.-Persze Oliver mit sem változott. Ugyanolyan gyökér volt mint mikor otthagyott minket az út szélén.  

-Szeretlek Evelyn.-Suttogta Cayson alig hallhatóan. Evelyn odament hozzá és hosszasan átölelte.

-Te találkozol anyával.-Erre mind a ketten elmosolyodtak ami egyszerűen hihetetlennek tűnt ebben a szituációban. De hát a Sulliven vér ilyen. Kurva erős. 

Majd hirtelen mindenki rám nézett. Rám, aki hosszú percek óta csak állt ott, kezében a baseball ütőjével amivel nemrég megölt egy élőhalottat. Rám aki csak nézett bele a szerelme szemeibe. 

-Ne halljatok meg. És ígérjétek meg, hogy évente legalább egyszer összeültök és vissza emlékeztek erre a sok hülyeségre. Ígérjétek meg, hogy emlékezni fogtok Johan, Cayson, és az én arcomra.-Szólaltam végül meg ránézve a többiekre.-Én itt maradok Caysonnal. Nekem már nincs miért élnem.

Lassan leültem Cayson mellé és összekulcsoltam a kezeinket. Elég hamar tudtam, hogy mi fog történni. Amint Cayson szemeiből elkezd folyni a vér lelövöm őt majd magamat is. És vége lesz. 

Evelynt bekellett rángatnia Olivernek a kocsiba mikor indultak. Evelyn verte az autó üvegét, de az ajtókat bezárták. Ő az utolsó pillanatban zuhant össze teljesen. 

-Bárcsak egy másik életben találkoztunk volna.-Mondta Cayson miután a többiek elhajtottak a kocsival. A garázs ajtaját lehúztuk, hogy véletlenül se támadjanak meg.-Egy olyanban ahol nem vagyunk ennyire elbaszottak.-A végére felnevetett. 

-Talán valahol egy másik univerzumban most boldogok vagyunk.-Feleltem miközben Cayson nekidőlt a vállamnak. 

-Talán. 

Tudom, tudom, hogy nem lett hosszú, de lehető leghamarabb hozom a folytatást! :) És wáow, mindjárt vége a sztorinak! :D El sem hiszem! :)