Nehezen nyíltak ki a szemeim az erős napfénytől. Homályos volt minden előttem. Sűrűn pislogtam, hogy jobban lássak. Megláttam magam előtt Azazelt ülni, és azt hiszem épp a késeit élezte. Megpróbáltam felülni, de a fejem nagyon fájt, így visszaborultam.
- Fáj valamid?- kérdezi Azazel
- Mmm... a fejem...mi történt?
- Valószínű elájultál.
Megpróbáltam óvatosan pdakúszni mellé, majd felültem. Abbahagyta tevékenységét, és rám nézett.
- Köszönöm Azazel. Mindent köszönök.- mosolygok halványan rá, mire ő is villant egy félmosoly szerűséget.
- De...még mindig nem értem... Miért akarsz rám vigyázni?- hozom fel a témát finoman, de ő elrántja a fejét, így inkább gyorsan menteni kezdtem a menthetőt.- Egyébként miért nem támadott meg az az ember?!- Lassan felém fordította a fejét és engem kémlelt.- A király katonája. Mégsem tette a dolgát.
- Mert még ő maga sem tudja, hogy kinek az oldalán van. Nagyon jól tudja, miket tesz a király a démonokkal, de nem lép fel ellene. Sok alkalma lett volna megölnie engem, vagy csak megpróbálni, de nem tette, ahogyan én is megtehettem volna. Amíg nem áll az utamba, addig nem érdekel.- válaszolja a várost kémlelve.
- Ilyesztő volt. - töröm meg a csendet, mire ő kitágult szemekkel néz le rám. - Nem tudom, miért, de már a kerítésen túl is....megrémített.... Talán azért, mert azt az embert szolgálja, aki a mélybe taszított titeket. És amit most mondtál, az még kiszámíthatatlanná és ilyesztővé teszi.
- Jobban félsz tőle mint tőlem?- hajol közelebb Azazel, amitől én pislogni is elfelejtettem.
- H..hát nem....vagyis....- próbálok valami értelmeset kinyögni.
- Értem..- fordítja el a fejét ismét. Én nem is tudom, hogy milyen felondulásból, de megfogtam az arcát, és magam felé fordítottam.
- Én.. nem félek tőled!- nézek bele csillogó lila szemeibe.
Hirtelen éreztem a karját derekamon, majd az ölébe ültetett. Nagyon meglepődtem a reakcióján, de nem mozdultam. Lassan közelebb hajolt hozzám, majd lágyan ajkait az enyémekre tapasztotta. Lassan de visszacsókoltam. Abban a pillanatban olyan melegség járt át, mint még soha. Egy kis idő múlva eltávolodtunl egymástól, és egymás szemeibe mélyedtünk.
- Hidegek a kezeid.- Töri meg Azazel a csendet. Kezeimet elemelte arcától, majd beburkolta azokat saját kezeibe, és rájuklehelt, hogy felmelegedjenek.
Én a homlokának döntöttem a sajátom, és lehunytam a szemeimet.
