Dany szemszöge:
Mikor bevezettek az udvarba, rengeteg lovagot láttam a téren elszortan. Párokban harcoltak egymás ellen. Tátott szállyal ugrott a tekintetem egyszer az egyikre, másszor a másikra. Odavezettek egy magas, fekete hajú férfihoz.
Az őr elmondta neki, miért vagyo itt, mire ő elmosolyodott.
-Köszönöm! Gyere velem!- ezzel a mellettem álló katona lelépett, és meg követtem a férfit.
-Nemsűrűn fordul elő, hogy nők jelentkeznek a lovagi tisztre. Hogy őszinte legyek, még soha nem fordult elő.- nevette el magát a férfi.
-A nevem Jon parancsnok. A tiedet megtudhatom?-áll meg elöttem, majd lehajol hozzám és rám mosolyog.
-A...a..nevem Daenerys- dadogom. Nem tudom mi ütött belém. Még soha nem éreztem ilyet.
-Hát akkor üdvözöllek nálunk, Daenerys. Mivel te hölgy vagy, neked külön lakhelyed lesz. Viszont figyelmeztetelek. Kemények itt az edzések és a király életéért adod az életed. Itt mi mind fogadalmat tettünk és neked is meg kell tenned. Viszont gondolom előtte belekóstolnál az itteni életbe és az edzésbe.
Nem habozhattam. Rávágtam az igent, mire ő a feleszerelésekhez vezetett. Adott nekem egy rám illő szettet, amit fel is vettem. Ezután kivezetett a többi lovag közé.
Én körbenéztem, de már mindenki foglalt volt.
- Éééés ki ellen fogok küzdeni?
-Még nem harcolsz.- dob oda nekem egy fakardot, amit szerencsésen el is kaptam.- Szoknod kell a páncélt és az ütemet. Én foglak edzeni. Az itteniek túl könnyű prédának gondolnának.-fog ő is egy béna fakardot.
-Na szóval először is, neked egy másfajta edzést találtam ki.-vezet egy kicsit alrább egy üresebb részre, és a lábával egy egyenes, hosszú vonalat húz a földön.
-Az lesz a feladatod, hogy engem megakadályozz. Teljesen mindegy, hogy hogyan, de én nem juthatok át a mögötted lévő vonalon.
-M..mi?- kérdezem értetlenül, mivel ez cseppet sem tűnik edzésnek, viszont válasz helyett már el is kezdett felém futni, mire én elkezdtem a botommal hadpnászni, és a próbáltam a testemmel is egyre messzebb lökni.
Nem tagadom, bár nagyon lefárasztott (főleg a nehéz páncél miatt), de nagyon élveztem, sokat nevettünk egymáson, és teljesen kizártunk mindenkit magunk körül.
Már szinte sötét volt és mi még mindig „edzettünk”.Hirtelen támadt nekem, és az erő már nem volt elég ahoz, hogy visszatartsam, így megfogtam magam, és a lábára csimpaszkodtam, erre mindketten elkezdtünk hangosan nevetni. Egy lovag sétált el mellettünk, és hát eléggé érdekes fejet vágott, de mi nem törődtünk vele. Egyszer csak egy magas, fekete páncélos, ilyesztő férfi jött oda hozzánk, és azt monta, hogy a király beszélni szeretne a parancsnokkal.
- Ne haragudj Daenerys, most mennem kell.
- Semmi gond parancsnok. Holnap mikorra kell visszajönnöm?-kérdezem lihegve és mosolyogva, de ő furcsán néz rám.
- Itt maradsz a palotában mint a többi katona. Persze nem örökre, csak amíg tart a kiképzésed. Az a kapunál álló őrt kérd meg, hogy vezessen a szállásodra. Ne haragudj, majd holnap még beszélünk. Jó éjszakát!
Erre köpni nyelni nem tudtam. Az őr jött végül oda hozzám és vezetett el. Mikor beértem a szobámba, lehuppantam az ágyra és még mindig meredtem magam elé.
Mil lesz most Yuiayrival?
