Insane (YOONKOOK)

13.

-Yoongi-

Végig néztem az osztályon. Mindenki nevetett, csak egy ember nem tette. Vagyis kettő... az egyik egy csaj volt aki mindig szomorúan ücsörög, és ha megpróbálod megszólítani leordít...

A másik pedig Jungkook volt. Engem nézett. Az arcán halvány pírt fedeztem fel, ami elég aranyos volt, pláne, hogy mikor észrevette hogy megláttam, a padra hajtotta a fejét, és úgy tett mintha aludna..
-Na. Biológia. - mondtam, mire felhörögtek- mmmm gondoljatok arra ha ezt a sok sok sok szart nem tanuljátok meg most, akkor sose fogjátok és olyan buták lesztek mint ő-mutattam a ribi csajra aki mindig be akar nálam vágódni. Nevettünk rajta egyet, és haladtunk az anyaggal.

Belegondolva nem is olyan rosz dolgozni itt... mivel... Ha úgy tanítod meg őket ahogy ők beszélnek, és ők megértik akkor talán még neked se lesz uncsi órát tartani...

A másidik biosz után, mikor kimentek az ajtón, néhány diáktól hallottam egy-két olyan szót hogy ''Ez már kellett! Kész felüdülés volt Mrs. Lee irodalomja után'' vagy olyat hogy ''Én tök bírom Mr. Min-t. Ti nem?''

Hát meglepődtem, de azért valahol jólesett. De megráztam a fejem, és mentem volna ki a teremből, mivel szinte csak én maradtam.
-Jungkook megyünk?- kérdezte Jimin. Ők is felálltak és elakarták hagyni a termet, de Kook megfogta a csuklóm, ezzel marasztalásra bírva engem.
-Menjetek. Beszédem van vele- mondta a másik kettőnek, mire azok elmentek.

Becsukta az ajtót, így csak ketten maradtunk.
-Mit akarsz?- kérdeztem
-Beszélgetni.
-Jungkook nem alkalmas... nekem és neked is óránk van..- emeltem égnek a tekintetemet.
-Kérlek...- mondta halkan- Egy késést megér ez a téma...- mondta halkan. Ránéztem ő meg félmosolyra húzta az ajkait.
-Miért? Dehogy ér meg! Otthon is megdumálhatjuk- sóhajtottam fel
-De...
-Azt akarod tudni miért tettem, ugye? Nos. Egyszerüen felhúztad az agyam. Oh nem azzal, hogy nem akartál válaszolni... az érthető... nem vártam rá választ csak szivatni akartalak. De azzal hogy rámkiabáltál... és azt mondtad hogy... hogy...- nyeltem egyet, majd idegesen felsóhajtottam.
-Sajnálom.. tudtam hogy szarul esik neked, mégis kimondtam mert provokálni akartalak- motyogta halkan
-Nem kellett volna azokat kimondanom tudom... övön aluli volt, és még csak igazam se volt...- morogtam- bár egy dologban nem hazudtam. Anyád temetése... tényleg gyönyörű volt- néztem a szemébe. A szemei bekönnyesedtek, és a nyakamba borult. Szorított magához, mintha nem tudna másba kapaszkodni csak belém...- Megadtuk a kellő tiszteletet neki... Sírköve is van... tanítás után, ha akarod elmehetünk oda- öleltem át én is.
-Az jó lenne- motyogta, majd szipogott egyet.
-Próbálj megnyugodni, ha így kimész még engem fognak okolni a haverjaid- toltam el magamtól egy kicsit.
-Van zsepid?- kérdezte halkan.

...

A péntekem hihetetlen húzós volt. 6 órám volt zsinórban, a 4.A-ban tartott dupla órával együtt. De kibírtam.

A kölyköknek csak hét órájuk volt, szóval már valószínüleg leléptek. Akkor nyugodtan mehetek haza.

Aha... ezt gondoltam...

Ugyanis mikor a kocsimhoz lépkedtem ott találtam Kook-ot.
-Hát te?- kérdeztem tőle lepetten
-Jin elvitte Tae-t, de nyugi, magától ment vele. Azt mondta ideje hazamennie... mert hiába minden őrület a bátyja, és szereti. Jimin meg velük ment, remélvén hogy útközben kidobják a házánál- húzta ajkait félmosolyra, miközben a telefonját csúsztatta a farmere zsebébe.
-Értem. És te miért nem mentél velük?- kérdeztem
-Megvártalak- vont vállat mosolyogva
-Ewww ez olyan mint egy nyálas, romantikus vígjáték- fintorogtam
-Vaaaagy az akit magad előtt látsz, pont csak egy sima, lusta srác, aki a tanárával akar hazamenni.- mondta még mindig vigyorogva
-Borzalmas vagy- ráztam meg a fejem hitetlenül mosolyogva, és beszálltunk az autómba.

Egy ideig csend volt, amit ő tört meg.
-Yoongi hyung... olyan kedves vagy mindenkivel... legalábbis velem és a srácokkal is... Hogy lehetsz őrült? Nem... nem értem- makogott
-Jungkook, mondtam hogy nem vagyok vérbeli őrült. Az anyám halála óta vagyok depressziós és őrült, amire Jin csak rásegített... szóval csak akkor vagyok veszélyes, akár mindenkire akár csak magamra, ha ideges, dühös, vagy szomorú vagyok- mondtam felsóhajtva.
-A dühös vagy ideges állapotot értem... de... nem tudtam hogy dep... Mondjuk logikus... - motyogta
-Ne hozd szóba, nem vagyok rá büszke.- mondtam halkan- egyébként pedig többnyire szarkasztikus vagyok mint azt tapasztaltad- mosolyodtam el
-És rendkívül cukin tudsz mosolyogni. Jól áll- kuncogott.
-Jungkook!- nevettem fel- Ezt mire véljem?! Fura vagy...- kuncogtam.

Ismét beállt a csend, de most hosszabb időre. Éreztem hogy már ő se épp boldog érzelmeket mutat, ezért félreálltam, és ránéztem
-Történt valami?- kérdeztem. Ő csak megrázta a fejét.
-Csak... mondtad hogy... Anyámat meglátogathatom majd...- motyogta
-El akarsz oda menni?- kérdeztem. Aprót bólintott- Jó... elviszlek... de..
-Csak látni akarom...- motyogta.

A temetőig csendben telt el az út. Ott is egesz addig csendben maradt, míg meg nem mutattam neki az anyja sírját.

De ahogy ránézett a kőre, amin a nő neve szerepelt, fal fehér lett, és félő, hogy hátraesett volna, ha nem kapom el.
-Hé, hé! Ha rosszul vagy menjünk haza...
-Sose szerettem... tudod... egy igazi hárpia volt- mondta szomorúan mosolyogva. - Utáltam... mert nem szeretett... Ő még nevelő anyának se lett volna jó... Akkor legalább érteném miért volt velem olyan amilyen- kezdett szipogni. Nehezen beszélt, a hangja gyakran el-elcsuklott.- De az anyám volt...- sírt fel
-Hé, semmi baj- öleltem magamhoz- tudom milyen érzés...
-És tudod mi a legszörnyűbb?- kérdezte rám nézve- Hogy gyűlölnöm kéne téged érte... de nem megy- bújt hozzám.

Olyan szívesen nyugtattam volna meg, hogy nem lesz semmi baj, meg hogy én itt vagyok neki... de mégse tettem.

Mert? Vígasztald már meg!

Nem... mert ezek csak üres szavak. Tennem kell érte, hogy elhigyje, tényleg igazat mondok.

Szóval ott álltunk ölelkezve a temető eldugottabb részén. Csak álltunk. Ő sírt, én viszont csak egy dolgot éreztem.

Bármennyire is vagyok őrült, és nem ráz meg, hogy mit tettem, fájt. Fájt hogy pont vele tettem ezt... Hiszen halálosan beleszerettem...

Már a kezdetektől fogva szerettem...

A kisfiús dolgai, az hogy hadakozott velem... egyszerüen megtetszett.

És ez felülmúlja Jin iránt érzett érzéseimet is, ami egyszerre rémít meg, és tesz izgatottá...
- Jungkook... menjünk haza...- mondtam halkan. Tette lérésem, és megindult kifele a temetőből...