Insane (YOONKOOK)

21.

-Jungkook-

Yoongi iszonyat gyorsan vezetett. Az ujjai elfehéredtek, annyira szorította a kormányt, de az arcán nem látszott semmi érzelem.
-Yoongi... Yoongi hyung- szólongattam egyre jobban kétségbeesve- BAZDMEG ÁLLJ MÁR LE TE FÉREG- ordítottam rá, mire a szemei kikerekedtek, és lefékezett.

Sokkolt volt. Sokkolt, és ijedt. Úgy mint én.
-Jung... Jungkook- mondta halkan, és kezdte egyre gyorsabban venni a levegőt.
-Megijesztettél!- akadtam ki- E-ez mi volt egyáltalán?!
-Jungkook- kezdett a hangja kétségbeesett lenni.

Ez nem vall rá...

Egyből aggódó lettem.
-Mi-mi a baj?- kérdeztem
-A-a gyógyszereim... nem vettem be az egyiket...- nézett rám
-Melyiket?!- akadtam ismét ki
-N-nem tudom-kezdett ő is kiakadni.- A-a-az antide-depresszánso-somat bevettem... a nyu-nyugtatómat talán nem... és a... a pánikgyógyszer... -dadogott
-Hol tartod őket?- kérdeztem komoly hangon.

Elővette őket a zsebéből, de annyira remegett a keze, hogy nem tudta kinyitni. Kivettem a kezéből, és kiszórtam pár szemet a kezembe.
-Mennyit kell bevenned?- kérdeztem. Az ujjain 3-mat mutatott.

Te szent isten, rosszabbul van mint hittem...

-Mi-mindkettőből- dadogott, én pedig kiszedtem az adagot.
-De... ezt nem tudod egyben lenyelni ez hat pirula!- akadtam ki.
-A-add be a pánikgyo-gyógyszeremet- tettem kérését, benyomtam a szájába a három pirulát, amit nehézkesen, de lenyelt, viszont nem válltozott az állapota.

Tudom, hogy idő kell míg hat a gyógyszere de...

-Mo-most a másikat- amint lenyelte, odaadtam neki a kulacsom, amiben víz volt. Ivott rá.

És vártunk.

Vártuk, hogy hasson a gyógyszer.

Közben megnéztem, hogy kb milyen gyorsan hatnak a gyógyszerei (mert fel volt írva a dobozaikra), és elvileg max negyed óra mindkettő...
-Elég erős gyógyszereket szedsz...- mondtam halkan. A még mindig remegő alakjára pillantottam. Sokkoltan nézett maga elé.

Ez nem Yoongi... Yoongi hyung nem ilyen...

-Látod, ezért kell hogy segítsek neked! Vigyáznék rád- mondtam idegesen
-Fé-Féreg...- dadogott halkan. Féreg?
-Ahj Yoongi- esett le hogy mi is történt- Ez volt a baj... - sóhajtottam fel nyugodtan.

Yoongi nem vette be a gyógyszereit. Bedühödött, elborult az agya, én pedig ijedtemben a fejéhez vágtam, hogy Féreg, erre ő pánikrohamot kapott. Érthető.

Negyed órán belül valószínüleg hatottak a gyógyszerei, mivel elkezdett szipogni. Aggódóan figyeltem mozdulatait, de nem mertem megszólalni.
-Én nem vagyok gyenge- szipogott- Én nem...
-Hyung- mondtam halkan. Felém fordult, és szó szerint átmászott az ölembe. Bújt hozzám, és sírni kezdett.

Szóval ilyen volt a törött, tinédzser Yoongi...

Nyugtatóan simogattam a hátát, közben azon agyalva, hogyha nem halt volna meg az anyukája, akkor semmi baja nem lenne most. Boldog lenne, valahol máshol....viszont...

...viszont nélkülem.

-Jungkook nem akartam hogy így láss- engedett el, és kifújta az orrát.- Pláne nem te- sütötte le a szemeit.
-Hé- mosolyodtam el- Semmi baj. Mindenkinek van egy ilyen oldala...- mosolyogtam- Te is láttad az enyémet.
-De... de te kicsi vagy, sírhatsz... én... nekem nem szabadna- nézett oldalra, én pedig visszafordítottam az arcát felém, és az ajkaira hajoltam.

Nyugodtan felszusszantott, és az egyik kezét az arcomra téve mélyítette el a csókunkat. Én a derekát fogtam. Csókunk lassú, és szenvedélyes volt.

Ő a passzív fél. Most ő az.

Sose tudtam róla elképzelni ezt, most mégis itt ül az ölemben, és csókolózunk. Az ÉN kezeim vannak az Ő derekán, nem pedig fordítva.
-Megnyugodtál?- kérdeztem halkan, mikor szétválltunk, és a homlokainkat sgymásnak döbtöttük.
-Nagyjából- mondta ő is halkan
-A Féreg megnevezés miatt volt?- kérdeztem szomorúan
-Nem a te hibád- sóhajtott fel, majd átmászott a vezető ülésbe- csak az enyém.- mondta morogva- Be se vettem, és felidegesítettem magam...
-Yoongi ne okold magad mindenért!- morogtam- Igaz elfelejtetted, de ha nem is felejtetted volna el, akkoris megtörtént volna ez, csak akkor nem csókolóztunk volna, hanem kiabáltál volna velem- mondtam
-Megérdemeltem...- morogta halkan
-Tényleg... megbeszélted már vele az időpontot?- utaltam Chanyeol- ra. Felsóhajtott- Nem hivtad fel...
-Még nem- rázta a fejét- Nem akarom felhívni... nem akarom ezt az egészet- mondta majd nyelt egyet, és elfordította a fejét, hogy ne lássam az arcát.

Sírt...

Brutálisan meg tudja változtatni ez a téma... Ha a múltjáról van szó, többségében mérges lesz, de mióta bejött a képbe az a Chanyeol, sokkal érzékenyebb lett.
-Menjünk... sose érünk haza.- mondta halkan, majd ismét elindult a kocsival.

Este, vacsora után hallottam, hogy telefonál.. szegény.

Éppen Chanyeol-lal rendezkedett.
-De...Jó. De akkor mikor menjek hozzád? Nem hiszem el hogy közlöd, hogy menjek el hozzád, oszt még időpontot se vagy képes adni...... MOST?! MI AZ HOGY MOST?? AZT TE SE GONDOLTAD KOMOLYAN?! Chan....- itt felsóhajtott. Odalépkedtem hozzá, és elvettem tőle a telefont.
-Idefigyelj, ha akarsz barmit is a hyungomtól, azt rendesen rendezd le, mert megtalállak es kepes vagyok olyan dolgokra amire nem gondolnál- sziszegtem a telfonba.
-Áhh a picsi. Nah nézzenek oda, Yoongi nem mer beszelgetni velem- röhögött- Jól van kölyök, akkor mond meg neki, hogy... hm... a szombatját töltse velem. Sziaaa-és letette.
-Jungkook- szólt rám mérgesen Yoongi- Hagyd hogy intézkedjek, ez nem a te ügyed- akadt ki.
-Hé- húztam magamhoz- van egy heted felkészülni. Azt mondta hogy szombat. - mondtam halkan
-Azt hittem hogy van olyan kegyetlen hogy holnap rabol el- sóhajtott fel nyugodtabban- de engedj el. Most mérges vagyok rád- szakadt ki a kezeimből, és elvette a telefonját a markomból, majd itthagyott.

...

A szobámban ültem, es a házimat írtam. De nem tudtam koncentrálni. Lehet hogy mérges rám, es nem kéne zavarnom most.. de én mégis mellette akarok lenni. Nemtudom miért, de egyszerüen azt érzem, hogyha nem teszem, összeroppan egyedül.

Pedig nem csak én vagyok neki. Itt van Hoseok és Namjoon is... Még Jin is, hogy megvédje ha rászorul... mit érek itt én?

A fejem az íróasztalomra hajtottam. Miért ilyen nehéz? Miért nehéz kobcentrálnom olyan dolgokra amikre kellene?

Őt akarom.

Ahj ez egyre idegesítőbb...

Még nyafogtam egy sort, aztán úgy voltam vele, hogy úgyse engem fog feleltetni a tanár, ezzel meg semmire se megyek, mivel ha tanulni akarok, koncentrálnom kell. Szóval inkább elmentem aludni.

De azzal nem számoltam, hogy nem fogok tudni aludni. Így egész éjszaka vergődtem az ágyamban erre-arra fordulva, hátha idővel el tudok aludni.... és persze nem is én lennék, ha ez sikerült is volna...