Insane (YOONKOOK)

26.

Sehun elvitte innen Chanyeol-t. Még jó. Szerintem ha tovább néztem volna, ott helyben ájultam volna el.

Az egész múltam. Az a sok szar amit miatta, és Jin miatt átéltem... most már végleg nincs. Nincs Jungkook és köztem több akadály.

Egyedül az a problémánk van, hogy őrült vagyok, de ezt képes vagyok megoldani. És ez... borzalmasan jó érzés.

A tudat, hogy lehet még jó életem, egyszerűen felemelő.
-Hyung... vége?- kérdezte halkan Jungkook
-Minek?- kérdeztem
-Annak hogy szenvedsz. Vissza akarom kapni a Férgemet- motyogta az arcát a pólómba fúrva.

Olyan szinten édes volt az, amit tett, hogy muszáj volt vigyorognom. A srácokhoz fordultam. Tae Hoseok mellett volt. Szorosan hozzá préselődőtt, és nem engedte el. Semmi áron. Jimin pedig Nam kezét szorongatta.
-Úgy látom nektek is van mit mesélni.- mosolyogtam.
-Ugyan mit? Mi teljesen megvagyunk.
-Hyung... fáradt vagyok- motyogták egyszerre mindhárman.

Nah. Azok a sunyi összenézések hármuk közt...

-Jó, akkor felmegyünk.- sóhajtott Nam, majd felállt, és a karjaiba kapta Jimin-t, aki nevetgélve kapaszkodott az idősebbe. Hoseok kézen fogva húzni kezdte Tae-t az emeletre, így csak ketten maradtunk lent.
-Hyung...
-Hm?- néztem rá
-Most hogy... vége... mit fogunk csinálni?
-Őszintén? Lenne pár ötletem... de pont most semelyiket se tudom megvalósítani- sóhajtottam.

Csörögni kezdett a telefonom, úgyhogy odafordultam, és felvettem a földről (hogy került ez a földre?), majd megnéztem ki hív. A szemeim kerekek lettek, és elengedtem Kook-ot.
-A-apa?- szóltam bele a telefonba.

Azt mondtam, hogy semmi se állhat közénk? Tévedtem...

-Jungkook-

Yoongi félve szólalt meg.
-A-apa?- dadogott. Az apjával beszél? De miért ennyire félős? Az apja bántotta volna? Erről nem mesélt. Csak azt tudtam, hogy az anyja meghalt, de hogy az apjával mi történt, arról fogalmam sincs.

A csend miatt tisztán hallottam a férfi hangját, aki beleszólt a telefonba.
-Fiam.
-Miért hívtál?- kérdezte az alsóajkát rágva.
-Hozzátok utazok. Beszélnünk kell.
-MOST?!
-Miért, nem örülnél nekem?
-Hát most csak szedjük össze, miért is nem örülnék annak, ha idejönnél. Hm.. anya halála után úgy bántál velem mi~- de az apja közbeszólt.
-Ez nem telefon téma. Le is hallgathatják.
-Igazad van- sóhajtott Yoongi- Mikorra érsz ide?
-Még Daegu-ban vagyok, de nem sokára indulok. Estére odaérek, ha minden igaz.
-Ne siess...- sóhajtotta Yoongi, majd letette.

A telefonját a földre dobta, ezzel is jelezve nekem, hogy elég negatív dolog az apja és a közte levő kapcsolat.
-Baj van?- kérdeztem aggódva. Mosolyogva nézett rám.
-Ne aggódj, nem akkora mint Chanyeol volt...
-Szóval baj van- sóhajtottam
-De minek hívott fel? És egyáltalán honnan tudja a telefonszámom, mikor azóta már háronszor is megváltoztattam?!- kérdezte kissé idegesen, de persze én ezekre nem tudtam válaszolni.

Leült a kanapéra, én meg mellé huppantam.
-Yoongi... ugye nem fogsz újra megtörni, ha megjelenik?- kérdeztem.
-Nem hiszem... az amiket tett velem... Jin rosszabb volt. Éltem át már nála szarabb dolgokat... de ki tudja- mondta- Viszont holnap ígyis-úgyis be kell mennem dolgozni, ha itt lesz, ha nem...
-A suli most a legkisebb bajunk- morogtam hitetlenül- Mit fogsz neki mondani?- ő csak megrázta a fejét- Nem tudod?
-Bakker 11 éve nem találkoztam vele, honnan tudjam mit NE mondjak neki?- mondta idegesen
-Jó, jó, semmi baj.- húztam magamhoz
-Ahh olyan vagyok mint egy hisztis picsa- sóhajtotta nevetgélve
-Nem vagy az~ érthető a helyzeted.- simogattam a hátát. Hozzám bújt, ami nagyon jól esett, szóval semmi kedvem nem volt őt elengedni.

De persze Jimin is jókor zavar meg minket. Nem szól hozzánk, csak a konyhába rohan, majd az elsősegéllyel felfut.
-Hahh... Nam már megint eltört valamit...- sóhajtott, én meg felnevettem.

Ekkor Jimin felsikított, ami kicsit se volt bíztató, szóval mindketten felpattantunk, és az emelet fele indultunk meg.

-Yoongi-

Mikor Nam szobájához értünk, már Hobi és Tae is ott volt. Nam-ra néztünk, aki ájultan feküdt a földön.
-Mi történt?- kérdezte Jungkook Jimin-t.
-Itt ittunk, mikor eltörte a poharát, és beleállt a kezébe egy-két szilánk, szóval lefutottam az elsősegélyért, és mire visszaértem ez fogadott- mondta idegesen- mondta Jimin. Hoseok közben ellátta Nam kezét, mivel az full vér volt.
-Nem vettetek be semmit?- kérdeztem
-I-izé...- makogta pirosan, majd a kezembe nyomott egy dobozt.- Ezt.

A dobozban egy üveg vágyfokozó volt.
-Biztos mikor ittatok beletette, de a sajátjába véletlen altatót tett.- nevettem fel, majd rá néztem- Akkor te biztos abból ittál, amiben ez volt ugye?- kuncogtam
-KIMENNÉTEK?- akadt ki, és bebújt Nam ágyába.

Nevetve távoztunk. Én és Kook az én szobámba, Hoseok-ék meg gondolom az övébe.
-Olyan vörös volt, mint még soha- nevetgélt Jungkook.
-Tényleg?- kuncogtam
-Aha- vigyorgott- bár ő elég szerény, és sok minden zavarba tudja hozni...- ekkor felhorkantam, és az ágyamra löktem. Egy pillanat alatt felette voltam, ésgonoszan vigyorogtam rá.

Vörös volt. Kb annyira mint Jimin.
-Yo-Yoongi...- dadogott
-Te beszélsz hogy Jimin mennyire zavarba tud jönni, én pedig ennyit teszek, és máris vörösebb vagy nála?- kuncogtam, de nem tudtam sokáig, mert lehúzott magához, és az ajkaimra tapadt.

Lassan csókolóztunk. A kezeit a nyakamba tette, a lábait pedig a csípőmre kulcsolta, ezzel jobban magához vonva. A csókunkba nyögtem, és elváltam tőle.
-Kookie te állsz?- vigyorodtam el
-Tudod... túl nagy a fantáziám- motyogta pirosan.
-Oh ne aggódj, nekem is- kezdtem el csókolgatni, és szivogatni a nyakát, ő pedig sóhajtozva, görcsösen kapaszkodott belém, néha felszisszenve.

Elváltam a nyakától, majd a vággyal teli szemeibe néztem.
-Akarom... most... veled...- nyüszögte halkan
-Jungkookie... ha apám ránk nyit...- mondtam halkan...
-Apád este jön, nem? Délután van még, sőt! Kettő óra van, nem fog ránk nyitni- mondta full pirosan.
-Én...- és megszólalt a csengő. Felsóhajtott.
-Menj nyisd ki. Én kiverem magamnak- morogta, majd kicsúszott alólam, és elindult a szobájába.

...

Kissé morgolódva léptem az ajtóhoz, mivel az illető már negyedjére csenget kitartóan, ami kezd az agyamra menni.
-AHJ HAGYD MÁR AZT A KIBASZOTT CSENGŐT, ELŐSZÖR IS HALLOTTAM- ordítottam ki, hogy ne csengessen mégegyszer, majd kinyitottam az ajtót.

A dühöm egyből elszállt, helyét átvette a félelem.
-A-azt mondtad hogy... hogy csak este jösz...- makogtam szélesebbre tárva az ajtómat apám előtt.
-És ki mondta hogy pontos leszek?- vágta oda nekem, majd lehuppant a kanapéra.

11 éve.... 11 éve nem láttam...  most itt ül a nappalimban... és azt se tudom miért jött ide...