Deon, a Démonvadász

6.fejezet

-Ez tényleg a mennyország? - nézek rá furán.

-Nos, igazából az emberek hívják így. De igen, a jó lelkek itt kötnek ki nálunk. Mindennek megvan a maga rendje. Akik azért haltak meg mert mások életét a sajátjuk elé helyezték, azok beállhatnak hozzánk katonának. Akik rendesen leélték az életüket, azok a bölcsekhez kerülhetnek. Akik valami betegségekben hunytak el, ők automatikusan egy olyan helyre, ami úgy működik mint a rendes világ.Persze mindenkinek van választása, ugyanúgy akik lehetnének katonák vagy bölcsek azok is mehetnek a földnek tűnő világba. Konkrétan azt nevezik paradicsomnak. Újjá születnek, és újra leélhetik az életüket. Erről az egészről viszont elfognak feledkezni.

-És akik katonák lent a földön, vagy olyan vadászok mint én? - kérdezem teljesen meglepődve.

-Ők is választhatnak. Katona vagy új világ. Ha leélték rendesen az életüket akkor is választhatnak, ha nem, akkor is. Annyi hogy vissza kapják a fiatal külsejüket az öregek. Sok furcsaság van Deon, nem mondok el mindent mert akkor elmenne az idő. Annyit szeretnék még ehhez hozzá fűzni, hogy erről senkinek sem beszélhetsz. Mármint az angyalokon kívül senkinek. - néz rám mindentudóan.

-Értem. - bólintok. - Mennyire vagyok veszélyben? - közben nem fordulok felé, inkább a felhőket kémlelem a nagy ablakból.

-Szerinted mennyire, ha még rajtad kívül senki se volt a halandók közül itt? - húzza fel a szemöldökét.

-Akkor nagy szarban vagyok. - húzom el a szám.

-Sajnálom. Van olyan amiről nem beszélhetek és ez sajnos az. - néz rám szomorúan.

-Jaj no problémo! - nevetek, viszont ő a megnyilvánulásom miatt furán kémlel. - legalább nem unatkozok. - folytatom.

-Az biztos, hogy nem fogsz. - kacsint. - gyere, menjünk tovább. -Össze-vissza kanyarogtunk a folyosókon, még meg nem álltunk egy hatalmas ajtó előtt. Az fix, hogy én egyedül nem találnék vissza a kiindulópontunkig. Mielőtt belépnénk az ajtón, gyors rám les, aztán ki nyitja azt. Egy hatalmas teremben kötöttünk ki, ahol csomó emberek (vagy nem tudom mik ők) mennek mindenfele vagy  kisebb csoportokban beszélgetnek. Mindenki szintúgy fehér ruhában van. Miután belépünk, természetesen az összes szempár rám szegeződik,amitől furán érzem magam. Elijah ezt észre vehette, mert megérintette a karomat bátorítóan, majd rám mosolygott.

-Ne foglalkozz velük. Mindenki tudta, hogy egy ember fel jön ma hozzánk. Már várták, hogy láthassanak.

-Ők kik? - kérdezem.

-Bölcsek, katonák, tábornokok, angyalok. - sorolja.

-Itt mit csinálnak? - közben nézelődök.

-Ez úgymond egy központ. Itt mindenki találkozhat mindenkivel. Szabadidejüket akár itt is tölthetik,vagy a saját szobájukban.

-Ohh értem. - a terem tele van székekkel, padokkal, ebédlőasztalokkal. Baloldalt egy büfé helyezkedik el, ami tele van finomabbnál finomabb ételekkel. A plafon helyén óriási üveg van, amin látni lehet a csillagokat. Ami elég érdekes mert semmi lámpa nincs itt és mégis olyan világosan van. - És a szobáik merre találhatóak?

-Azok mellett jöttünk egész végig. - mosolyog.

-De mért nem láttunk senkit? - kérdezősködök folyamat mint egy kisgyerek.

-Azért, mert a csoportok egyik fele most dolgozik. A másik fele, akik pihenősek jelenleg, itt tartózkodik, hogy láthassanak téged.

-Még mindig nehéz felfogni, hogy érdekes vagyok. - rajzolok a levegőbe idéző jeleket az érdekes szónál.

-Neked ők, nekik te. Ilyen egyszerű. Az angyalokon kívül a többi tag nem lát embert a földről.

-Okés.

-Éhes vagy? - a hasam mintha erre a kérdésre várt volna, akkorát kordult, hogy Elijah is meghallotta. - szóval igen. - röhög.

-Talán. - vigyorgok.

-Gyere. - indul el a büfé irányába. - válassz mit szeretnél. Annyi elképesztő étel volt ott, hogy az valami hihetetlen. Végül nagy nehezen választottam 3 óriási szelet pizzát.

A kaja társaságában leülünk egy asztalhoz.

-Te nem eszel? - kérdezem teli szájjal. Isteni finom ez a pizza.

-Nem vagyok éhes. - mosolyog rajtam.

-Hát jó, de nem tudod mit hagysz ki. - kacsintok.

A pizzák befalása után elindultunk újra a folyosókon. Olyan ez az egész hely mintha labirintus lenne. Beléptünk egy ajtón, ami mögött Colby tartózkodott és egy gyönyörű szőke hajú lány. Valamin nagyon röhögtek. Keserű érzés fogott el ahogy láttam őt azzal a lánnyal nevetgélni. Kíváncsi vagyok, hogy ő vajon a barátnője-e. Nem értem ez mért zavar.. De rossz nézni őket. Mintha a szívem fájna. Közben Elijah gyanakodva kémlelt engem. Nagy szemekkel ránéztem, hogy mégis mivan, de csak megrázta a fejét.

Ahogy észre vettek minket, gyors felénk fordultak. A lány meghajolt amit nem értek. Furán nézek rá majd Elijahra. Nem szimpatikus a csaj. Elijah bólint a szöszinek, majd látva a kérdő tekintetem el kezd magyarázni.

-Az alsóbb rendűeknek meg kell hajolnia az olyanok előtt mint mi. - közli teljesen nyugodtan.

-Tulajdonképpen te mi is vagy? És az ebédlő szerűségben mért nem hajoltak meg előtted? - akadok ki.

-Az Istenekhez tartozik. Nem olyan istenek mint amiről a ti földeteken beszélnek. Ők csak mesék, hogy legyen mire támaszkodniuk a halandóknak. - mondja a szöszi okoskodóan.

-Köszi Sherlock. - nézek rá flegmán. Na ez az igazi Deon, úgy örülök, hogy vissza tért

-Deon! - szól rám Colby.

-Mi van? Ez a stílusom. - kacsintok rá.

-Nem, nem ez az. - apáskodik Colby.

-Ohh de igen, csak a napokban picit pihent. - vigyorgok mint egy idióta. Nem tehetek róla, szeretek ilyen lenni, így erősnek tűnök.

-Hát, jó lenne ha elmenne egy hosszú vakációra. - bosszuskodik.

-Most miért baj? Megbántottam a barátnőd? - biggyesztem le a számat. - megbántottalak? - fordulok az említett felé.

-Nem a barátnőm! - vág közbe Colby. - az unokatesóm. - erre a kijelentésére egy hatalmas kő esett volna le a szívemről. Nem a barátnője. Boldog vagyok. De várjuk csak, mért örülök neki ennyire?

-Mi istenek érezzük mások érzelmeit Deon. - suttogja a fülembe Elijah. - szóval csak óvatosan. - vigyorog rám. Baszki, ez szívás Deon. Akkor ezért nézett úgy engem mikor megláttam őket.

-Na szóval mért nem hajoltak meg a teremben előtted? - kérdezem terelve a témákat.

-Parancsba lett adva, nehogy mégjobban zavarba érezd magad.

-Értem. - ezután körbe nézek a szobában, ami olyan mint egy iroda. Könyvespolcok oldalt, középen íróasztal amin van egy gép. Amit nem értek. - Itt van térerő meg internet? - szalad ki a számon a kérdés.

-Nem mindenkinek. Akinek olyan a munkája annak van. De szigorúan csak munkával kapcsolatban lehet használni. - mondja Elijah.

-Esküszöm furák vagytok. - röhögök kínosan.

-Lehet, viszont itt az idő, hogy induljunk és megtudj végre mindent. - néz rám komolyan, majd megfordul és kinyitja nekem az ajtót.