Deon, a Démonvadász

11.fejezet

Másnap délután keltem, de még így is konkrétan egy hullának éreztem magam. A tükörbe bele se mertem nézni, nehogy a végén szívrohamot kapjak. Nagy nehezen lebicegtem a konyhába és "reggeli" gyanánt a kedvenc fahéjas müzlimből öntöttem egy hatalmas adagot a tálba majd rá a tejet. A gondolataim vissza térnek az este történtekre. Sok mindent nem értek, hogy tudtam Jai erejének ellenállni? Miért menekültek el olyan gyorsan? Colby hol volt? Azt mondta mellettem lesz..

-Jó reggelt! - dünnyögi Clare, aki szerintem amúgy fel se fogta igazán, hogy most hol van.

-Reggelt. - kuncogom. A haja össze vissza áll mint egy szénakazal, a sminkje elfolyt a szeme alatt és a lila pizsama szettje van rajta amin boci fejek vannak. Ő is ugyanazt reggelizi amit én. Leül szembe velem az asztalhoz, majd felkönyököl rá. Mosolyogva nézem végig a jelenetet és várom mikor alszik be, vagy mikor dől a feje a tálba, mint a filmekben. Egyik se történik meg, mert hirtelen megszólal a csengő és erre elkezd enni. Sóhajtva állok fel és sétálok az ajtóhoz. Az ajtó mögött Colby mosolygós arcával találkozok. A meglepődöttség kiül az arcomra és mikor ténylegesen felfogom a dolgokat, akkor már csapnám rá az ajtót, de sajnos gyorsan kapcsol ezért szinte beugrik mellém.

-Kedves fogadtatás, mit ne mondjak. - vigyorog.

-Mi történt, hogy csak úgy beállítasz és mutatkozol? - vonom fel a szemöldököm.

-Beszélnünk kell. - komorodik el.

-Miről? Hogy este dolgod volt és nem értél rá velem foglalkozni? -horkantok.

-Deon! Ott voltam, nem mutatkozhatok csak úgy mások előtt.

-Jelezhetted volna akkor. - fonom karba a kezeim.

-Előtte szóltam. - utánozza le a mozdulatomat.

-Öhm helló! - jelenik meg Clare a konyha ajtóban. Zavarában a fejét vakarja. Fura egy látvány lehetünk az biztos. Mind a ketten keresztbe font karokkal, össze szűkült szemekkel nézünk a másikra.

-Szia. - mosolyog az angyalom.

-ohh Clare, ő itt Colby, Colby ő itt Clare. - kapcsolok gyorsan és mutogatok zavartan.

-Clare, ha megbocsájtasz mi most felmennénk beszélgetni Deonnal.

-Okéés. - néz furán. Colby amint megkapta a választ, elkezd a lépcső felé húzni.

-Tudok menni, nem kell rángatni. - morgok neki, de úgy tesz, mint aki nem hall engem. Úgy mászkál a házban, mintha itt élne.. De, eddig csak lent a nappaliban volt. Tudtommal.. Várjunk! - te voltál már úgy itt, hogy nem láttalak? - akadok ki.

-Hogy te mennyire nem tudsz figyelni! - szid le. - az őrangyalod vagyok, mért ne lehetnék itt a tudtod nélkül? - akad most ő ki. Hirtelen lefékezek a folyosó közepén, így neki is muszáj megállnia. Most veszem észre, hogy már nem is a karomat húzza , hanem már kézen fogva jöttünk egy ideje. És most se nagyon akarja elengedni. Ez annyira aranyos. Az igazat bevallva én se nagyon akarom elengedni a kezét. Haragudnom kéne rá, de nem tudok. A cuki mosolya, a gyönyörű szemei.. Oda vagyok érte. Jaj ne Deon, nem szabad, ezt nem szabad! Ne gondolj rá "úgy". Miért is haragudtam rá? Ja, igen, azért mert kukkolt!

- Gondolj bele, hogy ez mégis hogyan esik nekem? Azt hiszem nincs rajtam kívül senki a szobámban, erre megtudom, hogy de, mert Mr. Kukkoló jelen lehet bármikor. Szerinted ezek után, hogy fogom érezni magam? - mivel a bal kezem lefoglalta, így csak a jobbal tudok közben mutogatni. - Kérlek, mostantól ha itt vagy akkor mutatkozz, de mielőtt jössz szólj, jó? - lágyulok meg a végére. Gyerekek! Ez így nem lesz jó, nem tudok haragudni rá.