Deon, a Démonvadász

22 fejezet

-Úgy látom valaki nagyon bejön Liamnak! - szólal meg hirtelen Clare a kocsiban. Kicsit kómás vagyok a korai keléstől, így egy picit megugrok a barátnőm  hangjától. A bázisra tartunk éppen, bár semmi kedvem...A tegnapi edzéstől hatalmas izomlázam van. Liam jó edző, azt kell, hogy mondjam, eléggé lefárasztott. Miután hazaértünk este még sokat beszélgettünk az erkélyen, hiába, hogy fáradt voltam, egyszerűen nem volt kedvem otthagyni. Nagyon megkedveltem az az igazság. Persze csak barátként kedvelem, többet nem érzek iránta. Habár azt se értem minek magyarázkodok, nincs kapcsolatom. Colbyval se tudom mi van, de ez nem kapcsolat az biztos. A duzzogós angyalkámról az edzés óta nem hallottam. Nem fogom magam azon törni, hogy mi a baja, majd elmondja ha akarja. Én nem erőltetem rá magam senkire.
-Ki? - kérdezem.
-Jaj Deon, ne legyél ilyen naiv! - vigyorog.
-Nem vagyok az. Azt kérdeztem, hogy ki és már egyből naiv vagyok.. Kösz. - sziszegem.
-Te! Te jössz be Liamnak. - visít fel. -Jaj Deon, mond, hogy te is odavagy érte kérlek! Annyira örülnék ha végre rád találna a szerelem. - ugrál a kocsiban.
-Clare! Kérlek, nyugodj le. -csitítgatom. - Imádom Liamet. Nagyon aranyos és örülök, hogy segít, de nem hinném, hogy bejövök neki. 
-Ahj, hogy te milyen vak vagy. - biggyeszti le a száját. 
-Ezt is köszönöm szépen. - majd kipattanok a kocsiból, ugyanis megérkeztünk. Remélem, ma nem kell vele dolgoznom. Nem akarom egész nap Liamrol hallgatni a meséit. Az utam egyből a lift felé veszem. Senkinek se köszönök szokásomhoz híven.
-Szia apa! - lépek be az irodájába.
-Szia Deon! - rám se néz, a gépen pötyög tovább.
-Nekem is eddig jól telik a napom, köszönöm kérdésed. És neked? - dőlök hátra a székben.
-Bocsánat, de egyre több a támadás és azokat kell ellenőriznem. 
-Jó, mindegy - gúnyosan rámosolygok. - már megszoktam. 
-Jó reggelt Mr. Saltzman. - lép be a vörös hajú barátnőm.
-Szia Clare. - apa szó nélkül elénk rakja az aktákat. Felvont szemöldökkel figyelem, ahogy tovább ügyködik a gépén. Annyira hiányzik apa. Igen, itt van. Előttem ül.. Viszont a szívemben nagy fájdalmat érzek, akárhányszor rá nézek. Egyáltalán nem érdeklem, ugyanúgy egy vadász vagyok a szemében mint a többiek. Semmi sem lesz olyan mint régen. Nincs anya, így vele együtt az édesapám is elvesztettem. Sóhajtva felkapom az aktát, majd szó nélkül kilépek az ajtón. A szomorú énem hirtelen felváltja az ideges. Úgy érzem ölnöm kell, hogy kiadhassam magamból az ideget. Az elmúlt napokat, heteket, hónapokat. Azt a sok fájdalmat amik lelkileg értek. Jelenleg képes lennék egyedül szembe menni egy csapat démonnal, az sem érdekel ha meghalok. Jobb lesz mindenkinek. Apának, Colbynak, Clarenek, mindenkinek. Jai szerintem örömtáncot járna a hír hallatán, de ez sem érdekel. Ami jelenleg érdekel az az ölés. A gyilkos énem előbújt. Az az énem aki jelenleg nem foglalkozik senkivel és semmivel. Aki leszarja Colbyt és a hisztijeit. Kit érdekel, hogy tegnap megsértődött, mert lecseréltem? Mert engem nagyon nem. Fogalmam sincs milyen lehet a jelenlegi ábrázatom, de mikor egy röpke pillantást veszek a recepciósra, látom rajta a megbotránkozást,a félelmet, amit én váltottam ki belőle. Ördögi vigyorral rontok ki az ajtón, majd sietős léptekkel indulok meg az autóm felé. Beülve a kocsiba hátradobom az ülésekre az aktát, majd elindulok egy jól ismert démontanya felé. A félórás utat tízperc alatt megteszem. Ezidő alatt, ahelyett, hogy lenyugodtam volna, csak még jobban felpörögtem. Érzem, hogy az emberi erőmön felülkerekedett, az új, amit az elmúlt napokban tapasztaltam a kiképzéseken. Az autóból kiszállva körbepillantok és jól szemügyre veszem a terepet. Sose jártam még itt, csak hallottan erről a helyről. Egy erdős rész szélén helyezkedik el. Félkörben lakókocsik helyezkednek el. Az "udvaruk" közepén tábortűz maradványa lelhető fel. A lakókocsik mellett ruhaszárítók tele ruhákkal. Olyan látszatot kelt az egész mintha emberek élnének itt. Aki nem tud semmit a démonokról annak fel sem tűnne ebből az egészből semmi.. Én viszont érzem a jelenlétüket. Közelebb lépek a táborhoz, majd mosolyogva várom, hogy a jobboldalon lévő utolsó lakókocsiból kilépjen az a démon aki az ajtó mögött hallgatózik. Igen, a hallásom is felerősödött, erről senkinek se szóltam, mert nem akartam rájuk hozni a frászt. Lehajolok egy kavicsért, majd egy jól célzott mozdulattal elhajítom az említett kocsi ablaka felé. Az üveg amint betörik, meglátom kilépni az ajtón a mi kis hallgatózó démonunkat. Mosolyogva integetek neki, amitől meglepődik egy pillanatra. Esélyt se adok neki, hogy összeszedje magát, úgy rontok neki. Gyomorszájába ütök,amitől összegörnyed. Látom az arcán a fájdalom jelét, de hangot nem ad ki. Egy másodpercet se várok, egyből kitöröm a nyakát, majd vigyorogva fordulok a többi démon felé, akik eddig bámultak minket. 
-Na? Ki a következő? - nevetek fel hangosan. Mint valami pszichopata úgy érzem magam, de ez nem változtat azon, hogy mindenkit megöljek aki itt van.