Someone like you ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ [✓]

15.

Azon a délutánon, értelmet kapott az életem.
Nem tudtam volna elképzelni mással, csakis Taehyung-gal.
Mikor megcsókolt utána teljesen lefagytam. Csak ültem és néztem ki a fejemből.
Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy ez velem történt meg.
Taehyung csak mosolygott és összekócolta a hajamat, aztán kisétált a házból, ezzel teljesen egyedül hagyva a sokkos állapottal.
Egész délután arra a csókra és Taehyung-ra gondoltam.

Teljesen bekattantam... Ez is Taehyung miatt van...

Este, mikor anyu hazaért szokásosan elkezdett faggatni a napomról.
Természetesen nem akartam, hogy megtudja, hogy haza lettem küldve, így rögtönöztem.

-Minden szuper volt. – közöltem, miközben töltöttem magamnak egy pohár vizet.

-Ezt örömmel hallom. – mondta anyu, ekkor még boldogan. Aztán megváltozott mindent. Amint apu benyitott a házba anyu teljesen megváltozott. – Jungkook. Menj fel a szobádba. – közölte.

-Mi? Miért? – húztam fel a szemöldökömet.

-Azt mondtam menj! – kiáltotta.

Rémülten tettem le a poharat, majd felsiettem a szobámba.
Nem értettem a mostani helyzetet. Minden olyan gyorsan történt.
Feszülten fogtam meg a telefonomat és készültem írni Taehyung-nak, mivel nem adott magáról eddig semmi jelet. Már kezdtem is írni neki, majd hatalmas hangzavarra figyeltem fel. A szüleim veszekedtek. Sosem kaptak még össze ennyire, mint most.

Teljesen összetörtem, ahogy hallottam veszekedni őket. Elmondták mindennek egymást, majd elegem lett. Leszaladtam a lépcsőn és egyenesen feléjük indultam.

-Miért veszekedtek? – kérdeztem idegesen.

-Ez nem rád tartozik! – kiáltotta anyu. – Menj vissza a szobádba!

-Ne csinálj ekkora ügyet ebből... – sóhajtott apu.

-Persze, mert normális dolog, ami történt... – forgatta a szemét anyu.

-Ne a gyerek előtt csináld a balhét...

Egy darabig csak álltam előttük, majd sietősen elhagytam a házunkat.

*Taehyung*

Jungkook szeret... Vagyis... Ezt eddig is tudtam, de így, hogy most ez tényleg hivatalosan is kiderült... Hihetetlen. Annak ellenére, hogy így viselkedtem vele, attól még szeret. Meg sem érdemlem...

Délután, amint beléptem a házunkba az anyám idegesen várt az ajtóban.

-Mi az? – húztam fel szemöldökömet, miközben ránéztem. Az anyám meg sem szólalt, így idegesen kikerültem és elindultam a szobám felé.

-Taehyung. – szólított meg, majd sóhajtva álltam meg.

-Mi van?

-Mi ez a stílus? Mégis kinek képzeled magad? – ordította.

-Hát... Nem a fiadnak az biztos. Már minden vagy csak nem az anyám. – közöltem.

-Olyan vagy mint az apád!

-Tisztességes? Köszönöm. Ez jól esett. – mosolyogtam. Próbált valamivel rákontrázni, de nem jött össze neki. – Tudod... Ez a viselkedés amit te csinálsz... Milyen anya vagy te? – förmedtem rá. – Miattad hagyott el az apám és a húgom is! Ha nem lennél ilyen, akkor most is egy boldog család lehetnénk, de nem. Neked innod kell! Néztél már tükörbe? Sőt... Egyáltalán, hogy tudsz tükörbe nézni? Remélem büszke vagy magadra... – morogtam, majd ismét elindultam.

-És mi van akkor ha iszok? Neked ehhez semmi közöd. Ha annyira nem tetszik el lehet menni! Menj az apád után.

Megtehettem volna. Egyedül Jungkook miatt vagyok még az anyámmal.
Apám messzebb költözött, mint gondoltam. Ha vele lennék, akkor iskolát is kellene váltanom, plusz Jungkook-ot sem látnám. És én ezt nem szeretném.

-Majd annak is eljön az ideje... – közöltem.

-Szégyellsz engem? – jött a kérdés.

-Bármit is teszel az anyám vagy, de amit te csinálsz az sok. Csak ennyit kérek, hogy fejezd be.

-Tudod nekem több okom van rá szégyellni téged. – közölte.

Meglepődve néztem rá, majd keresztbe tettem a kezeimet.

-Hallgatlak.

-Te... és az a srác... Aki itt volt. – húzta a száját.

-Na ide figyelj! – emeltem fel az ujjamat. – Jungkook neked nem ártott semmit. Most szállj le róla, míg nem teszek érte.

-Tényleg együtt vagy vele? Egy fiúval? Elment az eszed? – akadt ki.

-A szerelem általában elveszi az ember eszét. Kinek a szerelem, kinek az alkohol. Jól mondom anyukám?

-Undorító... – fintorgott.

-Szerintem is az vagy. Szeretem azt a fiút, ha tetszik, ha nem. Pont nem érdekel a véleményed.

-Ha ezt így folytatod, akkor nem leszel te az én fiam. – közölte.

-Annál jobb. – vágtam rá, majd berontottam a szobámba és becsaptam az ajtót.

Utáltam, hogy ilyen, de mégis csak az anyám.
Nem egy példamutató szülő, de nem tudom utálni.
Én mindent megtettem a javulása érdekében, de nem segített.
Nem vagyok a fia, mert egy fiút szeretek?
Kibírom Jungkook miatt.
Előbb vagyok vele, mint az anyámmal.

Ez van... Szerettelek, és szeretni is foglak, de... Ez nem egy anyához méltó viselkedés.
Vagy megérted és rájössz a dolgokra, vagy elfelejtesz. Végleg.