Someone like you ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ [✓]

10.

Taehyung-gal az utcákat jártunk.
Szótlanul mentem mellette és az elmúlt perceken gondolkoztam.

-Jungkook... Jó lenne, ha egy kis életkedvet vinnél a dologba... Már engem nyomaszt, pedig én ezzel a gonddal élek... – sóhajtott.

-Bocs, de... Egyszerűen nem hagy nyugodni... Miért nem mész az apádhoz te is, mint a húgod? – kérdeztem.

-Az én hibámból lett ilyen az anyám. Mellette kell maradnom. Kötelességemnek érzem. – közölte.

-De hát... Szeret Téged egyáltalán? – kérdeztem halkan.

-Régen szeretett. Hogy most? Nem hiszem...

-Én ezt nem értem.

-Nem is kell. Ez az én dolgom. Megoldom.

***

Szokás szerint olyan időben léptem be a házunkban, ahogy szoktam.
Szépen csináltam a megszokottat, remélve, hogy nem bukok le.
Már indultam fel a szobámba, mikor anyu utánam kiáltott.

-Jeon Jungkook! Azonnal gyere ide!

Ajaj...

Ártatlan fejjel mentem elé, majd megláttam szigorú arckifejezését.

-Hívott az osztályfőnök. Kérdezte, hogy mi van veled... Elvileg rosszul voltál... Én meg játszhattam el a hazugságod folytatását... Mire véljem ezt? – tette keresztbe kezeit.

-Én... Én csak... – kezdtem el feszengve.

-Hallgatlak... – nézett kíváncsian. – Figyelj... Tudom, hogy nehéz az elején. Tudom, hogy most lettek csak igazi barátaid, de ne lógj ezért. Értelmetlen. Tudod mit? Elnézem. Utoljára. Viszont a héten nem mehetsz sehová! – jelentette ki.

-E-ezt nem teheted! Nekem holnap dolgom van. – közöltem.

-Így jár az, aki lóg...

-Nem lehetne péntektől kezdeni? – néztem rá kérlelve.

-Még ezek után én tegyek neked szívességet? – akad ki.

-Most az egyszer... Kérlek szépen. – mosolyogtam rá és átöleltem.

-Jungkook... Ezzel nem érsz el semmit. – sóhajtott. – Legyen. De péntektől itthon maradsz.

-Rendben. Köszönöm. Vagyis... A holnapot. – mosolyodtam el, majd az arcára nyomtam egy puszit.

Felsiettem a szobába, majd bepakoltam a csütörtöki órarend szerint.

Hm... Azt hiszem nem gondoltam valamire... A szombatra... Mindegy. Sajnálom Taehyung, de ez van.
Majd legközelebb... Amúgy sincs kedvem menni.

Amint kész lettem írtam egy üzenetet Taehyung-nak, hogy nem jó a szombat, mert a lógás miatt szobafogságra ítéltek. Leszaladtam a konyhába, majd leültem ebédelni. Vagyis uzsonnázni...

Mikor a vége felé jártam a csengőre figyeltem fel.
Vállamat megráztam, majd elmostam a tányérom.
Mikor megfordultam anyu jött be a konyhába.

-Itt van Taehyung. Beszélni akar veled. A nappaliban vár. – közölte.

Mit akarhat?

Amint kimentem anyuval mögöttem, Taehyung felpattant a kanapéról.

-Jungkook! Tudod mennyit jelentett ez nekem? Annyira örülök, hogy elkísérsz. – lépett elém, majd átölelt.

-Mi? – kérdeztem halkan lefagyva.

-Mikor láttam az üzenetedet délelőtt, amiben megígérted, hogy szombaton eljössz velem a húgom születésnapjára nagyon megörültem. – mosolygott rám.

-Ezt ígérte? – kérdezte anyu.

-Igen. Köszönöm Jungkook. Most megkönnyebbültem. – nézett rám.

-Hát én... Nem mehetek... – közöltem halkan.

-Mi? Miért nem? Biztos a lógásod miatt... Én megmondtam, hogy ne csináld... Legközelebb hallgatsz rám... Ideje, hogy jobban figyeljek rád Jungkook. – közölte.

-Látod? Taehyung szerint is hülyeség... Barátok vagytok és nem hallgattál rá? – lepődött meg anyu.

-Szép barátság Jeon. Én mindent megteszek érted... Erre te direkt lógsz, hogy ne tudj eljönni... – sóhajtott Taehyung.

-Mi? – akadtam ki.

Kis hazudós...

-Jungkook... Menj el Taehyung-gal. Nem akarom, hogy megszegd az ígéretedet. Amúgy is... Taehyung jó hatással lesz rád. – közölte váratlanul anya.

Taehyung lesz rám jó hatással?
Jó vicc...

-Köszönöm Bomi, hogy elengeded. – mosolygott rá Taehyung.

-Csak ne hagyd elkallódni a fiam... Ha már te vele vagy egész nap, akkor vigyázz rá.

-Vigyázok rá, mint a szívem csücskére. – nevetett fel. – Viszont én megyek. Anyám már vár... – közölte.

Amint megemlítette az anyját ismét szomorúság töltötte be a szívemet.

Akármilyen is Taehyung, de nem érdemli meg ezt...

-Jól van. – bólintott anyu, majd kikísérte.

-Jungkook! Egy szóra jönnél? – nézett vissza a fiú.

-Persze. – feleltem, majd az ajtóhoz léptem.

Anyu otthagyott minket én pedig becsuktam az ajtót magunk mögött.

-Igen? – néztem rá kíváncsian.

-Hányszor mondjam, hogy ne aggódj? – kérdezte.

-Nem tudok nem aggódni... Nem érdemled meg ezt...

-Az lehet, de ez nem jelent semmit. Viszont ne aggódj. Megmondtam. Megoldom... egyszer... – felelte.

-Tudok valamiben segíteni? – kérdeztem.

-Igen tudsz. Fejezd be az aggódást. – nevetett fel.

-Kösz... – sóhajtottam.

-Nyugi. Nem lesz semmi baj Kookie. – húzta mosolyra a száját. – Vigyázok magamra. Aranyos vagy, hogy így aggódsz, de nem kell.

-Meglátjuk mit tehetek...

Taehyung hirtelen magához rántott, majd váratlanul egy puszit nyomott az arcomra.
Ledermedtem karjai között, miközben a szívem folyamatos ütemeket hagyott ki.

Eltolt magától, majd mosolyogni kezdett.
Intett egyet aztán pedig elsétált.
Lefagyva néztem utána, majd kezemet az arcomhoz kaptam.

Ezt mégis miért csináltad?
Miért kell hülyítened?
Reményt fogsz kelteni bennem... Reményt arra, hogy van esélyem...
Pedig nincs...
Egy magamfajta nem kell Taehyung-nak...
Ő biztosan egy okos és szép lányra vágyik, nem pedig rám...