Someone like you ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ [✓]

16.

A nap hátralévő részét a szobámban, az ágyamban feküdve töltöttem.
Anyámmal azóta sem beszéltem és nem is keresett.

Látszik, hogy mennyire szeret...

Egyedül a telefonom csörgése húzott ki az ágyból. Amint megláttam Jungkook nevét a kijelzőn rögtön elmosolyodtam.

-Helló, Kookie. – köszöntem neki boldogan.

-Szia Taehyung. Én Jungkook anyukája vagyok. Nincs esetleg nálad? – kérdezte valóban az anyja.

-Öhm... Nincs... Miért? – kérdeztem.

-Elment otthonról és még mindig nem jött vissza. Elég későre jár már és aggódok érte... Azt hittem, hogy nálad van.

-Nem. Itt nincs. Megkeresem. – jelentettem ki.

-Köszönöm Taehyung.

Megszakítottuk a vonalat, majd felkaptam a szobámba felakasztott dzsekimet és már rohantam is le, a lépcsőn.

-Hova mész? – kérdezte rekedtes hanggal anyám, miközben egy alkohollal teli üveget szorongatott.

-Valahova. – közöltem, majd kikaptam a kezéből.

Ezt nem iszod meg. Nem érdemled meg, de akkor is segítek, ha van rá alkalmam.

Az üveggel a kezemben léptem ki az ajtón, miközben meghallottam anyám szavát hozzám.

-Rohadék... – morogta.

Én is szeretlek...

Kidobtam a szemetesbe az üveget, majd magamra húztam a kapucnit és elindultam Jungkook-ék háza felé remélve, hogy nem ment messzire a fiú. Idegesen, zsebre tett kezekkel haladtam egész úton, míg végül a házuk elé értem.

És most merre?
Jungkook... Miért mentél el egyáltalán?

Egyre jobban aggódtam érte és teljesen kétségbeestem. Végig rohantam az utcában, hátha meglátom, de nem így lett. Lekanyarodtam Hoseok utcájába, de ott sem találtam.

Talán... Ott van nála? De... Miért oda ment volna, ha itt vagyok én neki?
Nem.... Nincs Hoseok-nál. Nincs és kész.

Visszasiettem, majd az iskola felé vettem az irányt.
Szemeimmel egyfolytában kerestem, de hiába.
A hatalmas épület előtt álldogáltam tanácstalanul.

Remélem nem esett bajod....

Tovább jártam az utcákat, majd megpillantottam egy park bejáratát.
Nem volt jobb ötletem, így bementem. A kavicsos járdán szaladtam végig az egész parkon.
Minden ösvényt és utat bejártam, majd lihegve támaszkodtam meg az egyik fában.
Mikor sikerült egy kis erőt gyűjtenem tovább indultam.
Lassan mentem tovább és úgy néztem át a parkot még egyszer.
Elég sötét is volt, így előfordulhatott az is, hogy csak nem vettem észre.
Megálltam az egyik pad mellett, majd egy füves terület felé fordultam.
Teljesen ellepte a sötétség, semmit nem lehetett látni arra.
Nem tudtam volna úgy elmenni a parkból, hogy ne mentem volna közelebb. És milyen jól tettem.
Jungkook-ot egy padon feküdve találtam meg.
Egyből mellette termettem és lesimítottam arcáról a tincseit.
Ahogy kezem a jéghideg arcához ért teljesen elöntött az aggodalom.

Mióta feküdhetsz már itt?...

Óvatosan felkaptam a fiút, majd megindultam vele a haza vezető irányba.
Nem akartam felébreszteni, így jobbnak láttam, ha hazaviszem.
Lassan jártam az utcákat, kezemben a fiúval, vigyázva, hogy ne ébresszem fel.
Amint elértük a házat nem vártam senkire, így benyitottam.
A sötétbe borult folyosón lerúgtam a cipőimet, majd az emelet felé igyekeztem.
Teljes sötétség uralkodott a házban.

Jungkook szülei biztosan alszanak már...

Bevittem a fiút a szobájába, majd óvatosan letettem az ágyra.
Amint elemeltem a kezemet Jungkook nyöszörögni kezdett.

-Taehyung.... - mosolyogva néztem Jungkook-ra, kinek szeme akkor már nyitva is volt. – Maradj itt...

-Nem maradhatok. – simítottam meg az arcát. – Aludd ki magad. Holnap találkozunk. – mosolyogtam. – Viszont. Ha már fent vagy. Menj fürödj le. Le vagy hűlve, nehogy megfázz.

Jungkook aprót bólintott, majd némán előszedte ruháit és elhagyta a szobáját.
Mosolyogva indultam le a lépcsőn, miközben észrevettem, hogy a nappaliból fény szűrődik ki.

-Taehyung. – lépett elő Jungkook anyukája. – Köszönöm. – ölelt meg váratlanul.

-Ne köszönd. Ez csak természetes. – mosolyogtam.

-Aludj itt. Ne menj haza már ilyenkor. Anyukád biztosan megérti majd. Felhívjam?

-Ne! – kerekedtek ki a szemeim. – Meg fogja érteni...

-Jungkook majd megmutatja, hogy hol aludj. Jó éjszakát nektek. – mosolygott, majd felment az emeletre.

Mosolyogva mentem vissza én is, majd leültem Jungkook szobájában az ágyra.
Hatalmas vigyorral ajándékoztam meg, amint belépett az ajtaján.

-Hát te? – kérdezte álmosan.

-Az előbb még azt akartad, hogy maradjak... De, akkor elmegyek. – közöltem, majd sietősen mentem az ajtó felé.

Amint elhagytam volna a szobát Jungkook a csuklómra fogott.

-Nem mész sehova. – kezdett el vigyorogni.

-Én is így gondoltam Kookie. – suttogtam, majd becsuktam magunk mögött az ajtót. – Na nyomás az ágyba. Egy kettő!

-Megyek már. – nevetett fel.

Jungkook bemászott az ágyba, én pedig lekapcsoltam a lámpát és követtem.
Megszabadítottam magam pár ruhadarabtól, majd befeküdtem Jungkook mellé.

-Kookie... – suttogtam nevét, mire felém kapta a fejét. – Elvileg meg kellett volna mutatnod, hogy hol kell aludnom.

-Itt. Mellettem. – kezdett el mosolyogni.

Mosolyogva közelítettem Jungkook felé, majd ajkaimat az övékre helyeztem.
Lassan vittem bele a csókba, míg végül egyre jobban kezdtük el falni egymást.

-Ne menj el többet szó nélkül Kookie. – suttogtam a fülébe, majd belecsókoltam a nyakába.

-Nem fogok. – felelte akadozva.

Ajánlom is...