Someone like you ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ [✓]

18.

Ezt nem hiszem el...
Miért van az, hogy minden jó után valami rossz történik?
Miért nem lehetek egyszer igazán boldog?

-Váltok? - kérdeztem sokkos állapotban.

-Igen. - sóhajtott anyu. - Sajnálom, hogy így kellett megtudnod. Tudnod kellett róla..

*Taehyung szemszöge*

Sajnálom Jungkook-ot, amiért ilyen helyzetben van.

Vajon mi történhetett most?
Remélem jól van...

Sóhajtva dőltem be az ágyamba és elvesztem a plafon részleteiben. Az idő múlásával éreztem, hogy pilláim elnehezednek, majd nem sokkal rá már el is nyomott az álom.

***

Hirtelen jött ajtónyitódásra ijedtem fel, majd fáradt tekintettel néztem az ajtó felé. Meglepődve ültem fel, amit megpillantottam Jungkook-ot az ajtómban állni.

-Jungkook? Hogy kerülsz ide? - kérdeztem, miközben megdörzsöltem a szemeimet. - Anyám beengedett? - lepődtem meg.

-Nem. Nyitva volt az ajtó... Ő alszik a nappalitokban... - felelte halkan lesütött szemekkel.

-Baj van? - kérdeztem, miközben kimásztam az ágyból.

Jungkook elé léptem, de ő még mindig csak lefelé nézett. Lassan felemeltem a kezemet, majd az álla alá helyeztem és lassan fejét felfelé irányítottam. Jungkook könnyekkel teli szemeit látva összeszorult a szívem.

-Kookie... Mi történt? - kérdeztem.

-Anyuék... - kezdte el szipogva. - Válnak.

Jungkook-ot magamhoz szorítottam, majd átöleltem. Fejét a mellkasomba fúrta és az ingem anyagába kapaszkodott. Akadozva vette a levegőt én pedig a hátát simogatva próbáltam megnyugtatni.

-Nyugodj meg Kookie... Annyira segítenék neked, de... Fogalmam sincs, hogy mit tudnék tenni érted. Én itt vagyok és... - kezdtem el, de felnézett rám és közbeszakított.

-Csak ölelj át. - szipogott.

-Egy ideje azt csinálom. - mosolyodtam el.

-De ne hagyd abba. - mondta halkan, majd fejét visszahajtotta a mellkasomra.

-Sosem engedlek el. - suttogtam.

Egy darabig csak ölelkezve álltunk, majd Jungkook levegővétele éreztette, hogy kezd lenyugodni.

-Jól vagy? - kérdeztem, amint elvált tőlem.

-Sokkal. Köszönöm. - szipogott utoljára.

Lassan Jungkook ajkai felé közelítettem, mikor az anyám hangját hallottam meg mögülünk.

-Mégis mi folyik itt? - kiáltotta rekedtes hangon.

Egyből elhúzódtam Jungkook-tól, majd megszorítottam a kezét és beljebb húztam. Az ajtót bevágtam a háta mögött és a kulcsot elfordítottam a zárban.

-Kim Taehyung hogy merészeled ezt? - kezdett el dörömbölni az ajtón.

-Ne is figyelj rá.. - forgattam a szemeim, majd leültettem Kookie-t az ágyamra.

-Mit vétettem, amiért ilyen fiam lett? - ordított kintről az anyám utoljára, majd elment.

-Mit vétettem, amiért ilyen anyát kaptam? - kérdeztem magamtól sóhajtva.

-Te semmit nem vétettél. Vannak bűneid, de ezt nem érdemled meg. - felelte Jungkook.

-Bűneim mi? Na milyen bűneim vannak? - kérdeztem tőle, miközben leültem mellé.

-Most nincsenek. Igazából csak voltak.

-Mint például?

-Az iskolai incidensek...

-Melyikre gondolsz? Mikor zavarba hoztalak? - mosolyodtam el.

-Ne nevess! - szólt rám mérgesen.

-Jó bocsi. Tudod... Ez mind a te hibád volt.

-Az én hibám? - lepődött meg.

-Ha nem szerettem volna beléd már rögtön, akkor nem tettem volna és nem mondtam volna semmit amitől zavarba jöhettél volna. - közöltem. Jungkook arcán egy apró mosoly jelent, meg majd újra megszólaltam. - A te hibád, hogy ilyen aranyos vagy ilyenkor.

Ismét közeledni kezdtem Jungkook ajkaihoz, de most nem állított meg senki. Ajkaimat az övéinek nyomtam, majd lassú csókba hívtam.

*Jungkook szemszöge*

Taehyung sikeresen kivitt a házból, úgy hogy senki nem sérült meg. Ugyanis majdnem ez történt. Az anyja túl messzire megy már. Ez nem normális amit csinál...

-Hé, Tae ez így nem jó... - mondtam, miközben elhagytuk az utcáját.

-Tae? - mosolyodott el. - Jungkookie ne aggódj már ennyit. Árt az egészségednek. - nevettem fel.

-Te ártasz magadnak egyszer... Az anyád... Bocsi, hogy ezt mondom de...

-Hibbant? - kérdezett rá. - Tudom. Ez van.

-Nem. Ez nem jó felfogás. Tenni kell valamit.

*Taehyung szemszöge*

Tenni valamit?
Te miért nem tettél valamit akkor?
Akkor, mikor a legnagyobb baj volt.
Mikor tenned kellett volna valamit, de nem tettél semmit.
Talán... Nem is szerettél igazán...

-Mit tegyek? Jelentsem fel? Zárassam be? Akkor apámhoz kerülök. És ő nem itt van... Nem látnálak többet. És én nem bírnám ki nélküled. - közöltem.

Úgy látszik, te kibírnád nélkülem.
Jungkook... Te szerettél egyáltalán?

-Én se bírnám ki nélküled Taehyung. - nézett a szemeimbe.

Ekkor még elhittem...
Hülye voltam.

-Na látod? Nincs miről beszélni. Néha kell áldozatot hozni. Nekem megéri akkor, ha miattad hozom. Ha velem vagy.

-Majd kitalálunk valamit. - kulcsolta kezét az enyémbe.

-Hihetetlen vagy. Na, de... Tudod... Van egy dolog amit még nem csináltunk. És kellene... - néztem rá. - Ha nem akarod, akkor várhatunk még, csak...

-T-Taehyung... Te most... Miről beszélsz? - kérdezte ijedten.

-A házi dolgozatról. Neki kéne állni... Miért te mire gondoltál? - nevettem fel, majd végig gondoltam még egyszer miket mondtam. - Oh.. Hát... Majd annak is eljön az ideje. - húztam mosolyra a számat.

-Hülye... - forgatta a szemeit.

-Most miért? Te... Nem akarod?

-Én... - jött zavarba teljesen. - Jaj ne beszéljünk már erről. - fordította el a fejét.

-Jó. - nevettem fel. - Szóval miről szeretnél írni? Mi az ami téged érdekel? Rajtam kívül. - nevettem.

-Nagyon vicces... Mi az ami érdekel? Hm... Talán a zene. - jelentette ki.

-A zene? - kérdeztem vissza.

-Igen. Szerintem a zenéről írjunk. Arról rengeteget lehetne mondani. Hangszerektől kezdve a különböző műfajokig... Na meg persze... Zenével van, hogy jobban ki lehet fejezni a gondolatainkat és az érzéseinket. Talán ezért is van annyi szerelmes dal? - gondolkozott el.

Egy dal az érzéseinkről...
Magával egy dallal nem megy sokra az ember, tettek is kellenek...