1.rész

377 22 5
                                    

Miután letudtuk a koncertet, visszamentünk az öltözöbe. Yoohyeon már egy ideje furcsán viselkedik. Bezárkózik a szobába, bent a szobájában eszik, alig tudjuk kirángatni a dormból.
Jelen esetben a mosdóból nem tudjuk. Pedig SuA-nak nagyon kéne tudjátok..Na értitek.
-Gyere már ki unni, fél órája benn vagy.-noszogatom de akkor sem nyílik az ajtó.
-Hagyd Gahyeon, majd csak kijön egyszer.-hagyta rá SuA.-Megyek inkább a folyosói mosdóba.-mondta, majd otthagyott minket.
Egyszercsak kattant a zár és kilépett Yoohyeon a wc-ből.
-Lányok, beszélnem kell veletek.-mondta, miután becsukta maga után az ajtót.

Lassan visszaért SuA unni is, így figyelmesen néztük Yoohyeont, hogy vajon mit akar velünk közölni.
-Szóval, az van.-kezdett bele.-hogy...a producer bontotta a szerződést.-néma csend következett. Mindenki próbálta emészteni a hallottakat.
A csendet Ji-U törte meg.
-Szóval azt akarod mondani, hogy kivagyunk rúgva?-mondta hitetlenül.
-Az nem lehet! Miért rugnának ki?-akadtam ki, szerintem teljesen jogosan. Sokat aratunk a koncertekkel, igaz csak Ázsiában, de majd még úgyis több hírnevünk lesz. Ugye? Hisz csak 1 éve alakultunk újra, Dreamcatcher néven. Az Insomniákat sem hagyhatjuk cserben. Ha a hír tényleg igaz, vajon mit fogunk kezdeni?
Egy kisebb vita alakult ki a lányok között, én meg még mindig a megoldáson gondolkodom.
-Gahyeon! Miért nem szólsz semmit?-zökkentett ki Handong a gondolatmenetemből.
Átgondoltam mindent, így neki is kezdtem a magyarázásnak.
-Tehát,kaptunk egy SMS-t, amiben konkrétan elbocsájt minket a producer. Na akkor most ebben a minutumban bemegyünk a céghez és kérdőre vonjuk.-hadartam el a tervet, miközben kibontottam egy szelet mars csokit, majd beleharaptam, úgy néztem végig a bandán.
-Unni, nem ronthatunk be csak úgy az irodájába.-kezdett bele Ji-U, mire félbeszakítottam.
-A jövőnk forog most kockán, vagy nem? Szépen bemegyünk és letisztázzuk az egészet, lehet csak egy kis félreértésről van szó.-próbáltam megnyugtatni mindenkit.

Hamarosan a Happy Face Entertainment-nél találtuk magunkat. Nagy sóhaj keretében bementünk az épületbe, egyenesen a producer irodájába.
Dami kopogás nélkül benyitott, majd a meglepett, székében ülő producerre tekintettünk. Mind a 7-en beléptünk, köszöntünk, majd becsuktuk magunk után az ajtót.
-Miben segíthetek?-nézett olvasószemüvege mögül minket. Egymásra néztünk, senki nem tudta, hogyan kezdjen neki, így hát mivel az én ötletem volt, én is mondom el akkor.
-Ahn Myung-won úr.-kezdtem bele.-Szeretnénk tudni valamit.
-Hallgatlak.-mondta, hátradőlve székében.
-Azt szeretnénk tudni, hogy miért függesztették fel a szerződésünket? Hisz csak 1 éve debütáltunk.-akadtam ki. A producer megőrizte hidegvérét, majd közelebb hajolt hozzánk.
-Ilyen az üzlet.-mondta mosolyogva. Undorom van.-Nem kertelek, a cég csődbe megy, egy bandát meg ki kell raknunk. Választásunk meg a ti bandátokra esett, sajnálom. Holnap felléptek a műsorban, utána már nem az én kezem alatt lesztek. Most viszont vár a munka, szóval..-kezdett el minket kifele toloncolni az irodából, majd becsapta mögöttünk az ajtót. Micsoda egy paraszt!
-Kicsit most lesokkoltam.-meredt Yoohyeon maga elé.-Így is tud viselkedni? Eddig miért nem tűnt fel?
-Jól álcázza-fűzte hozzá gondolatát Dami. Jogos,jogos.
-Szóval holnap lesz az utolsó szereplésünk.-mondtam ki, amit éppen gondoltam. Yoohyeon átkarolta a vállamat.
-Nyugi, szó sem lehet róla, hogy külön utakon folytassuk tovább.-intézte hozzám szavait.-Mit szólnának szegény Insomniák, ha feloszlanánk?

~Másnap, a műsorban~

-Hello, mi vagyunk a Dreamcatcher!-köszöntünk bele a kamerába. Kicsit szétszórtak vagyunk ma reggel, tegnap valahogy kiszivárgott, hogy ott kell hagynunk a kiadót. Mondjuk nincs kizárva, hogy az aszisztens adta ki az infókat, aztán meg pletykaszerűen terjedt tovább. Sokan bombáztak minket olyan üzenetekkel, hogy "Tényleg felfogtok oszlani?" de volt egy durvább is, az meg valahogy úgy szólt, hogy "Komolyan molesztált a producer titeket? Fel lesz jelentve!". Ezek szerint már ott tart a pletyka, hogy a producer megakar minket erőszakolni. Az igen.
-Most, hogy itt vagytok, teljes egészében.-kezdett bele a műsorvezető.-Eltudnátok mondani, mennyi igaz abból, ami terjeng az interneten?-kicsit feszülten álltunk a kamera előtt, de próbáltunk továbbra is mosolyogni.
-Sok minden terjeng az interneten, mire gondolsz pontosan?-kérdezte elvicceskedve Ji-U, mire felnevettünk. Csak a műsor kedvéért,azt hozzátenném.
-Máshogy fogalmazok akkor. Mennyi igaz abból, hogy feloszlik a banda?-tért a lényegre.
-Az igaz, hogy ott kell hagynunk a kiadót, belső okok miatt.-magyarázta Yoohyeon.-De nincs szó semmiféle molesztálásról meg ilyenekről-mondta el az igazságot. A valódi okot szigorúan tilos elmondani. Az tényleg a kiadó csődjét jelentené.
-De szeretném tisztázni mindenkivel.-lépett előre Ji-U
-Az, hogy hol folytatjuk tovább, teljesen mindegy, lényeg, hogy a Dreamcatcher nem fog feloszlani! Még nem!-hevesen bólogatva néztünk a kamerába, sziveket mutogatva, mosolyogva.

~Műsor után röpke 1 órára~

-Hogy lehetett ilyet igérni a rajongóknak?-fogta a fejét a producer-biztos hogy egyik kiadó sem fogja felvenni a Dreamcatchert teljes egészében!-vágta a fejünkhöz. Szótlanul álltuk a további lecseszéseket, de egy idő után már meguntam és belevágtam a szavába.
-Nem mintha érdekelné, elvégre már nincs szerződésünk Önnel, így nem is értem miért is foglalkozik velünk.-a lányok csak meglepődve néztek rám. Hát, igen. Van mikor nálam is elfogy a cérna.
-Igazad van, mit is foglalkozok még veletek?-tette fel magának a kérdést hitetlen nevetéssel.-Sok sikert a keresgéléshez, nekem viszont sok dolgom van.-mondta, azzal el is köszöntünk tőle, majd kivonultunk az ajtón és az épületből is. Mindannyian elmerülten agyaltunk az eddig történteken és próbáltunk megoldást találni. Biztos lesz majd egy kiadó, amely szivesen lát minket. Legalábbis remélem.

Sziasztok! Meg is hoztam az első részt a remélhetőleg izgalmasnak ígérkező sztorimnak!❤
Köszönöm, hogy vetted a fáradtságot és elolvastad.😊
Ha tetszett, jelezd valamilyen formában.
Ha még nem láttad a trailert, itt van, nézd meg, ha gondolod.😊😇❤

Reflektorfényben [Befejezett]Where stories live. Discover now