10.rész

123 11 2
                                    

Reggel korán keltem fel, még a többiek előtt. Talán visszaérek, mire felébrednek és nem kell majd magyarázkodnom, hova megyek én 7 óra előtt.

Épphogy leértem az előtérbe felhúzni a kabátom és a cipőmet, mikor lépéseket hallottam a lépcsőről. Gyorsan hátranéztem, ki ébredt fel.

-Jó reggelt Dami.-köszönt álmosan.-Hova mész ilyen korán?

Nem tudom, mit mondhatnék, mert pont vele nem akartam összefutni most. Más oldalról nézve meg nagyonis van köze ahhoz, hova megyek. Gyorsan átgondoltam mindent, majd döntésre jutottam.

-Csak a kávézóba.-vontam meg a vállam.-Nem akarsz jönni te is?-reménykedtem benne, hogy igent mond, mert igy könnyebb dolgom lenne.

-Pizsamában?-nézett rám értetlenül. Jogos, jogos.

-Akkor gyors öltözz fel, megvárlak.-mondtam végül, majd a maknae gyorsan felsietett a szobába.

Amig vártam, gyors küldtem egy sms-t annak, akivel amúgy találkoznék. Megirtam neki, hogy kések, viszont Gahyeon is jön.

Kicsit sokat kellett várni a válaszra, mire megérkezett. Annyi állt benne, hogy "Nem gond". Hát ezt gyorsan elintéztük.

Lassan Gahyeon is végre lejött a szobából. Nem túlozta el, mit ne mondjak.

-Mehetünk.-mondta, mikor a kabátot is felhúzta. Végre elindultunk abba a bizonyos kávézóba.

Odafele menet beszélgettünk mindenféléről, hogy ne teljen unalmasan az odavezető út.

Mikor végre beértünk a kávézóba, megláttam az integető srácot, majd oda is indultunk. Azért szeretem ezt a kávézót, mert itt kevesen fordulnak meg, akik meg itt fogyasztják el a meleg kávéjukat, azok általában nagyon elfoglaltak, szinte csak munka miatt ülnek be, mert itt nyugis a légkör, megfelelő a gondolkodásra is. Igaz, volt olyan, amikor pár rajongó is megfordult itt, de ez nagyon ritka.

Gahyeon ledermedt mikor közelebb értünk. Kérdőn néztem rá, majd csak akkor vettem észre, hogy Yoongi nincs egyedül. Valamiért számitottam rá, hogy Őt is hozza. Mikor a maknae felfogta, hogy márpedig Jungkook is itt van, összeszedte minden bátorságát és leült a Yoongi melletti székre. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy ennyire félénk Gahyeon, hogy nem mert rögtön mellé ülni. Igy hát nem volt más választásom, nekem kellett a BTS maknae-ja mellé ülnöm, szemben Yoongival.

-Sziasztok srácok!-köszöntem a fiúknak, majd Gahyeon is elmormogott egy "sziasztok"-ot.

-Sziasztok!-köszöntek a fiúk is.

-Miért hivtál ide?- kérdezte Yoongi.

-Szerettem volna veled beszélni valamiről, de most hogy ők is itt vannak-néztem a két maknae-ra-Igy könnyebb dolgunk lesz.

-Miért, mi van velünk?-kérdezte Jungkook. Gahyeon fel se mert nézni az asztalról.

-Yoongi, átülnénk egy másik asztalhoz, hogy ők megtudják beszélni a dolgaikat?-álltam fel az asztaltól. Gahyeon rémülten nézett rám.-Nyugi, úgy tudom nem harap-mosolyogtam rá, majd Yoongival átültünk egy másik asztalhoz, de közben figyeltük, hogy mi történik.

-Annyira szerencsétlenek.-fogta a fejét, mire megforgattam a szemeimet.

-Adj nekik egy kis időt-csititottam.-Mellesleg nem ők az egyetlen szerencsétlenek.-vetettem rá sokat mondó pillantásokat. Mintha kicsit zavarbajött volna, de nem tartott sokáig.

-Hűha Kook nagyon magyaráz valamit.-hagyta figyelmen kivül azt amit mondtam. Valóban nagyon beszédes kedvében van, úgy tűnik. Bár Gahyeon nem mutat nagyon semmi érdeklődést. Ne már, ne szúrd el ezt az esélyt.-Amúgy mire akartál evvel célozni?-kérdezte végül.

Reflektorfényben [Befejezett]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora