Magnolia High School | ✔️

14. fejezet

November 9., vasárnap
Szomorúan öleltem át anyut. Nem akartam még visszamenni, de muszáj volt.
- Szeretlek! - mondtam elszontyolodva.
- Én is téged, Kincsem! Vigyázz magadra! - könnyeztek a szemei.
Egy nagyot nyeltem, majd felszálltam a vonatra.

November 10., hétfő
Suli után elmentem a kávézóba, hogy megigyak egy lattet, valamint azért, hogy láthassam az új felszolgálót. Igazából azt sem tudtam, hogy diákmunkás-e, vagy rendesen felvettek valakit, szóval nagyon kíváncsi voltam.
- Heló! - léptem be a kávézóba. A pultnál egy alacsony, fekete hajú szemüveges lány állt.
- Szia! Mit adhatok? - kérdezte mogorván.
- Egy lattet kérek.
Miután elkészítette, eredeti tervemet, hogy leülök a pulthoz, és elcseverészek vele, passzoltam, helyette a kávézó egyik sarkában akartam helyet keresni. Mikor megláttam a leghátsó asztalt, azonnal megfordultam a kijárat felé, reménykedve, hogy nem láttak meg.
- Ava, várj! - hallottam a hangját, amitől görcsberándult a gyomrom, a szívem pedig eszeveszettül kalimpálni kezdett.
- Igen? - kérdeztem elvékonyodott hangon. Jesszusom, mit művel velem ez a fiú?
- Kérlek, nem beszélhetnénk meg a dolgot?
Ahogyan a szemeibe néztem, fura érzés kerített hatalmába. Noah nem szokott ilyen lenni. Olyan más volt. Mintha megviselte volna a szakításunk, bár ebben nem vagyok teljesen biztos.
- Noah, amit akkor mondtam, komolyan is gondoltam! - csuklott el a hangom.
- Tudom, hogy nem gondoltad komolyan Ava. És tudod mit? Be is fogom bizonyítani - mosolygott féloldalasan.
- Ezt meg hogyan érted? - értetlenkedtem.
- Vissza foglak szerezni Ava, mert szeretlek, és tudom, hogy te is szeretsz engem - hajolt közelebb hozzám. Igaza van. Szeretem őt.
- Huhh, nem vagy egy kicsit egoista?
- Lehet, hogy az vagyok - vont vállat. - De te is az vagy! - bökött meg az ujjával, amin kiakadtam.
- Én? Egoista? Hát tudod mit Brent? Engem aztán nem fogsz visszaszerezni! - mutattam be neki.
- Majd meglátjuk - kacsintott.
Kiviharoztam a kávézóból, és meg sem álltam a koliig.
- Egy felfuvalkodott idióta kis... - csaptam ki a szobánk ajtaját.
- Kiről van szó? - kérdezte Sophie, miközben felöntötte vízzel a kávéját.
- Noah Brentről. Kiről másról? Azt hiszi, hogy ő a világ közepe! - csaptam le magam hisztérikusan az ágyra.
- Mi történt? - dőlt le mellém Sophie.
- Hallom dráma van - jött ki Mila a fürdőszobából. - Mesélj!
- Összefutottunk a kávézóban, leállított engem, hogy beszélni akar. És mit mondott? Hogy vissza fog engem szerezni. Mintha valami kicseszett tárgy lennék! - háborodtam fel.

November 14., péntek
Őszintén szólva nem a kedvenc napom a péntek. Általában péntekenként vannak a legnagyobb bulik, és természetesen mindig ilyenkor jönnek a képbe a drámák is, amiknek - meg kell, hogy mondjam - nem vagyok a híve.
- Biztos akarunk mi menni? - kérdezte Sophie.
- Igen! - vágtuk rá egyszerre Milával. Igazából egyikünk sem akart menni, de tudtuk, hogy ott lesz a bulin az a kedves másodikos fiú is, aki udvarol Sophienak, így muszáj volt valahogy rávennünk őt, hogy mi is részt vegyünk a partyn.
- Nem is szereted az ilyen bulikat! - mondta nekem kiakadva.
- Ezt meg honnan veszed? - kortyoltam a fahéjas teámba.
- Te mondtad! - tette egyértelművé.
- Ó, tényleg? - Szar ügy. - Én nem emlékszem ilyenre.
- De én igen.
- Mindegy is, ami volt elmúlt! Azt is mondtam, hogy én meg Noah örökké együtt leszünk, és ez az örökké csupán pár hónapig tartott - mondtam kínosan. Végülis, nincs igazam? - Szeretnék elmenni a buliba, és Mila is szeretne. Márpedig, ha mi ketten elmegyünk, az száz, hogy nem hagyunk téged itthon!
- Ott a pont! - bólogatott Mila, fel sem nézve a sorozatából.
Két és fél óra múlva már a hideg utcán kopogtattunk át a magassarkúinkban. Egy novemberi estéhez tökéletes szett volt rajtam, egy fekete spagettipántos overál, hátha jéggé fagyok, valamint egy fekete bőrdzseki, amiről úgy gondoltam, hogy melegen fog tartani út közben. A nagy francokat!
Konkrétan dideregve értünk oda a buliba, amit egy Joshua McAdam's vagy McLaren vagy valami hasonló nevezetű fiú házában tartottak. A buli kicsit eltért a szokásos házibuliktól, ugyanis a zene jóval hangosabb volt, a házban sokkal sötétebb volt, csupán pár neon lámpa világította be a nappalit, és a ház télikertjében egy nagy medence díszelgett.
- Én megyek, megiszom valamit - mondtam azt a mondatot, amit általában Mila, ritkábban Sophie szokott mondani, azonban soha nem én.
- Megkeresem őt - utalt Sophie a fiúra, aki tetszik neki, majd eltűnt a tömegben.
- Megyek veled - vigyorgott Mila.
Pár pillanattal később már a konyhában koccintottunk.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze - töltött újra.
- Tudod, amióta volt ez a dolog Shawnnal, azóta kicsit csendesebb vagy. Miatta van ez?
- Igen. Nem. Nem tudom - mondta összezavarodottan. - Igazából nem miatta van, csak kicsit megviselt az egész, ezért zárkóztam be, de ennyi. Próbálom elfelejteni, és néha úgy érzem sikerül is, de azt a szar érzést még mindig érzem, amikor ejtett, szóval nehéz.
- Értem - gurítottam le még egy kört, majd megöleltem őt. - Ez hiányzott.
- Nekem is!
Amikor felcsendült egy jó szám, amit mindketten szeretünk, szint egyszerre ugrottunk fel nevetve, és szaladtunk a táncparkettre. Beálltunk a tömegbe, majd mindketten a lehető legjobb tudásunk szerint táncolni kezdtünk. Míg Mila hozta a szexi stílusát, amitől minden fiúnak leesik az álla, én enyhén szólva nagyon béna voltam, de nem érdekelt. Nem tudom, hogy az alkohol hatása alatt álltam-e, vagy csak szimplán boldog voltam, de egyáltalán nem érdekelt mások véleménye.
- Kifáradtam. Megyünk megnézni a téli kertet? - törölten meg a homlokom.
Egy csendesebb hely reményében mentünk a medencéhez. Kissé csalódtam, mivel azt hittem, végre megpihenhetek egy nyugodt helyen, azonban a medencénél is ugyanúgy tombolt a buli, mint a nappaliban. A helyiségbe érve valakinek a tekintetét éreztem magamon, így jobbra néztem. Noah a haverjaival iszogatott, közben pedig többször is felém pillantott.
Egy másodperc töredéke alatt történt minden, amikor is egy nem túl magas, azonban annál erősebb srác felkapott, mint egy menyasszonyt, majd szaladni kezdett velem. Futás közben ordított valamit, aminek köze volt a bulihoz, azonban nem értettem, mert az eseményekre próbáltam reagálni. Az orromat nem volt időm befogni, sem egy nagy levegőt venni, helyette szinte azonnal eldobtam a táskámat, hogy a telefonomnak, irataimnak és pénzemnek ne essen baja.
Már csak a csobbanást éreztem, valamint a hideg vizet magam körül. A fiú kezeit még mindig a derekamon tartotta, így lefogva engem.