Magnolia High School | ✔️

19. fejezet

Lassikán battyogtunk a latyakos úton. Egyikünk sem sietett. Én nem mentem a bálba, ő meg nem szándékozott sokáig készülődni az eseményre.
- Végül Cynthiát hívtad el? - rúgtam el egy követ.
- Igen. Nagyon kedvelem őt! - mondta lesütött szemekkel.
- Biztos ő is odavan érted! - bíztattam.
Amikor odaértünk a kolihoz, megöleltem őt és a fülébe suttogtam: - Érezd ma jól magad!
Egy puszit nyomott a fejem búbjára, majd elindult hazafelé. Én felbaktattam a lépcsőn. Miközben azon agyaltam, hogy mit is egyek, benyitottam a szobánkba, ahol Mila és Sophie lázasan készülődött. Az előbbi a ruháját próbálta magára rángatni, az utóbbi pedig a haját akarta egy laza kontyba feltűzni.
- Ava! - kapta fel a fejét Sophie. - Megcsinálod a sminkünket?
- Öhm...persze! - csuktam be magam mögött az ajtót. Bementem a fürdőszobába, levettem a polcról a sminkes táskám, majd lehuppantam az ágyamra.
- Kivel kezdjem? - pillantottam fel rájuk.
- Sophieval - nézte magát a tükörben Mila. - Neki már a haja is készen van, nekem meg még nincs.
- Rendben - bólintottam.
Sophie leült mellém, majd hagyta, hogy arcát festővászonnak használjam. Ecsettel felvittem a bőrére az alapozót, és próbáltam minél jobban eldolgozni, hogy ne legyen se foltos, se csíkos a bőre tőle.
- Milyen színű szemhéjfestéket használjak? - kérdeztem, miután a szemöldökével is elkészültem.
- Valami olyasmit, mint a ruhám - mutatott a bézs színű darabra.
- Oké - nyitottam ki a barnás árnyalatokban pompázó palettám.
Sophie után Mila jött, akinek vörös ruhájához egy fekete füstös sminket készítettem.
- Biztos nem sok ez? - húztam el a szám. - Letörölhetem, ha akarod, és csinálok egy gyengébb sminket.
- Nem, dehogy! - kémlelte magát a tükörben. - Ez így tökéletes!
Mindketten elkészültek, és csak arra vártak, hogy a kísérőik megérkezzenek.
- Shawn itt van - nézte a telefonját Mila.
Felállt, megölelt engem, majd gyors léptekkel elment. Már csak én és Sophie maradtunk a szobában.
- Biztos nem jössz? - kérdezte elszontyolodva.
- Nincs párom - vontam vállat, mintha egyáltalán nem érdekelne a bál, közben pedig nagyon is érdekelt.
- Sokan mennek pár nélkül.
- De én itthon maradok - zártam le a témát.
- Hát jó, te tudod. De ha mégis meggondolnád magad, akkor hívj! - ölelt át ő is. - Nekem mennek kell. Vigyázz magadra!
Miután ő is elment, szétterültem az ágyamon, mint egy tengeri csillag, majd a plafont kezdtem el bámulni. A szemeim lassan lecsukódtak, én pedig elaludtam.
Egy órával később keltem fel. Álmosan ültem fel az ágyban, és néztem körül. Azon törtem a fejem, hogy mi is legyen a programom, amíg a lányok távol vannak. Elsőnek a sorozatnézés ugrott be, de nem volt hozzá sok kedvem. Teljesen spontán ötlettől vezérelve pattantam fel, majd mentem a fürdőszobába. Csináltam magamnak egy gyenge sminket, a hajam gyorsan megfésültem. Magamra rángattam egy farmert, egy szürke színű garbóval. Felvettem a cipőm és a kabátom, majd elhagytam a szobát.
A portán leadtam a szobakulcsot, és elindultam, hogy sétáljak egyet a városban.
A hideg szél csípte az arcomat, a friss hó ropogott a cipőm alatt. Céltalanul bolyongtam az utcákon, elhaladtam a mozi előtt, átsétáltam a parkot, megcsodáltam a városháza előtti karácsonyi díszeket.
A főútról lekanyarodtam egy mellékútra. Lehajtott fejjel közlekedtem, csak akkor néztem fel, amikor valami hangra lettem figyelmes. Oldalra pillantottam, és teljesen ledöbbentem.
- Ava, te vagy az? - nézett fel rám Noah, hólapáttal a kezében. Nem tudom, hogy hogyan kerültem az utcájukba, lehet, hogy a tudatalattim vezetett oda, de amin még jobban meglepődtem, az az volt, hogy Noah-t a ház előtt találtam.
- I-igen - dadogtam.
- Nincs kedved bejönni?
- De, lehet - mondtam kissé összezavarodottan.
Óvatosan átsétáltunk a jeges feljárón, majd bementünk a házba.
- Kérsz valamit? Csinálhatok teát, vagy forrócsokit - vette le a kabátját.
- Köszi, de nem kérek most - ültem le a pulthoz.
Noah leült a mellettem lévő székre, majd csendben néztük egymás hidegtől kipirosodott arcát.
- Ez a hónap nem úgy alakult, ahogyan szerettem volna - birizgálta a pulton lévő kezemet.
- Nem tehetsz róla, a suli miatt nem értél rá - vontam vállat.
- Az van, hogy nem csak a suli miatt - hajtotta le a fejét. - Amikor azt mondtad, hogy nem mész a bálba, meggyőződésem volt, hogy valamit titkolsz előlem.
- Mármint? - ráncoltam a homlokom.
- Azt hittem, hogy valaki mással mész, csak nem akarod megmondani. Szinte biztos voltam benne, hogy már nem akarod ezt velem folytatni, így nem akartam a dolgot rád erőszakolni. Sajnálom!
Nem válaszoltam. Csendben pásztáztam őt végig, miközben visszagondoltam az elmúlt egy hónapra, amikor Noah nem volt mellettem. Sok tapasztalatot és barátot szereztem, de valami hiányzott. És ez a valami mindvégig Noah volt. Hiányzott, hogy nem barátkozott ő is össze Iannel, hogy nem mutathattam meg neki a korcsolyatudásomat, hogy nem féltékenykedett a fiúk miatt, akik elhívtak a bálba. Hogy hétvégén nem ment velem haza, hogy a szobámban bekuckózva nézzünk karácsonyi filmeket, miközben kiragasztom az ablakomra a díszeket, amiket készítettem. Nem ittunk együtt forrócsokit a hideg délutánokon, nem sétáltunk haza együtt, egymás kezét fogva. Hiányzott, hogy nem nevettetett meg, nem mondhattam el neki, ami bánt. Nem tudok mást mondani, egyszerűen csak hiányzott.
- Kérdezhetek valamit? - kérdeztem hosszú csend után a torkomban dobogó szívemmel.
- Igen?
- Miért vagy itt? Miért nem vagy a bálban?
- Nem tudtam, hogy fogsz-e menni. Ha egy másik fiúval mentél volna, nem tudtam volna végignézni, ahogyan vele vagy. Ha pedig tényleg nem mentél el, akkor én minek mentem volna?
- Miért nem hívtál el egy másik lányt?
- Mert számomra te vagy az egyetlen - nézett mélyen a szemembe.
Megkönnyebbülés járta át a szívemet. A gyomromban feléledtek a pillangók, a mellkasomat jóleső meleg érzés járta át. Nem érdekelt a szerződés, nem érdekelt, amit mondtam. Akartam őt, minden egyes porcikámmal.
Közelebb hajoltam hozzá, ajkaimat az övére tapasztottam. A csókunkba mosolyogva túrt a hajamba, másik kezét a derekamra vezette. Egy pillanat erejéig megszákítottam a csókunkat, míg felálltam a székről. Ő ugyanígy tett, majd visszatért az ajkaimhoz. A kezeim a nyakába akasztottam, majd elrugaszkodtam a földtől. A combjaimat markolva vitt fel a lépcsőn. Ahogyan felértünk, berúgta a szobája ajtaját, és letett az ágyra.
- Szeretlek, Ava! - suttogta.
Döbbenetemben nem jutottam szóhoz, de nem is volt szükséges. Noah tudta, hogy mit érzek.
Egyik kezemmel finoman eltoltam magamtól, majd levettem magamról a felsőmet.
- Biztos vagy benne? - nézett rám komolyan.
- Teljesen - mondtam el elcsukló hangon, majd újra megcsókoltam.
Minden egyes pillanatra tisztán emlékszem, és biztos vagyok benne, hogy soha sem fogom elfelejteni, hogy milyen gyengéden bánt velem, akárcsak egy porcelán babával. Csókjaiban, öleléseiben, minden mozdulatában ott volt a figyelmesség és az óvatosság.
Aznap este olyat tettem, amit soha sem fogok megbánni. Odaadtam a szívem Noah Brentnek. Nem féltem tőle, hogy összetöri, tudtam, hogy nála biztonságban van. Ahogyan rám nézett aznap este, tudtam, hogy más lányra így még nem nézett, és ez nekem elég volt, mert szeretem őt.