Magnolia High School | ✔️

5. fejezet

Szeptember 13., szombat
Reggel nagyon rosszul voltam. A tegnapi forrócsoki, és a későn estig tartó beszélgetés megtette a hatását, hulla fáradt voltam, és hányingerem volt. Ettem pár szem epret, amit még tegnap vettem az egyik bevásárlóközpontban, majd bevettem egy fájdalomcsillapítót, hátha segít a fejfájásom ellen.
Miután elkészítettem a sminkem, és felöltöztem, sietve zártam be a szobánk ajtaját. A lányok már az folyosón várakoztak rám, én készültem el a legkésőbb.
- Nyolc perc múlva indul a vonatunk, Ava! Az Isten szerelmére, mit csináltál eddig? - akadt ki Sophie.
Nem válaszoltam, helyette őrült tempóval szaladtunk le a lépcsőn, már amennyire a bőröndjeinkkel tudtunk szaladni. A portásnak leadtuk a kulcsokat, majd a vonatállomásig rohantunk, mint az őrültek. A lányok felszálltak, én pedig adogattam nekik a csomagokat. Mikor már az én bőröndöm is felkerült a vonatra, az ajtó becsukódott, majd a vonat elindult. Elkerekedett szemekkel néztük egymást Sophieval, aki már bent volt a vonatban. Elkezdtem futni a vonat után, de az egyre gyorsult, így nem tudtam sehogy sem felszállni.
- Basszus! - lihegtem, a távolodó vonat alakját nézve.
Felhívtam anyut, mivel nem tudtam, hogy ilyenkor mit csinálhatnék. Buszozzak le a következő vonatmegállomásig, majd ott szálljak fel a vonatra? Megy egyáltalán arrafelé busz? Vagy csak kérjem meg anyát, hogy jöjjön el értem autóval?
- Nyugodj meg, szívem! - mondta anyu. - Én munkában vagyok, ahogyan apád is, szóval nem tudunk elmenni érted, buszozni meg nem engedlek. Szóval van két verzió. Az egyik az, hogy ha lakik ott valamilyen barátod, akkor nála alszol, a lányok pedig elhozzák nekem a bőröndöd, hogy kimossam a ruháid, meg tegyek be neked tisztákat a jövőhétre, vasárnap este, amikor meg mennek haza, viszik a bőröndödet is magukkal.
- És mi a másik verzió? - kérdeztem.
- Hogy beülsz egy kávézóba, én pedig megkérem Jennis nénikédet, hogy menjen el érted oda. De az eltarthat több órát is, mert sokkal messzebb lakik a várostól, mint mink.
- Értem.
- Szóval, mire szavazol?
Lázasan töprengtem, majd megszólaltam: - Az első lehetőségnél maradok.
Így történt az, hogy fél nyolckor Noah ajtajukon kopogtattam. Adam nyitott ajtót.
- Ó, szia! - köszöntem meglepődve. Valamiért teljesen biztos voltam benne, hogy Noah fog ajtót nyitni.
- Mit akarsz itt?
- Tudnál szólni Noah-nak?
Pár perc múlva már az előbb említett fiú állt velem szemben.
- Hát te? - vigyorgott.
- Szeretnék tőled egy szívességet kérni. Egy elég nagy szívességet - húzom el a szám.
- Mi lenne az? - ráncolja a homlokát.
- Lekéstem az utolsó vonatot, ami hazafelé tart. A lányok felszálltak rá, én pedig adogattam nekik a bőröndjeinket, majd miután az utolsó is felkerült, fel akartam szállni, de pont az orrom előtt csukódott be az ajtaja. Így a vonat elment a barátnőimmel, a bőröndömmel, és ami a legfontosabb, az az, hogy nélkülem.
Mikor megláttam a döbbent arcát, kicsit lassabban folytattam: - Tudom, hogy borzasztóan nagy kérés, de itt maradhatnék ma éjszakára?
- Ööö, persze! Gyere be, és megbeszéljük!
Leültünk a konyhában lévő bárpulthoz.
- A telefonod meg van? - kérdezi. - Csak mert, ha nincs, akkor kölcsönadhatom az enyémet, hogy fel tudd hívni a szüleidet!
- Nálam van. Már telefonáltam anyuval. Ő kért meg, hogy ha tudok, akkor aludjak ott valakinél, mert munkában van, és az egyetlen ember, aki el tudna értem jönni, az a nagyméném, aki majd' négy órára lakik innét.
- Értem.
- Nagyon zavarok? - aggodalmaskodtam.
- Nem, dehogy! Jó, hogy itt vagy! - mosolygott. - Kérsz valamit inni?
- Nem köszönöm!
- Ööö, rendben. Akkor szólok a srácoknak, és megbeszéljük, hogy hol fogsz aludni.
Miután lehívta a fiúkat, eszméletlenül zavarba jöttem. A múltkori után, amikor leordítottam őket, hozzájuk fordulok segítségért. Szörnyen bunkó vagyok.
- Aludhatsz az ágyamban, ha gondolod. Ketten is elférünk - kacsintott Shawn.
- Szálj le róla! Ő tabu! - mondta Noah. - Vagy aludhatsz az én szobámban is, én pedig a kanapén, idelent.
- Miattam nem kell a kanapén aludnod!
- Inkább aludjak veled? - harapta be mosolyogva az alsó ajkát, amitől elpirultam.
- Mi? Nem! Úgy értettem...úgy értettem, hogy én alszok idelent a kanapén - dadogtam.
- Ezt majd még később megbeszéljük. Addig is megyek, átöltözök valami normális ruhába, és elmegyek a szupermarketbe.
- Én bevásárlok, ha kell. Meg meg is főzhetek - próbáltam felajánlani a segítségemet, mire mindhárman felkapták a fejüket.
- Megfőznél? - csodálkozott Adam.
- Igen, miért?
- Csak már nagyon rég ettünk rendes kaját. Egyikünk sem nagy szakács, így nagyon ritkán főzünk, inkább csak kész ételeket eszünk - húzta a száját Shawn.
- Én szívesen csinálok nektek ebédet, csak találjátok ki, hogy mit ennétek - mondtam.
- Miattunk nem kell főznöd! - szabadkozott Noah.
- Szeretném meghálálni valahogy, hogy itt maradhatok - motyogtam.
- Nem kell meghálálnod! Bármikor átjöhetsz!
- Köszi, de akkor is fogok főzni! - vigyorogtam.
Egy óra múlva már a bevásárlóközpont fűszeres részlegénél sétálgattunk Noah-val. Láttam rajta, hogy unja a vásárlást, hiszen általában csak bedobál pár dolgot a kosarába, és már indul is, míg én jól megfontolom, hogy mit, és miből mennyit veszek, így gyorsabb tempóba váltottam.
- Azt hallottam a suliban, hogy te nem eszel hús - mondta, mikor elsétáltunk a húsos pult mellett.
- Jól hallottad. De nem csak húst nem eszek, hanem halat, tojást, mézet és tejtermékeket sem.
- Miért? Valami allergia?
- Nem, csak szeretem az állatokat. Ennyi.
- Én biztos...
- Nem bírnád ki - fejeztem be a mondatát. - Mindig mindenki ezt mondja.
- Idegesítő lehet - nevetett.
- Kicsit - vontam vállat.
Pár perc néma csend után újra megszólalt: - Tetszik a gondolkodásmódod!
Egy pillanatra megtorpantam. Eddig szinte mindenki lehurrogta az életmódomat, de neki tetszik.
Mikor visszaértünk a házukba, kipakoltam a szatyrokból, gyorsan összeírtam azokat a kajákat, amiket el szerettem volna készíteni, majd hozzáláttam a főzéshez. A fiúknak curry fűszeres húst csináltam, rizzsel, és magamnak is ugyanezt, csak nem húst, hanem szóját. Nem tartott olyan sokáig, mint ahogy azt az elején hittem, viszonylag gyorsan elkészítettem, miközben a srácok xboxoztak.
- Jöhettek enni! - szóltam ki nekik a nappaliba.
- Úúú, de jó illatok vannak! - csapta össze a tenyerét Shawn.
Evés közben a fiúk valamilyen játékon veszekedtek.
- De barom vagy! - morgott Shawn Adamre.
- Megkérdezhetem, hogy milyen játékról van szó?
- Úgy sem ismered! - legyintett Shawn.
- Ne légy olyan biztos benne!
- A GTA5-ről. Ez egy ilyen autós játék... - kezdte magyarázni, de félbeszakítottam.
- Nem igazan mondanám, hogy autós játék, tekintettel arra, hogy kulcsfontosságú benne a vezetés. A szinteket figyelembe véve inkább akció kategóriába sorolnám, a lövöldözések, lopások és egyebek miatt.
- Te ismered? - ráncolta a homlokát Shawn.
- Még szép! - húztam ki magam. - Az egyik kedvencem, bár miután végigviszi az ember a szinteket, elveszik a játék igazi értelme, de ettől függetlenül egy szuper játék!
- Te végigvitted? - kérdezték kórusban.
- Aha. Miért? Talán egy lány nem xboxozhat?
- Dehogynem! Csak téged nem olyan lánynak gondoltalak, aki ilyen játékokkal játszik! - vakarta meg a tarkóját Noah.
- Rosszul gondoltad! - folytattam az evést.
Miután elmosogattam, játszottam egy kicsit a fiúkkal, majd elkértem Shawn laptopját, hogy megcsinálhassak egy prezentációt, ami hétfőre kell.
- Kell segítség? - huppant le mellém Noah.
Megráztam a fejem, majd folytattam az írást, mire ő kivette a kezemből, gyorsan kitörölt valamit, átírta, majd visszaadta a gépet.
- Elírtad a képletet - mondta angyali mosollyal.
- Hmmm. Kösz.
És ez így telt estelig. A fiúk játszottak, én írtam a projectemet, Noah pedig kijavította a dolgokat, amiket rosszul írtam le. Ettől az egész olyan volt, mint egy fizika korrepetálás.
- Elég késő van - mondta. - Nem vagy még álmos?
- De! - ásítottam.
Felmentünk az emeletre, Noah szobájába. Odaadta nekem az egyik pólóját pizsama gyanánt, amit a mosdóban vettem fel. Gyorsan fogat mostam, majd fáradtan battyogtam vissza a szobába.
- Nyugodtan aludj az ágyban, én meg... - kezdte el a mondatot, majd mikor meglátott, enyhén elakadt a szava. Szemeivel végigmért engem, majd zavartan elfordult. - Én...én meg odalent alszok a kanapén.
- Miattam tényleg nem kell lent aludnod! Nekem tökéletes lesz odalent, te pedig nyugodtan aludj a megszokott helyeden!
- Biztos, hogy nem hagyom, hogy te a kanapén aludj, én meg majd az ágyban!
- Hát akkor alszok én is az ágyban - csúszott ki a számon a lányos zavaromban elég érdekesre sikerült mondat.
- Tessék? - kérdezte.
- Hát...öhm...Te alszol az ágy egyik felében, én a másikban, jó távol egymástól - korrigáltam.
- Biztos? - kérdezte, miközben a szemei sarkában megjelentek a nevetőráncok. Bizonyára nagyon jól szórakozott az én égésemen, csak nem akarta kimutatni.
- Aha - huppantam le az ágy jobb felébe.
Ő is lefeküdt az ágy bal felére, majd leoltotta a villanyt.
- Ha kell valami, nyugodtan szólj! - mondta. Hangján éreztem, hogy vigyorog.
- Aha! Ide közén kéne pár párna! - mondtam, majd elvettem egyet az én felemről, egyet az övéről, és betettem kettőnk közé, így afféle ,,falat" csinálva.
- Neked ez így kényelmes? - kérdezte nevetve.
- Tökéletes! - hazudtam.
- Hát jó! Jó éjt!
- Jó éjt! - suttogtam.