Magnolia High School | ✔️

16. fejezet

November 15., szombat
Hajnali háromkor ébredtem fel Noah szobájában. A szobában teljesen sötét volt és csend, csupán a kanapén szuszogó „majdnem barátom” halk, egyenletes légzését lehetett hallani. Óvatosan felkeltem az ágyból, és átvettem a ruhámat.
A lehető leghalkabban mentem le a földszintre, ahol felvettem a kabátom és a cipőm, majd elindultam az intri felé. Tíz perc gyaloglás után megérkeztem az épülethez, aminek szerencsére nyitva volt az ajtaja, mivel vannak páran, akiknek hajnalban indul a buszuk, vagy a vonatuk. Már-már settenkedve mentem fel az épület lépcsőjén, a lebukástól félve, ugyanis a portás nem nézi jó szemmel, ha takarodó után tántorgunk haza, azonban most nem is találkoztam vele.
- Hát te? - kérdezte Mila, mikor beléptem a szobába.
- Nem akartam megint lekésni a vonatot - vontam vállat, majd lehuppantam melléjük az ágyra. - Egyébként meg mit csináltok ébren hajnali három órakor?
- Jóbarátok sorozatmaratont tartunk - bökött a laptop képernyőjére Sophie.
- Csatlakozhatok? - vettem elő kölyök kutya nézésemet. Válaszul úgy igazították a laptopot, hogy én is rálássak a monitorra.
Olyan fél öt körül fejeztük be az elkezdett évadot. Ásítva mentem az ágyamhoz, ami alól kirángattam a bőröndömet. A lehető leggyorsabban dobáltam bele minden piszkos ruhámat hajtogatás nélkül.
- Össze fognak gyűrődni! - figyelmeztetett Sophie.
- Tudom - vontam vállat.
Mikor már minden a bőröndöm alján lapult, kimentem a konyhába, hogy főzzek magamnak egy teát.
- Ava, kérdezhetek valamit? - ült le az egyik székre Mila.
- Persze.
- De ne akadj ki, oké?
- Jó - bólintottam.
- Te és Noah együtt vagytok? - nézett rám Bambi szemekkel.
- Mi? Nem, dehogy! - akadtam ki.
- Csak azért kérdeztem, mert most is ugye nála aludtál, meg minden - motyogta zavartan.
- Én az ágyon aludtam, ő pedig a kanapén, és nem történt semmi olyasmi. Nem vagyunk együtt - mondtam el a fél igazságot.
- Rendben.
Miután megreggeliztünk és felöltöztünk, elindultunk az állomásra.
- A kulcsot leadtátok? - néztem a lányokra.
- Igen - nézett bele a táskájába ellenőrzésként Sophie.
A bőröndjeink monoton hangot kiadva gurultak az aszfalton, mi pedig csendben lépkedtünk egymás mellett. Mikor pár perc séta után odaértünk, teljesen ledöbbentem. Noah álldogált az egyik tábla mellett, zsebre tett kézzel.
- Hát te? - mentem oda hozzá.
- A szerződés szerint hetente egyszer meg kell, hogy lepjelek valamivel. A meglepetésnek nem feltétlenül kell tárgynak lennie, így gondoltam eljövök elköszönni - nézett mélyen a szemembe, amitől elpirultam.
- Tényleg meglepődtem. Köszönöm! - mosolyogtam rá.
- Akkor esetleg... - nyitotta ölelésre a karjait.
- Még véletlenül sem! - tettem a kezem a mellkasára, majd egy lépésnyit hátrébb toltam. - Nem szeghetjük meg a szerződést mindjárt az első napon!
- Hát jó! - sóhajtva túrt bele a hajába.
Kivette a kezemből a bőröndömet, majd feltette a vonatra.
- Szia! - intettem neki egyet, mielőtt a lányokkal elindultam szabad kabint keresni.
- Ez meg mi volt? - vont kérdőre Sophie.
- Elég bonyolult - legyintettem.
- Van időnk - vigyorgott Mila.
És akkor elmeséltem nekik mindent a péntek estéről és a szerződésről.

November 19., szerda
Miután Noah suli után hazakísért, letettem a táskám, ittam egy teát, és elindultunk a közelben lévő palacsintázóba.
- Kíváncsi vagyok, hogy milyen ez a hely - mondtam út közben.
- Én egyszer voltam itt eddig, de szerintem egész jó.
- Már farkas éhes vagyok - dörzsöltem össze a két tenyerem.
Mikor megláttam a kisebb éttermet, sietősebbre vettem a tempót, hogy minnél hamarabb odaérjük.
- Piros az orrod - pillantott le rám.
- Hideg van - kaptam oda a kezemmel.
Mikor megérkeztünk, vigyorogva mentem egyenesen a pulthoz, ahol a palacsinta tészták fajtái voltak kiírva, és az öntetek voltak kirakva.
- Nyami - vigyorogtam Noah képébe.
- Milyet kérsz? - nézte a választékot.
- Csokis legyen a tésztája, nutella és eper legyen a töltelék, a tetejére pedig csokiöntet.
- Oké - bólintott.
- Nem, várj! Inkább banán legyen a nutella mellé! - gondolkodtam.
- Akkor banán legyen a palacsintában. Értem.
- Tudod mit? Inkább ne, maradjunk az epernél - csettintettem egyet a nyelvemmel.
- Jól meggondoltad? - nevetett ki engem.
- Igen, jól meggondoltam! - mondtam durcásan.
- Rendben, akkor ülj le valahová, én addig rendelek!
Az egyik radiátor melletti asztalnál foglaltam helyet, hogy kicsit megmelegedjek. Míg Noah rendelt, addig előhalásztam a telefonom a táskámból. Megnyitottam az üzenetet, amit anyu írt nekem, és válaszoltam rá. Arra volt kíváncsi, hogy milyen napom volt. Nem írtam meg neki, hogy kivel vagyok, mert nem akartam megzavarni őt, a válaszom csak annyi volt, hogy jó.
- Itt is vagyok! - tette le elém Noah a tányéromat.
Mikor megláttam a palacsintát, összefutott a nyál a számban és rájöttem, hogy mi is az a szerelem. Szerelem az, ami köztem és a palacsinta között van.
- Jól sejtem, hogy odavagy érte? - nézett a tányéromra.
- Nem csak szimplán odavagyok érte! - akadtam ki a feltételezésen. - Ő életem szerelme!
- Csak azért nem vagyok féltékeny, mert a szerződés tiltja - mondta tettetett féltékenységgel.
- A palacsintával nehéz versenybe szállni - vettem a számba egy újabb falatot.
- Nekem hogy megy? - intézett felém egy sármos mosolyt, hátha elolvadok tőle. Ó, Noah Brent, te még nem is ismered Ava Millert!
- Szarul - láttam hozzá a második darabhoz.
- Megnyugtató hír - ironizált.
- Nem sok az esélye, hogy legyőzöd ezt a mennyei csodát! - bámultam csodálattal a tányéromat.
- Kérhetek egy skálázást? Vagy egy százalékot?
- Százalékban olyan tíz százalékon állsz eddig, ami nem túl jó - mondtam meg őszintén.
- Végem! Esélyem sincs a palacsinta ellen!
- Nincs bizony!
Miután befejeztük az evést, Noah fizetett és kimentünk az étteremből. Átmentünk a zebrán az út másik felére. A levelekkel ellepett járdán sétáltunk a közelben lévő park felé. A hideg levegő csípta az arcomat, miközben Noah történetét hallgattam arról, hogy régen hogyan ünnepelték a családjával a karácsonyt.
- A szünet első napján Lily mézeskalácsot sütött anyuval, én pedig Tobyval feltettem a fényeket a fára - mosolyodott el az emlékre gondolva.
- Ők a testvéreid? - néztem fel rá.
- Igen. Lily most kilenc éves, Toby pedig veled egyidős - borzolta össze a hajam.
- Egyidős vagyok az öcséddel? - néztem rá elkerekedett szemekkel.
- Fura, mi? - borzolta össze a hajam nevetve.
- Nekem annyira nem, mert nem ismerem őt, de neked nem az? Az öcséd egyidős a barátnőddel - gondolkodtam hangosan, amit meg is bántam.
- A barátnőmmel? - vigyorgott.
- Én ilyet nem mondtam - gyorsítottam meg a lépteim, nehogy észrevegye, hogy elpirultam.
- Pedig mondtál! - értünk oda a parkhoz.
- A barátnő alatt azt értettem, hogy barát. Tudod, barátok vagyunk - cukkoltam.
- Akkor azt mondtad volna, hogy a barátom vagy, nem a barátnőm - kacsintott.
- Hagyjuk, ebből úgy is én jövök ki szarul! - ültem le reményvesztetten az egyik padra. - Mesélsz még a családodról?
- Aha - ült le mellém. - Anyu rendezvényszervezőként dolgozik, apu vízvezetékszerelő. Sokat dolgoznak, így kisebb korunkban sokszor a nagymamáméknál aludtunk, ahogy idősebbek lettünk, akkor meg én vigyáztam a srácokra. Meséltem nekik rólad.
- Rólam? - fordultam felé ijedt tekintettel. Miért kellett mesélnie rólam? Mi van, ha nem kedvelnek?
- Mindenki nagyon szép lánynak tart.
- Nem is láttak még - ráncoltam a homlokom.
Vigyorogva megnyitotta a telefonján a galériát, és rákattintott az egyik képre. A fotón épp Noah ágyában aludtam, az ő pólójában. A hajam kócosan állt, a kezemmel épp Noah kezét szorongattam és mintha halványan mosolyogtam volna.
- Te normális vagy? - csaptam a karjára. - Képes voltál olyan képet mutatni rólam a családodnak, amin az ágyadban alszok és a te felsőd van rajtam? Mit gondolhatnak rólam?
- Mondom, hogy mindenki szerint szép vagy! És senkit sem érdekelt, hogy az én ágyamban vagy, vagy nem, mert nem az ő dolguk. Különben is, ez a kedvenc képem rólad, szóval ne ócsárold!
- De ócsárolom, mert botrányos! - fogtam a fejem. - Mit lehet ezen a képen szeretni?
- Azt szeretem benne, hogy nem beállított, hanem természetes kép. Ha megnézem mindig eszembe jut, hogy milyen volt melletted ébredni reggel - nézett a szemembe.
- Milyen volt? - kérdeztem halkan, miközben egyre szaporábban vettem a levegőt és a szívem is sokkal gyorsabban dobogott, úgy, mintha ki akarna ugrani a helyéről.