A Dallas Hargreaves sztori - A lány a kamerával [Befejezett]

5. rész - Újra otthon

Nehezebb volt búcsúznom a csapattól mint gondoltam volna, Victor nevetve adta nekem a pulóverét ajándékba, hogy hordjam amikor csak akarom. Az sem számított, hogy nagy volt nekem és otthon nemigazán szokott hideg lenni. A legtöbben jöttek vissza Londonba, így velük utaztam, majd a reptéren kitettek.

Emmett elvette a fejhallgatómat, amiért nagyon mérges voltam, de nem akartam vele megbirkózni érte a repülőn. Nagyon fáradt voltam, hamar elaludtam. Egyszer ébredtem fel, legyűrtem magamba a felszolgált étel felét, majd visszaaludtam. Amint leszállt a gép a LAX -on, kezdtem pánikba esni. A bátyám próbálta elterelni a figyelmemet, de nem igazán sikerült neki.

-Anyu szeretne egy csendes családi estét, de apa bulit akar neked szervezni.

-Nem akarok bulit, jobb lenne a családi este, nem?

-Nem tudom, legyen az amit te akarsz.

-Anya tud a tetoválásomról?

-Igen, mindent tudnak, a hajadat, a tetkót és azt, hogy hol és mit csináltál.

-És mit szóltak hozzá? A tetkóhoz?

-Majd meglátod.

-Ezt, meg hogy érted?

-Mondom, majd megtátod Dallas. Ne faggass már, mindjárt otthon leszünk végre.

Az utcába érve ahol a szüleim éltek nem változott semmi, azonnal eljöttek az otthonomat idéző emlékek. Láttam, Mrs. Philipst aki a legöregebb volt a környéken, most is mint mindig a kedvenc helyén ült egy padon és onnan nézte az óceánt. Integettem neki, ő pedig visszaintegettet, Mr. Davis pedig a kutyáit sétáltatta a járdán, a fiatal házaspár akik alig két éve laktak itt éppen kint beszélgettek a postással, mellettük pedig a kisfiúk játszott. Emmett behajtott a házunk elé, az én autóm is ott állt a félig fedett garázsban, úgy tűnt, hogy tiszta, mintha valaki gondosan rendben tartotta volna, apa fekete jaguárja is ott állt anya fehér BMW -je mellett. Emmett beállt a saját helyére, így csak egyetlen üres hely maradt, a húgom Hailey helye. Hirtelen elszállt minden bátorságom, csak ültem ott és vártam. Emmett kiszállt, majd hátra ment a csomagtartóhoz és kivette a csomagokat. Felvette a hátizsákomat, majd kihúzta a fogót az én és a saját gurulós bőröndjéből. A longboardom a hátsó ülésen hevert, azt nem vette ki. Elindult, hogy megkerülje a házat és hátul menjen be, majdnem mindig azt a bejáratot használtuk, mert ott volt a nappali. Mielőtt befordult volna megállt és visszanézett rám.

-Gyere már! - szólt

Nyeltem egy nagyot és kiszálltam az autóból, azonnal éreztem az enyhe sós illatot, amit az óceán felől hozott a szél. Emmett közben eltűnt a szemem elől, csak a gumikerekeket hallottam a betonon. Megkerültem az autót és követtem a bátyámat. Az óceán tárult a szemem elé, most is végtelennek tűnt, mintha a víz és az égbolt egyelten összefüggő kékség lett volna. Egészen a betonkerítésig mentem, olyan sokszor ültünk azon a testvéreimmel amikor kicsik voltunk. Most csak a derekamig ért, de kicsiként kész kaland volt felmászni oda amíg apa húst sütött, anya pedig limonádét kevert. Azt képzeltem, hogy onnan messzebbre látok, mint bárki más. A grillsütő most le volt takarva, apa majdnem minden hétvégén használta, szeretett sütni nekünk. Úgy láttam, hogy hetek, talán hónapok óta hozzá sem nyúlt. A kerítésre támaszkodtam és áthajoltam felette, hogy lenézzek onnan. A fából készült lépcső ami a partra vezetett le most is mint mindig tele volt homokkal. A ház alatt, a lépcsővel szemben volt egy tároló ahol a család szörfdeszkái és a kellékek voltak elhelyezve. Az ajtó ami mindig nyitva volt, most be volt zárva. Odalent a parton strandoló családokat láttam, néhány sétáló is elhaladt és pár szörfös is kint volt a vízen, pedig szinte alig voltak a hullámok egy méteresek. A távolban egy óceánjáró haladt el, messze ki a nyílt víz felé. Mélyen magamba szívtam a sós levegőt, majd megfordultam, hogy bemenjek a házunkba. Egy pillanatra a földbe gyökerezett a lábam, apa állt tőlem alig három méterre és mosolyogva, könnyes arccal nézett engem. Azonnal láttam, hogy jóval több haja hiányzik, mint az emlékezetemben. Nem tudtam, hogy mit tegyek, úgy álltam ott, mint egy mozdulatlan szobor.