A Dallas Hargreaves sztori - A lány a kamerával [Befejezett]

12. rész - Hayden West és James Rottinger

Kevin átkarolt ami jól esett, Chris fogta a táskámat és elindultunk ki. Nem volt ott kint senki, ettől egy kicsit megnyugodtam, lassan sétáltunk, de alig észleltem a környezet magam körül, Chris beszélt, de nem tudtam, hogy kihez. Taxival mentünk ki a repülőtérre, amikor a többiekhez közelítettünk megtorpantam, mindenki felénk nézett, Damien volt az egyetlen aki nem, ő a saját cipőjét nézte.

-Le szeretnék ülni. – mondtam

Megálltunk így leültem, majd  Kevin mellém telepedett, szerettem volna egyedül maradni, de úgy gondoltam, úgysem hagynának magamra. Chris előttünk állt és a többiek felé bámult, dühösnek tűnt. Néha lenézett rám és igyekezett mosolyogni több kevesebb sikerrel.

-Ő hol van? – kérdeztem

-Victor? Nem tudom, nem veszi fel a mobilját, rögtön a koncert után elment valahová.

Szótlanul vettem tudomásul, néztem az ablakon keresztül a repülőgépeket. Messze a háttérben láttam a város fényeit. Nem tudtam mennyi lehet az idő, de kicsit sem voltam fáradt. Kezdtem magamhoz térni a sokkból.

-Hol vannak a cuccaim?

-Itt van mindened. – felelte Kevin

Az ölembe tette a táskámat, kivettem a telefont, de végül nem nyomtam meg a gombot, hogy feloldjam. Néztem a fekete felületet, majd visszatettem a táskámba a mobilt. Chris szó nélkül otthagyott minket, de arra sem vettem a fáradtságot, hogy megnézem hová megy. Kevin csendben ült mellettem, örültem annak, hogy megvédett, de szerettem volna egyedül maradni, mégsem mondtam neki semmit. Újból a várost néztem az ablakon túl. Chris hamarosan visszatért, az arcom elé tartott egy üveg ásványvizet és néhány szendvicset. A vizet elvettem a kezéből, jó volt végre valamibe kapaszkodni, még ha csak egy üveg hideg víz volt az. Kevin is elvette amit Chris neki hozott, majd enni kezdtek. Éreztem, hogy nagyon éhes vagyok, de nem mozdultam, mintha lefagytam volna kívülről és belülről egyaránt. A két férfi megette a szendvicseket, mikor megszólalt a mobilom, kíváncsian vettem ki a táskámból és néztem meg, hogy ki a hívó. Cassidy keresett, mintha a távolból megérezte volna, hogy szükségem van rá.

-Szia! – szóltam rekedten

-Szia Dallas, jól vagy? Veled álmodtam, segítségért kiabáltál....erre ébredtem, mond azt, hogy jól vagy olyan rossz érzésem van!

-Ó Cassidy, de nem akarom, hogy megijedj, fizikailag jól vagyok, de lelkileg nem igazán? Hol vagy? Otthon?

-Igen, épp aludtam. Merre vagy? Mit mondtál, mi a baj? Történt valami veled megint?

-Denverben, a reptéren vagyok, de most azt sem tudom mit tegyek. Baromi nagy hibát követtem el, talán nem is egyet és valaki törölte az összes eddigi anyagot amit felvettem, hallod! Mindet!

-Ez borzasztó! Törölte valaki? De ki tenne ilyet?

-Nem tudom Cassidy, de ha tudnám sem változtatna már semmin. Mindenki haragszik rám és borzasztóan érzem magam, bárcsak itt lennél most velem.

-Tuti az a csaj volt akiről a múltkor meséltél, az undok béka.

-Én is rá gondoltam.

-Tudják ők is nem, hogy egy szemétláda?

-Nem tudom mit tudnak, nem hisznek nekem, csak ketten álltak ki mellettem, de úgy érzem azt sem érdemlem meg.

-Victor és ki még?

-Nem, Victor nem. Szakított velem.

-Szakítottatok? Hogy – hogy?

-Őszintén? Fogalmam sincs, előző nap minden oké volt, az éjjel veszekedtünk, reggel meg kidobott.