A Dallas Hargreaves sztori - A lány a kamerával [Befejezett]

4. rész - Victornak van egy titka

Zuhanyozás közben csak arra tudtam gondolni, hogy mit ennék, kínzóan éhes voltam. Biztos voltam abban, hogy sok érdekes étel lehet itt, bár a brit konyha nem igazán tetszett meg. Eddig egyszer ettem finomat, egy olyan ételt amit a franciákkal azonosítottam, a szőlő, a sajt és a bagette. Már épp indultam az étterembe amikor megjelent Sandra és Jessica a nappaliban.

-Sziasztok. - köszöntem nekik

-Ó, szia, ráérsz egy percre? - kérdezte Sandra

-Éppen ebédelni indulok, de mondjátok csak mit szeretnétek?

-Nem értjük azt, hogy ha mi szóltunk neked te miért nem hallgatsz ránk.

-Nem értem, miről van most szó?

-Jessica látta, hogy a szobádban volt a Victor, mit keresett ott? Történt köztetek valami?

-Igen, jól kinyalt.

Felnevettem a két lány döbbent arca láttán, majd távoztam a szobából. Megebédeltem, szimpatikus volt, hogy volt vegetáriánus kínálat is. Kevin szólt, hogy nemsokára indulnunk kell, összeszedtem a holmimat és a többiekkel együtt elmentem az esti koncert helyszínére. A technikusok már dolgoztak, készült az egész stáb az estére. Kaptam tőlük füldugót és megkaptam a belépőkártyámat is amit büszkén akasztottam a nyakamba. Készítettem néhány felvételt arról, ahogy felszerelik a hangszereket, majd kimentem és az utcán is felvettem pár embert, akik már a koncert miatt voltak ott. Nem maradt más hátra, minthogy várjam a zenekar érkezését. Amikor megérkeztek elfogott némi izgalom, de tisztában voltam azzal, hogy nem a koncert miatt, hanem Victor miatt éreztem ezt. Kíváncsi voltam, hogyan fog rám nézni azok után, hogy elméséltem neki, hogy milyen tragédia sújtotta a családomat. Kellemes érzés töltött el, ha arra gondoltam, hogy a karjaiban aludtam, és hogy puszilgatott. Azóta, hogy eljöttem otthonról, miután apu megvert és engem okolt a húgom haláláért, nem beszéltem róla senkinek sem. Ott volt velem minden nap Cassidy, Hayden és Rottinger is, mégsem mondtam nekik semmit, ők pedig nem kérdeztek. Nem tudom miért voltam képes Victornak beszélni a dologról és most, hogy rá gondoltam, tudtam, hogy az amit pár hete Hayden iránt éreztem az nem ugyanaz volt, mint amit Victor iránt érzek. Vágytam a figyelmére, az érintésére és arra, hogy vele aludjak újból.

Megérkezéskor felvettem azt, ahogyan az öltözőbe mennek, nem volt könnyű dolgom mert folyton megálltak, mindegyikük kedvesen mosolygott a kamerába, de láttam rajtuk az izgalmat is. Az öltöző ajtaja előtt leültem a hideg földre és készenlétbe helyeztem a kamerát. Amikor kiléptek az ajtón, megnyomtam a felvétel gombot. Ők teljes koncentrációval az arcukon mentek el mellettem. Damien volt az első a sorban, a fekete haját égnek állította, a szemeit kihúzta feketére. Pont úgy volt felöltözve, mint amit egy rockzenekar gitárosától elvárható, őt követte Owen, szőke haja kisfiúsan volt fésülve és mintha némi fehér púdert is tett volna az arcára a hatás kedvéért, aztán jött Chris, ő is gondosan beállította a haját és az egyetlen volt akinek huncut vidámság volt a tekintetében, utolsóként Victor jött a sorban, oldalra fésülte a fekete haját, kihúzta a szemeit szemcerúzával és csupa fekete bőr holmi volt rajta, az arca olyan mogorva volt, mint amilyennek az első napokban láttam őt. Egyelten pillantást sem vettetek rám, lentről filmezve olyan magabiztosnak és vadnak néztek ki, némileg nyugtalanítónak tűntek és volt bennük valami félelmetes. A felvétel tökéletes lett. Legszívesebben visszanéztem volna azonnal, de nem tehettem, dolgoznom kellett. Követtem őket egészen a színpadig, amig fel nem mentek oda. Néhány szám után a színpadra is felmentem, hogy forgassak, nagyon ijesztő érzés volt a rengeteg ember miatt. A srácok örültek nekem, mindegyikükre külön figyelmet szántam, ők pedig kommunikáltak a kamerával. Nagyon jó felvételeket készítettem Chrisről, illett hozzá az egész színpad, úgy dobolt, mintha csak az létezne a számára. Victor is énekelt a kamerának, majd a közönségről is készítettem pár képet. Nagyon hosszú volt a koncert és kezdtem unatkozni mire végre vége lett. A többi zenekar akikkel eddig dolgoztam ilyenkor fogadott néhány rajongót, aláírásokat és fotókat osztogattak. Úgy tűnt itt is ez fog történni, hiszen a biztonságiak bekísértek néhány fiút és lányt is. Fogtam magam és egészen hátra mentem, gondoltam ott nem zavarok senkit, nyugodtan megvárhatom, hogy induljunk vissza a szállásra. Legalább egy órán át kellett ott ülnöm, de nem volt olyan vészes, mert az egyik hangtechnikussal, Kevinnel elbeszélgettünk, azt mondta, hogy ismeri a videóimat és ő is szokott deszkázni, de most nem volt nála az övé. Az egyik példaképe pedig az őrült James Rottinger. Mondtam neki, hogy James kiváló barát és tanár és valóban vannak őrült ötletei, általában ő találja ki és szervezi meg az utazásokat, egyszer szívesen bemutatnám őket egymásnak ha lenne rá lehetőségem.