A Dallas Hargreaves sztori - A lány a kamerával [Befejezett]

16. rész - Végjáték és Oliver Victor érkezése

A délelőtt folyamán odaadtam Damiennek a neki készített pendriveot, hogy megnézze milyen lett az anyag. Addigra annyira eufórikus állapotban voltam, hogy nem is érdekelt, hogy nem szívesen adtam neki. Olyan szerelmes voltam, hogy nem akartam elengedni Victor kezét egyetlen percre sem, egyfolytában puszilgattuk és ölelgetettük egymást. A koncerte való induláskor még mindig egymásba kapaszkodva szálltunk be a kisbuszba, egy pillanatra láttam odakint azt a nőt, aki úgy oda volt Victorért. Egy kicsit kezdett zavarni az újbóli feltűnése, de tudtam, hogy a ma esti koncert az utolsó és egy búcsúreggeli után másnap korán reggel haza repülnek a zenekari tagok. A stáb még pár napig kénytelen maradni, míg össze nem pakolják az összes félszerelést. Az egyetlen akit sajnáltam elengedni az Max volt. Már napokkal ezelőtt kitaláltam egy szuper ajándékot neki, egy olyant ami még Victor szerint is jó volt. Az utolsó fellépés előtt egyszerre voltak jókedvűek és izgatottak mindannyian mosolyogtak a kamerába, el is határoztam, hogy ez a képanyag lesz a zárókép a film végén. A koncert után legalább négyszer koccintottak egymással, a stábtagokkal, a helyi szervezőkkel, majd újból egymással. Igyekeztem mindent megörökíteni, de a kedvenc felvételem az lett, amikor Max a még kisminkelt apja karjaiba szaladt az pedig felkapta őt és szeretettel magához ölelte. Max büszkén nézett körbe és integetett a kamerába. Nem tudtam miért, de annyira meghatódtam az egész légkörtől, hogy könnyezni kezdtem. Victor aki eddig vidáman beszélgetett és ünnepelt ezt látva odajött hozzám és félrevont a többiektől.

-Mi a baj édesem? Miért sírsz?

-Nem tudom, ez az egész...olyan...jól érzem magam.

-Gyere bújj ide hozzám egy kicsit.

Letettem a kamerát a padra majd magamhoz öleltem, behunytam a szememet és a fal felé fordultam, hogy ne lássák az arcomat. Hallottam a fényképezőgépek hangját és láttam a vakuk villanását is a szemhéjamon keresztül. Victor adott egy puszit a homlokomra, majd a hátamat simogatta.

-Jobb már? – kérdezte

-Igen. – bólogattam

Elengedtük egymást, de megfogta a kezemet mielőtt a kamera után nyúltam volna. Egymás szemébe néztünk, tudtam, hogy az enyém még mindig csillog a könnyektől. Hirtelen megszűnt a világ körülöttünk és megcsókoltuk egymást. Olyan édes csók volt amilyen csak egy szerelmes csók lehetett, tökéletes volt. Azonban hamar visszatértem a valóságba, mert újból hallottam a fényképezés jellegzetes hangját. Boldog mosollyal az arcomon fordultunk a fotósok felé és életemben először úgy pózoltam mint egy sztár. Órákkal később még mindig fel voltam dobva, alig bírtam aludni, folyton felkeltem valamire. Hajnalban már nem is erőltettem az alvást, összepakoltam minden holmit és együtt mentünk le a reggelihez. Ott volt az egész stáb, mindenki vidáman és elégedetten beszélgetett, mielőtt enni kezdtünk volna Damien beszédet mondott és köszönetet mondott mindenkinek aki az elmúlt hetekben keményen dolgozott, majd behoztak egy nagy tortát is, amit nagyon furcsának találtam, de tettem szóvá a dolgot. Egy fiatal pincér olyan percizen vágta fel, hogy mindenkinek jutott egy darab belőle. Max az apja ölében ült és a reggeli helyett a tortát ette. Akármilyen boldog volt mindenki egyszercsak ennek is vége lett. Magam is elköszöntem a stáb tagjaitól, különösen Kevintől akit már a barátaim közé soroltam. A legfájóbb azonban a zenekartól való elválás volt, Owen úgy ölelt magához, hogy közben a fülembe súgta, hogy vigyázzak Victorra, Chris is megölelt és azt ígérte, hogy majd tartjuk a kapcsolatot Victor által, Lizzy is kedvesen búcsúzott tőlem, neki is könnyesek voltak a szemei, majd a kis Max következett, aki egyszerre volt vidám és szomorú. Az előkészített ajándékról sem feledkeztem meg, a kezébe adtam a csomagot, amit lelkesen nyitott ki az anyja segítségével. Amikor meglátta mit rejt a doboz felsikoltott örömében és gyorsan kapta ki onnan. Egy gyerekeknek való penny gördeszka volt benne igazi pink rózsaszínben. Vettem hozzá neki védőfelszerelést is, mint térd, könyök, csuklóvédő, de a sisakról sem feledkeztem meg. Damien egy másodpercre megijedt, de a lánya öröme elfeledtette vele a dolgot. Max hálásan ölelt magához, majd a figyelme visszatért az ajándékhoz. Végül Damien következett, ő is megölelt és biztosította azt, hogy minden elkészült felvételt elküldők neki, hogy jóvá hagyják azt. Megígértem neki, hogy úgy lesz, majd szomorúan néztem ahogyan Victor is elköszön mindenkitől. Nem húztuk sokáig a dolgot, így is nagyon nehéz volt, hanem kimentünk a repülőtérre és felszálltunk a Los Angelesbe tartó járatra.
Victor úgy tervezte, hogy pár nap után miután kipihente magát elmegyünk Londonba és elhozzuk a fontosabb holmijait ide Santa Barbaraba. Írtam egy üzenetet az anyámnak, arról, hogy itthon vagyok és Victor is velem van, majd  elkezdtem kipakolni a holmimat, de úgy, hogy közben helyet is csináltam neki. Amikor Josh elköltözött tőlem napokig pakolásztam úgy, hogy nyoma se maradjon annak, hogy ott volt. Victor mosolyogva figyelte, hogy megpróbáltam pontosan lefelezni mindent a ruhásszekrényben. A fürdőszobában nem volt sok gond, bőven volt hely és üres fiók a holmijának. Lelkesen rendezgette a dolgait és várta már, hogy a fontosabb tárgyakat elhozzuk Londonból. A fürdőszoba tetszett neki a legjobban, kétszer is átrendezte a kedve szerint a fiókjait, délután elmentünk a bevásárlóközpontba és vettünk új törölközőket, választott pár konyharuhát is ami nekem nem is volt, mert mindenhez papírt használtam. Azt tervezgette, hogy sütni fog, de mivel nekem nem sok félszerelésem volt hozzá ahhoz is vettünk mindenfélét, hazafelé pedig elmentünk egy élelmiszer boltba is amit nagyon élveztem. Az eddig együtt töltött idő alatt a közös életünk a koncertekről, filmezésről, zenéről, rajongókról, újságírókról és a sok utazásról szólt, megértettem, hogy hétköznapi életre vágyik. Nem bírtam magamban tartani a nevetést amikor elmondta, hogy pitét akar sütni, de azért vettünk sima hétköznapi élelmiszert is. Elég válogatós volt, hiszen mi amerikaiak más féle felvágottat, sajtot és kenyeret ettünk mint a brittek. Akkor panaszkodott először, hogy hízni kezdett az itteni ételektől. Eleinte vártam a rajongók megjelenését, de nem ismerte fel senki őt, tulajdonképpen csak a saját régi ismerőseimet láttam, akikkel együtt nőttem fel, vagy tanítottak az iskolában vagy közösen sportoltunk. Victor jól érezte magát, otthon azonnal elmosogatta az új konyhai dolgokat és neki állt sütni. Percenként kapta elő az új mobiltelefonját, hogy ellenőrizze a receptet, óvatosan, hogy ne legyen feltűnő segítettem neki a tésztakészítésben.