A Dallas Hargreaves sztori - A lány a kamerával [Befejezett]

11. rész - Victor hol vagy?

Sarkon fordult és ott hagyott a folyóson. Egy órát kaptam? Nem lesz ez így jó, nem tudok visszamenni a szobába, amíg Victor is ott van. Zavartan toporogtam, egyedül szerettem volna lenni, de nem volt hová mennem. Kezdett maga alá gyűrni egy rossz érzés, idegesen fogtam meg az ajtógombot, majd remegő léptekkel léptem be a szobába. A sötétítő el volt húzva, Victor az ágy közepén feküdt és hangosan horkolt. Hogy tud aludni egy szakítás után? Fájni kezdet a mellkasom, mintha egy éles tárgy szúrta volna át a testemet. Fogalmam sem volt arról, hogy mit tegyek. Este koncert lesz, de előtte még meg kell mutatnom az összes felvételt amit eddig készítettem. Olyan kérés volt ez amit nem akartam teljesíteni, az elkészült filmeket szívesen tártam a világ elé, de a többit azt nem. Még akkor sem ha joguk van hozzá. Olyan érzés volt, mintha egy divatbemutatón letépnék a modellről a ruhát, hogy lássák mi van alatta. A lényeg a felszín volt, az ami már szerkeszett és megvágott felvétel. Damien mérgesnek látszott, úgy tűnt nincs más választásom. Vajon felfogta, hogy az elmúlt három hét alatt több, mint 14 órányi felvételt készítettem, amit a lap topon tároltam. Volt biztonsági másolat memóriakártyákon és egy plusz biztonsági - biztonsági másolat egy usb-n. Kinyitottam a táskát, hogy elővegyek egy üres pendrive -ot. Úgy döntöttem, hogy átmásolom nekik és odaadom az egészet. Egy új és még nem használt pendrive – ot néztem ki erre a célra, a lap topom az asztalon volt, bekapcsoltam. Leültem elé és amíg vártam lopva Victorra pillantottam. A szívem szakadt meg ahogy eszembe jutottak a szavai. Nem bírtam tovább magamban tartani az érzést, folyni kezdtek a könnyek az arcomon. Próbáltam visszafojtani, de csak folyt és folyt, a fürdőszobába menekültem és egy törölközőbe temettem az arcomat és abba sírtam. Elgémberedtek az izmaim a guggolástól, úgy éreztem meg tudnék halni. Halk kopogást hallottam, majd kinyílt az ajtó, Victor lépett be majd szomorúan nézett le rám. El tudtam képzelni mit lát most maga előtt, egy emberi roncsot, aki szánalmas módon a fürdőszoba padlóján kuporog és egy ronda törölközőbe temeti el a könnyeit. Zavartan fordultam el tőle, nem bírtam a szánakozó tekintetét.

-Én nem akartam, hogy ez legyen, sajnálom, hogy fájdalmat okoztam. Gyere ki, ne ülj itt a hideg padlón, még beteg leszel.

-Érdekel?

-Igen, nagyon fontos vagy nekem.

-Ne hazudj nekem! Inkább ne mondj semmit.

-Nem érted? Pont azért szeretnék szünetet, hogy téged kíméljelek.

-Nem hiszek neked. Menj innen, nem akarlak látni. Menj!

-Jól van, békén hagylak.

Megint hozzám akart érni, de elhúzódtam előle, így inkább visszahúzta a kezét, kiment és azt is hallottam ahogyan a szobából távozott. Összeszedtem magam és kimentem, leültem a gépem elé, hogy elkezdjem a másolást, meg akartam nyitni a mappát, de nem volt a kezdőképernyőn, ami furcsa volt. Megtöröltem a szemeimet és újra végignéztem a mappákat, de nem volt ott. Beírtam a gyorskeresőbe a mappa nevét, de nem talált semmit a gép. Idegesen nyitottam meg a másolatokat őrző mappát, de döbbenetemre teljesen üres volt, pedig soha nem töröltem onnan semmit. A szerkesztés alatt nevű mappa szintén üres volt, kezdtem pánikba esni, egy nagy és erős nyomást éreztem a hasamban,  mintha egy nagy lüktető csomó lenne bennem. Sorban végig néztem az összes mappát de nem volt sehol, az összes felvétel hiányzott. Remegő kezekkel nyitottam fel a széken heverő lap top táskát és túrtam bele a kis hálós zsebbe, oda ahol a memóriakártyákat tároltam. Mindig a bal oldali zsebbe tettem őket, de nem volt ott semmi. Belenéztem a többi kis zsebbe, de azok is üresek voltak. Hirtelen eszembe jutott a gépem lomtárja, gyorsan megnyitottam, de egyetlen fájl sem volt benne. Könnyek folytak végig az arcomon, újra beírtam a keresőbe, de nem hozott eredményt. Eltűnt! Az összes eddigi felvétel eltűnt. A kamerás táskában voltak a pendrive -ok, előszedtem mindet, de már akkor láttam, hogy eggyel kevesebb van, sorban végig néztem őket, de a filmem nem volt sehol. Fogalmam sem volt mi történhetett és, hogy mikor. Ennyi anyag eltűntetéséhez több óra kell, egy biztos, Victor nem tehette, nem volt rá alkalma. Úgy reszkettem, mint még sohasem, émelyegni kezdtem, éreztem, hogy lever a víz. Kopogtak az ajtón, Damien lépett be rajta, mögötte pedig Victor jött, a felismerés, hogy szakított velem és eltűnt minden a gépemről olyan erős fájdalmat okozott, hogy sírva fakadtam megint.