Csábításból jeles (BEFEJEZETT)

11. Chh, vámpír mi?...

Nekem itt lett elég. Kirohantam a teremből, és láttam hogy mindkettőnek vérzik a szája. Castiel éppütni készült, ezért beálltam közéjük. Castiel természetesen reflexből engem ütött meg, de én erősebb vagyok annál hogy egy ütéssel ki végezzenek. Ekkor megéreztem hogy vérzik a szám. Nahh itt volt a baj. Mert lenyaltam a számról. Köztudott, hogyha én vért iszok, akkor sokkal de sokkal erősebb vagyok az ellenfelemnél.

-Roxy jól vagy?!-

Fogta meg a vállamat Armin. De én ekkor már bediliztem a vértől, és neki mentem Castielnek. Jól sejtitek, vámpír vagyok. Nekilöktem a szekrénynek telljes erőmből, és mélyen a szemébe néztem.

-Remélem tudod hogy véged van. De csak mert bántottad. Hülye birka!-

Ütöttem bele a szekrénybe egy utolsót a feje mellett. Aztán oldalra döntöttem a fejét, és belé is haraptam. Nagyot kiáltott a fájdalomtól, ezért oda raktam a kezemet a szája elé hogy kussba maradjon. Armin futott mellém.

-Roxy! Állj le!-

Fogta meg az egyik karomat. Elengedtem Castielt, aki agyből lezuhant a földre. Megfordultam Arminnal szembe, és a számon lefolyt Castiel vére. Szadistán mosolyogni kezdtem és akaratom ellenére Arminra vetettem magamat. Mind a ketten elborultunk, én pedig a földhöz taszítottam a vállait. Hiába próbált menekülni, nem sikerült neki. 

-Vámpír?! De az hogy lehet?! Ne... ne ne ne ne... Roxy, kérlek emlékezz! Ne hagyd hogy irányítson a vér szaga!-

Szólt aggódó, megrémült tekintettel. És milyen igaza van... na akkor most elmesélem a történetet.

Engem egyszer egy vámpír átváltoztatott, és mivel megöltem utána azt a vámpírt, ezért bennem van. Mindene. És hogyha vért iszok, vagy vért látok, azt ő is látja, és előjönnek a vámpír ösztönei, amit az én testemen keresztül fordít maga felé. Magyarul: kihasznál arra hogy vért igyak neki.

Szóval leborítottam Armint, és le is szorítottam. Egy pár másodpercre vissza tudtam nyerni a saját erőmet, amit kihasználtam arra hogy beszéljek vele.

-Armin... Sajnálom!-

Mondtam könnyek között, majd vissza jött az a szörnyeteg az irányításra. Egyszerűen nem bírtam magammal. Közelebb hajoltam hozzá, beletúrtam a hajába, mire őt telljesen kirázta a hideg.

-Roxy... Kérlek ne tedd ezt... Én nem akarlak bántani...-

Bökte ki, mire neki is kiszökött egy könny a szeméből.

-Már csak az a baj szépfiú, hogy itt már nem Roxy irányít. Hanem én.-

Mondta a hang belőlem, és közben eltoltam a haját és a nyakához dőltem.

-Csak egy mondat Armin. Gyere velem a pokolba...-

Mondtam, majd belé mélyesztettem a fogaimat. Igazán nem is sikított, csak sziszegett.

-Sssz...Roxy...nem...te nem Roxy vagy...Engedj el!-

Kiabálta, majd lerántott magáról. Hirtelen oda kapta a nyakához a kezét.

-Idóta! Természetes hogy jobban fáj ha mocorogsz közben!-

Mondtam kissé ingerült, bunkó hangon.

-Mit tettél Roxyval te elmebeteg?!-

Kapta el a kezemet. Erőt vettem magamon hogy tudjak vele beszélni. A szemem egy kis időre vissza változott, amíg tudtam saját erőmön beszélni. De persze ez sem ment rendesen mert elbőgtem magamat.

-Armin... kérhetek valamit?...-

Gondoltam a legrosszabbra, de úgy éreztem ez az egyetlen megoldás.

-Mondjad! Bármit, csak legyen ennek vége!-

Mondta szinte kérve...