Soha sincs vége

Ötödik fejezet

Esme egy kórházi ágyon fekve találta magát.
Zöld, csempézett fal, pár műszer,és egy régi ágy. Felismerte a helyszínt. A lábadozóban volt, a rendőrség épületének keleti szárnyában.
Kipattant az ágyból,és kicsörtetett az ajtón.
Végig
haladt egy hosszú folyosón. Cipője halk koppanásokkal ért földet.
-Vivienn!- rohant oda a nőhöz Esme.
Vivienn egy hatalmas papírköteget cipelt,majd Esme láttán felderült az arca.
-Jobban vagy?-mosolygott rá,majd újra elkomorodott.
-Én, persze. De itt mi történt?-nézett körbe a fekete ruhás rendőrökön,akik komoly arccal járkáltak,intézve dolgaikat.
-Sacha meghalt.-sütötte le a szemét Vivienn.
Esme elhidegült arccal, döbbenten pillantott Vivienn szemébe.
Sacha Benett, a nyomozónő régi barátja volt. Számíthatott rá a szükség idején, és bár kapcsolatuk rossz véget ért, Sacha továbbra is fantasztikus barát maradt.
De nem csak Esme életében töltött be fontos szerepet. Ő volt a Párizsi Központi Hírszerző Ügynökség ( Central Itelligence Agency, röviden CIA) alelnöke.
-Mi? Hogyan?-pislogott párat Esme. Alig akarta elhinni a gyászhírt.
-Pár héttel ezelőtt Holland Guyana-ba utazott egy haláleseten dolgozni. Elkapott valami kórt,és ...-Vivienn behunyta szemeit,nehogy előtörjenek könnyei.
-Sacha..- mondta Esme,közben hitetlenül megrázta fejét-..Ő igazi túlélő volt. Szinte a golyó se fogta. Erre valami fertőzés csak így eltőrli a földről?-fogta a fejét.
-A legrosszabb,hogy én...Én ajánlottam neki a munkát.-sóhajtott Vivienn,majd a menyezett felé pillantott megakadályozva sirógörcsét. -Én tehetek róla,..-szipogta,sűrűn pislogva.
-Nem!-szólt rá Esme.-Sok hibát elkövettél,de Sacha haláláról nem te tehetsz.- nézett a nő Vivienn szemébe.
A nyomozónő összeszorított ajkakkal bólintott,de Esme tudta jól, Vivienn nem hisz neki.
-Mennem,kell ezt itt mind el kell könyvelnem.- tett úgy Vivienn,mintha az előbbi beszélgetés meg sem történt volna,  majd megrázta a kezében lévő papírokat.
-És mi van az 'Idézetes Gyilkossal'?-pillantott hátra Esme.
-Hogy mi van?- ismételte meg Vivienn.-Egy újabb véres áldozat van.- fintorgott,majd elindult.

Esme a laborba ment először. Szeretet volna elsőkezekben megtudni mindent a nyomozásról.
A folyosó végén balra fordult egy kis ajtóhoz.
Esmeralda csendben kopogtatott,majd belépett.
Egy technikus volt odabent, aki egy ősrégi számítógép előtt elemezett valamit.
Középen egy nagy,téglalap alakú asztal,melyet beterítettek az áldozatok fényképei.
Esme szeme újra és újra megállapodott rajtuk. A legfrissebb tetem máshogyan volt megölve,mint a többi.
-Mit sikerült megtudni a minták alapján?-köszörülte meg a torkát.
A technikus levette a fülest,majd válaszolt a nőnek.
-A legutóbbi áldozatnál,feltűnően sok nyomot hagyott. Ujjlenyomatokat és DNS mintákat.-mondta a technikus a szája szélét rágva.
Esme megvonta a vállát.
-Rossz napja volt annak a baromnak. Tudtam,hogy egyszer elhibázza.- nevetett fel Esme,majd belecsapott a technikus tenyerébe.
- A lakásán talált mintáktól azonban teljesen eltértek!- komorodott el a férfi.-Lehet, nem ugyanaz az elkövető tette.
A nő vadul bólogatott.
-Igen, ez elképzelhető!
-Apropó!-fordult még vissza az ajtóból a nő. Odalépett az asztalhoz,és keresgélni kezdett a fényképek között. Felemelt egyet,jobban szemügyre vette és megmutatta a technikusnak.
-Látja ezt az értelmetlennek tűnő szócskát?-vonta fel Esme a szemöldökét.
A férfi bólintott.
-Azt hiszem,ez egy név akart lenni. A gyilkos neve. Yvett ismerte,a gyilkost.-kacsintott Esme egyet,a technikus pedig megértve mondandóját, keresgélni kezdett.

A nő odalépett a folyosón elhelyezett italautómatához.
Bedobott néhány eurót,majd kivette kávéját,ami  reggeli gyanánt szolgált neki.
Italát szürcsölgetve ballagott a folyosón,mígnem megakadt a szeme egy idegen házaspáron,akik egymás kezét fogva kerestek valamit.
Esme odalépett hozzájuk.
-Elnézést segíthetek?
-Mr.Kincaidet keressük.- nézett szigorúan a nő,őszes tincseit elrendezgetve.
Esme alig értett valamit a külföldi akcentusból.
-Bocsánat,megtudhatnám miért keresik?- ráncolta össze homlokát a nyomozónő.
-A kislányunk,Yvette Brownson miatt jöttünk.- válaszolt ismét a feleség.
Esme nyelt egy nagyot,majd elmutatott a folyosó másik irányába, jelezvén az idős házaspárnak merre találják az igazgatót.
-Őszinte részvétem!-tette még hozzá,de a házaspár már elsietett.

A nő benyitott Christine irodájába.

Chrissi az írósztalánál állt,fél karral átkarolva Laurent. Lábujjhegyen támaszkodva hosszú, forró csókot nyomott a férfi szájára.
Esme hirtelen benyitott,mire a pár gyorsan szétugrott,és feszengve álltak meg egymás mellett.
-Öhm...bocs,ha megzavartam valamit..- folytotta el nevetését Esmeraldap, majd kihátrált az ajtón.
Christine szemforgatva megrázta a fejét,majd hucutan Laurenthez lépett.
-Hol is tartottunk?

Mr.Kincaid magára öltötte tiszti ruháját.
Elegáns csokornyakkendővel fűszerezte kinézetét.
Sietve mégegyszer átfésülte a tökéletesre beállított haját.
Belső zsebébe mélyesztette a halotti gyászbeszédet.
Körülnézett,hogy mindent elintézett-e ,mielőtt a temetésre indulna.
Gyorsan becsukta irodája ajtaját,majd elhagyta a kihalt épületet, és kilépett a kétszárnyú ajtón, amely felett ébenfekete zászló lobogott.

A temetőben ekete ruhás alakok gyülekeztek,egyre többen és többen elfoglalva a résztvevőknek kitett padokat.
Vivienn és Esme egy-egy csokor virággal a kezükben foglaltak helyet a hátsó padokban, Christine-re várva.
Lassan feltűnt,a szintén fekete ruhát viselő pap és a rendőrök.
-Te írtál beszédet?-kérdezte Vivienn Esme-től.
A nő nem válaszolt,csak ennyit kérdezett:
-Te?
Vivienn nemlegesen rázta a fejét.
Hamarosan Christine is megérkezett,egy önelégült mosolyt villantva a tömegre.
Letelepedett melléjük.
Az első sorban Sacha családja foglalt helyet.
Kelly, a neje és két csodaszép gyermeke,akik aligha kinőtték a tipegő kort.
Vártak még egy keveset a szertartás előtt,amíg mindenki kitölti az ülőhelyeket,majd a pap elkezdte:
-Kedves egybegyűltek! Azért vagyunk most itt,hogy megemlékezzünk és elbúcsúzzunk testvérünktől, Sacha Benett-től.
Halkan elindult Eric Idle szerzeménye az "Always Look on the Bride Side of Life".
A nép halkan dúdolgatott.
A katonák tisztelegtek és menetelést tartottak számára.
A dal újra és újra előről indult.
Mr.Kincaid lépett a mikrofon elé.
Megkopogtatta azt,majd megköszörülte torkát. Az idegességtől, hangja meg-megbotlott.
-Kedves gyászoló családtagok,barátok,rokonok,kollégák! -szólt bele a készülékbe.- Sacha Benett a legjobb,leghűségesebb, és legkiválóbb nyomozó volt akit ismertem. Számtalanszor megvédte otthonunkat,hatalmas önzetlen szíve mindnyájunkat szeretetre késztetett.
Legalábbis munka szempontjából így látom. És,hogy milyen volt barátként?
Már gyerekkorában jó cimborám volt. Emlékszem- nyalta meg az ajkát-, hogy nyolcéves korában,egy forró nyári napon egy kutya ellopta az ebédjét.-nevetett fél,mire a népi is halkan nevetni kezdett.- Akkor fogadta meg nekem,hogy bármiáron megvédi a városát a tolvajok ellen. Hát így is tette!Köszönjük,Sacha!-tapsolt Mr.Kincaid,majd hatalmas tapsvihar tört ki.
Az előre megásott sírba belehelyezték a mahagónia koporsót,majd lehelyezték a virágokat.
A rokonok ottmaradtak,a többiek pedig lassan hazaszálingóztak.

Pár perc múlva a szürke fellegekből,lehullott az első hópehely,és a komor fekete tájat elborította a tiszta,fehér hó.