Soha sincs vége

Első fejezet

"Meg foglak ölni.
Kiszemeltelek.
Gyászdalod éneklik
a fagyos szelek.„

A sötétség,mint sokkarú polip fonta körbe a kertet. Csupán a járókelők villódzó kijelzői és néhány köztéri lámpafény világított a Luxembourg-parkban.
A szökőkút némán hömpölygött, hullámaival lágyan felhabosította a vizet.
A kőszobrok mereven álltak, dicső tekintettel pillantva a végtelen messziségbe.
    A férfi rezzenéstelen arccal rántotta ki a kést a tetemből. Újra s újra körbenézett, nem látta-e valaki. A levegő tiszta volt. Megnyugodott. Felbőszülten beleharapott ajkába,és egy papírdarabot rántott elő farmerdzsekije mellsőzsebéből. Óvatosan a holtest markába zárta a fecnit.
Fölsóhajtott.
Az áldozat üveges szemei bánatosan pillantottak a semmibe. Tekintete semmitmondó lett. Élete elszállt,akár egy héliumos lufi.
A férfi felállt a tetem mellől. Rikító zöld tekintetével végigpásztázta a véráztatta hulla tetemét. Mégegyszer körülnézett. Ha szerencséje van nem látta senki,ha pedig őt is utólérte a péntek tizenhárom..akkor...peche van.

-Yvett? Yvett!-ordított át Esme a nappaliból a lány szobájába.
A semleges válaszra Esme berontott a szobába és hangosan kiabálni kezdett.
-Vedd lejebb a hangerőt azon az istenverte rádión!-mutogatott az említett tárgyra.
-Miért?- kérdezte a lány miközben a hangerőt lecsavarva folytatta:- Csak így tudok tanulni!
-Csak így?Ó,csak meg ne essen rajtad a szívem!Én e nélkül tanultam csaknem huszonöt éves koromig. És kitűnő tanulóként fejeztem be a főiskolát!Szóval nagyon ajánlom,hogy ne bömböltesd minden áldott órában,mert kivágom az ablakon!- nézett szúrósan a nő,fekete haját a füle mögé tűrve.
A lány hanyatt fekve szétterült az ágyon,lábait keresztbe rakva unottan a nőre nézett.
Esme sarkon fordulva kiviharzott a szobából,a maga alacsony termetével, és hangos ajtócsapással adott hangot a dühének.
-Ahj..ez a hülye kontrolmániás szipirtyó...-fortyogta Yvett,majd egy golyóstollat dobott az ajtónak kifejezve nemtetszését.
Esme a konyhába indult,hogy egy kis mosogatással elterelje gondolatait.
-Utálom!Utálom ezt a nagyon jó panel lakást!Utálom,hogy egy diákkal kell laknom! Utálom,utálom,utálom!-csapott a földhöz egy porcelán tányért,és keserű mosollyal szedegette fel a habzó darabokat.
-Yvett,már megint én vigyem le a szemetet?- kiáltott újra a lánynak,aki már a falra mászott Esme zaklatásaitól.
-Tanulok!-kiabált vissza Yvett,majd Esme magában szitkozódva felzipzárolta a kabátját,és kezében a fekete szemetes zsákkal kihúzott az ajtón.

Lassan lépkedve a kopottas lépcsőn baktatott le a konténerig,bal kezét szorosan a korláton vezette. Vékony csuklójában a zsákot tartva ért le a földszintre. A szeméttől roskadozó konténer azonban túl magasnak bizonyult a nő apró termetéhez,ezért a zsákot lehelyezve elé,indult fel a lakásába.
Már kezdett megnyugodni,mikor a lépcsőfordulóban, halk csilingeléssel jelezte a mobilja,hogy hívása érkezett.
Mérgesen keresni kezdte mobiltelefonját,de újra elszakadt nála a cérna és dölyfösen motyogni kezdett..
-Hát persze,hogy a legelelrejtettebb zsebembe tettem..-csóválta meg a fejét,majd miután kirángatta szűk farmerja zsebéből,idegességtől remegő ujjakkal vette fel mobilját.
-Mi van?- szólt bele nyers,rekettes hangon mérgesen megköszörülve torkát.
-Gyilkosság. A Luxembourg-parkban.-jelentette ki Vivienn.
-Oké.-sóhajtott Esme,pár lépcsőfokot haladva a lakása felé.
-Fél óra múlva várlak.- mondta Vivienn,majd letette a mobilt.
Álmosan nyújtózott egyet,és kiélvezett minden munka előtti percet,amit kedvesével kettesben tölthet.
-Hol voltál?-kérdezte,miközben testével odasimúlt Patrice-hez.
-Csak a munka- mondta a férfi,majd lágyan megcsókolta párja nyakát.
-Szeretlek Patrice- suttogta a nő,fél kezével mogyoróbarna hajába túrva.
-Tudod,hogy én jobban- lehelt egy újabb, apró csókot Vivienn ajkaira.
A nő lassan feltápaszkodott az ágyról, és a napi rutinjait elfeledve elindult,hiszen a bűntettek, s merényletek nem várhatnak.