Soha sincs vége

Második fejezet

Esme benyitott a dolgozószoba kopott fakeretes ajtaján.
-Mi történt?- rohant oda Esme,Vivienhez és Christinehez akik egy a sarokba fektetett kör alakú asztalnál ültek,amihez három gurulós szék volt betéve.
Az asztal közepén egy monitor,billentyűzet és egér.
A falon egy faliújság,kitűzdelve rá néhány fontos információ és fénykép az esettel kapcsolatban.
Vivienn a kezét törölve,harapdálta ajkait. Christine pedig összeszorított ajakkal biccentett a monitoron megjelenő mail felé.
-A CIA küldte- mondta Vivienn rekedt,gondterhelt hangon.
A nő gyorsan elolvasta a sorokat.
-Jézusom!- kapta Esme a szája elé a kezét,majd letelepedett a harmadik székhez.
-Akkor,most én leszek a következő?-könnyesedett be Christine szeme.
A gyilkos minden egyes áldozatának egy idézetet küldött hét nappal azelőtt,hogy megölte volna őket.
-Van hét napom?-szorítottaa a szájára a kezét. Döbbentten pillantottak a monitoron megjelenő emailre. Vivienn megdörzsölte barna szemeit,hogy biztos legyen abban amit lát.
-Felhívom a főnököt! Chrissi-ről most rögtön tudnia kell.- emelte fel hangját Vivienn,majd kitúrta terepmintás hátizsákjából mobilját.
-Úristen..-motyogta Christine idegesen rágva körmeit.
Vivienn betárcsázta Mr. Kincaid számát a hívóba,majd kihangosította a készüléket.
Kibúgott. Fél perc várakozás után egy éles sípolás jelezte,hogy nem elérhető.
-A fenébe!- dobta le az asztalra a nő a telefont.
Kínos csend telepedett a szobára.
És a csend,néha olyan baromi hangos.
Vivienn telefonja csipogva jelezte,hogy MMS-e érkezett.
Sietve megnyitotta az üzenetet és szembetalálta magát az újabb áldozat fényképével.
-Nézzétek!- mutatta a többieknek a CIA által küldött fotót,amin egy asszony feküdt,elegáns kalapban, kordszoknyában az aszfalton.
-Hogyan halt meg?- kérdezte kiszáradt ajkakkal Esme.
Vivienn sietve elolvasta a szöveget.
-A mi kis gyilkosunk tette. Hidegvérrel lelőtte.
Christine mondani akart valamit,de Vivienn gyorsabb volt.
-Igen,itt sincsenek nyomok,csak egy cetli.Semmi több.
-Ki volt az áldozat?- kérdezte Esme.
-Maëlys Chatelin. A polgármester unokahúga.
Mélyet sóhajtottak. Minden egyes lélegzetvételük visszhangzott a nyirkos szobában.
Christine az asztalnak döntötte fejét.
Esme fél karral átölelte.
-Menjünk,mutassuk meg annak az őrült gyilkosnak,kikkel van dolga!-húzta félmosolyra száját Vivienn.

-És minek tanulsz?- nézte Patrice a szőnyegen végigterülő lányt,aki egy szótárt bújt.
-Portugál idegenvezetőnek- dörmögte a lány fel sem nézve a könyvből.
-Na és,hogy mondják azt portugálul,hogy nagyon csinos vagy?- mosolyodott el kajánul a férfi.
A kissé karótnyelt lány megilletődve Patrice-re pillantott,majd megeresztett egy huncut vigyort.
-Sexy ou Patrice!-emelte fel fejét a lány,kéjesen nézve a férfira.
A férfi felállt a székről,és a földön fekvő Yvett-hez indult.
A lány felpattant a szőnyegről. A falig hátrált.
-Nem lehet..-suttogta a lány,majd Patrice a falhoz nyomta.
-Dehogynem..-susogta vissza Patrice,majd közelebb vitte ajkait Yvettéhez.
Egy mély szenvedélyes csókkal barangolták be másik száját.
A lány huncutan megnyalta Patrice orra hegyét.
A férfi újra elvigyorodott,és felültette Yvettet a hideg ladiátorra.
Patrice megcsókolta a lány szája szélét,majd az arcát. Végigcsókolta a nyakát,az ütőerétől a kulcscsontjáig.
-Patrice..-nyögte a lány.
-Ssh!-suttogta a férfi a lány nyakát csókolgatva.

Vivienn,Esme és Christine kezükben egy-egy kávésbögrével hagyták el a dolgozószobát.
-Patrice!- kiáltott a férfinek Vivienn.
-Igen,drágám?-jött ki Yvett szobájából.
-Be kell mennünk az örsre. El tudnál vinni bennünket?
-Persze- mondta Patrice zsebéből előhalászva slusszkulcsát.
A kijáratnál előreengedte a hölgyeket,majd az ajtóból dobott egy láthatatlan csókot Yvettnek.
A lány vigyorogva megrázta fejét,majd a számítógéphez lépett, és felvont szemöldökkel konstatálta,hogy Patrice idézeteket olvasgatott és kijegyzetelt párat belőle.
Megvonva a vállát kilépett az Internetről,és folytatta dolgát.

Patrice-ék megálltak a lift előtt.
Megvárták amíg kinyílik az ajtaja,majd csendben beszálltak.
A lift lassan vitte le őket a földszintre.
Beszálltak az autóba,amely könnyedén elindult.
A közeli templom harangjainak lágy csengése beszűrődött az autóba. Az óra tizenkettőt ütött.
A kocsi befaccolt a rendőrség elé.
A nyomozónők kiszálltak belőle,majd Patrice hangos fékcsikorgatással újra elindult. Kettőt dudált Viviennek aki mosolyogva integetett el barátjától.
Beléptek a CIA kopottas épületébe. Most még kopottabbnak és barátságtalanabbnak tűnt,mint eddig volt.
A földszínű,emeletes épület máladozó vakolata között virítottak a frissen felszerelt nyílászárók.
Beléptek a küszöbön.
A portán sietve felmutatták jelvényeiket.

Mr. Kincaid és Christine a kihallgató szobában ültek, egy nagy zöld asztal szemközti oldalán. A terem itt-ott beázott.
Christine a kezét tördelve magyarázott a főnökének, aki a mellkasán összefont karral hallgatta az eseményeket, szemét szorosan a padlóra szögezte.
Mr. Kincaid egy negyvenes éveiben járó, széles vállú, házas pasas volt. A CIA főnöke. Mogyoróbarna, egyenes szálú hajába itt ott belevegyülve egy-egy ősz hajszál keveredett, amit lezselézve viselt.
Keménynek, és kiállhatatlannak mutatta magát, pedig szíve mélyén nem volt más csak egy ártatlan kisfiú.
Szmokingot, fehér inget, és nyakkendőt viselt, amit mint mindig most is hanyagul kötött be. Élénk, világoskék szeme, aggodalmat tanúsított afelé, hogy Christine-t a titkos beépülőcsapatának, egyik tagját halálos fenyegetés érte.
Esme és Vivienn a plexi ablak mögött állva figyelték mi történik odabent. Semmit nem hallhattak, hiszen a szoba hangszigetelő volt.
-Elnézést.-szólt hozzájuk Mark, a kórboncnok helyettese- Dr. Sheri McKey már várja önöket.
Vivienn és Esme követte Markot, le az alaksoron, egy hosszú folyosóra. A lányoknak szinte futniuk kellett, a férfi mellett.
Egy elvont épületrészhez értek. Senki nem tartózkodott ott, csak néhány laboros.
-Vegyék fel ezeket, ha nem akarnak valami fertőzésben elpusztulni. -adott oda nekik a férfi egy-egy fehér overált, gumikesztyűt és maszkot.
Esme és Vivienn könnyedén belebújt a védőöltözetbe, majd a férfivel együtt lebaktattak még néhány lépcsőfokon és egy hermetikusan elzárt ajtóhoz érkeztek, melyen egy tábla tiltotta a belépést.
Mark utat engedett a hölgyeknek, akik rezzenéstelen arccal léptek be a hullaházba.
Odabent három sorban öt-öt acélból készült asztal sorakozott, mindegyiken egy fehér lepedővel letakart test.
-Erre jöjjenek! -intett a férfi, majd egy újabb ajtóhoz vezette őket. Halkan kopogtatott, majd meg sem várva a választ beléptek.
Dr.McKey odabent várta őket. Egy női test feküdt a boncasztalon, melynek hasán egy vágás húzódott. A kórboncnok a vágás bevarrásán dolgozott mikor bejöttek. Alaposan és precízen varrta össze a sebet, igyekezett eltűntetni a boncolás nyomait.
-Már vártam önöket! -mondta Sheri, miközben gumikesztyűit egy újabbra cserélte.
-Mit tudott meg a boncolás eredményeiből? -kérdezte Esme. A maszkon át a hangja  vékonynak tűnt.
-A halál oka, nyilvánvalóan, hogy lelőtték. -mondta, mire Vivienn és Esme aprót bólintott. -De találtam valami mást is. -nézett felváltva rájuk. Vivienn kíváncsian közelebb lépett a boncasztalon fekvő holttesthez. -Agyialapú törést, szenvedett az áldozat, ezt bizonyítja, hogy a koponya belapult, és eldeformálódott. -mondta a patalógus, majd beletette az áldozat koponyájáról készült röntgenfelvételeket az átvilágító dobozba.
-És ez pontosan mit jelent? - ráncolta a homlokát Esme.
-Azt, hogy az áldozatot leütötték. Még sem olyan nyomtalan a mi kis gyilkosunk. A testből kivett lövedékből, pontosan megtudtuk, hogy Revolver A30-sal lőtték le, illetve ezzel a fegyverrel üthették le. A halál beállta pedig, hajnali egy óra tízperc. - fejezte be a kórboncnok.

Christine, kezébe temetett arccal ült a folyosón.
-Mit mondott a főnök? - ült le mellé Vivienn, Esme állva maradt.
-Azt, hogy bevonták a nyomozásba az FBI-t is, mert ez nagy meló lesz. -nézett rájuk kétségbeesetten. -Három kollégájukkal kellesz együtt dolgoznunk. És egyúttal ők fognak rám "vigyázni". -mutatott idézőjeleket a kezével, majd megforgatta a szemét.