Soha sincs vége

Nyolcadik fejezet

Vivienn Patrice szoros ölelésére ébredt.
Hátulról két karral magához húzta a nőt.
Vivienn színlelve az alvást,mosolyogva lehunyta szemeit.
Tetszett neki Patrice szuszogása.
A nap kényeztetően simogatta meg bőrüket.
Az éjjeliszekrényen elhelyezett ébresztő,rikácsoló csilingeléssel riasztotta fel a párt,tudtadva,hogy hét óra is elmúlt.
A paplan bársonyos anyaga könnyedén fedte el testüket.
Az ablakon át látni vélték,ahogy a fák ágai meztelenül vacognak a rideg szél csókjaitól.
Az ablaküvegre könnyed jégtakaró feküdt.
E percben minden tökéletes volt. Csak az óra monoton kattogása jelezte a másodpercek múlását.
Patrice csendben kikászálódott az ágyból, egy apró puszival magára hagyva Viviennt.
A nő akaratlanul is elmosolyodott, és játékosan megrázta fejét.

Az ebédlő tömve volt, különböző népcsoportú emberek nyüzsögtek a hatalmas étkezőasztal körül. Néhányan csak álldogáltak a színes választékú menüt vizslatva.
-Jaj Patrice..-szólalt fel a nő,miközben a kacskaringós sorban tolongtak a reggeli menüért.-Muszály volt,pont egy ilyen híres szállodába hoznod?-simította meg a férfi arcát -Tudod,hogy én egy panzióval is beérem.-mosolygott.
-A legjobbat a legjobbnak!-húzta magához a nőt egy szoros ölelésre. Vivienn viszonozva a férfi ölelését csendben a karjaiba temetkezett. Patrice parfümét mélyen beszippantva engedte el.
A sor lassan csökkent. A legtöbben már visszamentek szobájukba,mire a fiatal pár sorra került.
Kezükben a tálcákkal ültek le az étkező, termetes márványoszlopai között helyetfoglaló kétszemélyes asztalnál.
-Csak hétszer könyököltek oldalba,és csak egy gyermek hitte azt,hogy az anyukája vagyok!-nevetett fel a nő,viccesen megtapsolva magát.
A férfi csendben nyelte a falatokat. A szállodában halkan felcsendült az élőzenekar.
A nagybőgő mély nyugodt hanggal rótta a dallamokat.
-Gyönyörű ez a hotel!- nézett körbe Vivienn újra s újra.- Honnan volt rá pénzed?-ámult el a nő.-Biztosan egy vagyonba került!
-A főnök kedvence vagyok.-nevetett fel a férfi.
-És hol dolgozol pontosan?- mosolygott Vivienn.
Patrice arcvonásai megfeszültek. A falat kis hiján megakadt a torkán.
Köhögött egyet és csak ennyit mondott:
-Az lényegtelen.
A nő  egy vállrándítással nyugtázta az esetet.

A jóízű reggeli után Vivienn megelégelve a férfi melankólikus hangulatát a medencéhez vándorolt,egy fehér törölközőt borítva hátára.
Elfoglalva az egyik kényelmes napozóágyat,elővéve egy romantikus könyvet belemélyült a sorokba.
A medence túlsó oldalán egy férfi ült,idegesen rágózva. Végipásztázta a tömeget, de tekintete mindig a nőre vándorolt.
Megeresztve egy félmosolyt,felállt a napozóágyról és a medence szélén kihelyezett ugródeszkához ballagott.
Egy nagy levegőt véve beleugrott a medence végeláthatatlan mélységébe.
A víz felfröcskölt s egyenesen Viviennre zúdult a hatalmas víztömeg.
A nő kiszakadva könyvének világából felpattant és idegesen végignézett magán.
A hajáról lecsöpögő klóros víz, mind a félig elázott könyvre hullott, elmázgálva a betűket.
-Nagyszerű!-motyogta,majd ismét helyet foglalt a napozóágyon,melyet szintén elárasztott a víz.
-Bocs..-intett felé a férfi,majd a medence széléhez úszott.
-Nagyon kösz..Francba- szitkozódott magában a nő,de kívűl kedvesnek mutatkozott.
-Semmi baj.- mosolygott ,semmi jelét sem mutatva dühének.
Ismét maga elé helyezte a könyvet,és kényelmesen hátradőlt a napágyon.
Egy ideig csak némán bámulta az elmaszatolt lapokat.
-Ez mehet is a szemétbe..-dobta le oldalra  a használhatatlan Shakespeare kötetet.
-Mit olvasol?- támasztotta meg a fejét az ismeretlen férfi.
-Vagyis mit olvastam? Rómeó és Júliát.- pillantott az említett darabra a nő.
-Legyél a Júliám,és leszek a te Rómeód!- kacsintott egyet a férfi,tovább rágva rágóját.
Vivienn elnevette magát.
-És mondd,hány nőnél jött be ez a szöveg?- seperte ki barna haját arcából.
A férfi megrázta a fejét.
-Nil vagyok.-intett újra a nőnek.
-Én meg éhes.- gondolta Vivienn,majd táskájából elővett egy félig összenyomott csokit.
-Nincs kedved beszélgetni?- mászott ki a medencéből Nil,majd dideregve leült a nő melletti,szabad napozóágyra.
-Eltaláltad,nincs!- rántotta meg a vállát,majd elnevette magát.
A férfi nagyon fiatalosnak találta őt.
Vivienn hosszú,mogyoróbarna haja kiengedve vállára omlott.
-Majd veszek neked egy ugyanilyet!- biccentett a férfi az elázott Shakespeare Rómeó és Júliája felé.
-Hagyd csak!- legyintett a nő.-Egy antikváriumban szereztem. Nagyon régi példány.-harapott bele a desszertbe.
-És mi a neved?- csillant fel Nil szeme.
-Karácsony lenne,ha én azt neked elmondanám,de Vivienn. A nevem Vivienn.-döntötte oldalra a fejét.
A férfi észrevétlen mosolyra húzta száját.
-Már ennyi az idő?-pillantott karórájára Vivienn,amely délelőtt fél tizenegyet mutatott.Mennem kell.- pattant fel ,majd kezébe fogva cuccait komótosan elballagott, az öltözők irányába.
Nil megrázta a fejét.
-Vivienn...-dörmögte az orra alatt.

A nő felhúzva magára ruháit,kilépett az öltözőfülke fogságából. Az Eiffel tornyos,hófehér pólóját, királykék kötött kardigán alá rejtette.
Megborzolva gubancos haját,nyakába akasztotta nyakláncát,melyet még egyetlen testvérétől Monique-tól kapott, mielőtt kilépett volna a nagybetűs életbe.
A nő nosztalgikusan felsóhajtott. Mintha csak tegnap lett volna, mikor még a francia riviérán laktak. Mindennap gyalog mentek be a kisvárosból az iskolába. Mikor még csak tudatlan gyermek volt,sokszor álmodozott a felnőttkor rejtett csodáiról,amit végül sohasem kaparintott meg.
Azt hitte élete ugyanolyan lesz,mint azoké a Disney hercegnőké,amiket kishugával a tévében nézett.
Helyes férj,szép ház, gyönyörű gyerekek. De mire megérte a felnőttkort rájött: Az élet szívás! Méghozzá oltári nagy szívás.
Alig volt tizennyolc éves,elvesztette szüleit.
Monique-val csak egymásra számíthattak.
Aztán a lány élete tovább folydogált a medrében. Vivienn pedig nem tudta,mihez kezdjen.
Így elköltözött a falucskájából.
Azóta sohasem tekintett vissza szülővárosába.
A nő észre sem vette,hogy néhány kósza könnycsepp buggyant ki a szeméből.
Nevetve letörölte arcát,és megigazította a haját.
Úgy tervezte még visszanéz az ismeretlen férfihoz, már csak mókából is,de már nem akarta fecsérelni idejét,felbaktatott a lépcsőn.

Patrice a kanapén ült,fél lábát az asztalra téve. Ölében egy tál popcornnal valami meccset nézett,amit élőben vetítették a hatalmas plazma tévében.
Vivienn ledobta cuccait,és a könyvtárba sietett.

Lassan vándorolt a polcok között. Kezeit végigvezette a könyvek gerincén.
Nem tudta pontosan milyen könyvet szeretne olvasni,csak keresgélt.
Ez legalább lekötötte figyelmét....mégha csak egy időre is...