Soha sincs vége

Tizennegyedik fejezet

Vivienn sietős léptekkel haladt a kórház felé.
A lenti utcán sétáló emberek szemernyi hangyáknak tűntek,az utca mellett magasodó panelházak ablakaiból.
A levegő friss volt,ahogy egy téli levegő frissnek mondható. A hó olvadozott, csörögve zakatolt le az ereszekből a földre,hogy az anyatermészet ismét hasznosítani tudja.
Vivienn sietős léptekkel haladt a kórház felé. Szerette volna minnél hamarabb kikérdezni Cami-t. Annyira azért nem sietett,hogy ne álljon meg az utca sarkán lévő virágosbódénál.
Gondolta,ha már mégiscsak egy gyereket kell kikérdeznie,vessz neki egy csokor virágot. A nő a rózsákkal szemezett. Az elegáns virágokról eszébe jutott Patrice.
-Ó,a fenébe,még mindig szeretlek!-bosszankodott magában a nő.
Valamennyiszer,mikor Patrice randevúra hívta a nőt,egy csokor vörös rózsával vette le lábáról.
Vivienn felsóhajtott.
-Egy csokor fehér rózsát kérek!
Az eladó odaadta a virágcsokrot, a nő pedig sietősen tovább haladt.

A sebészetre vezető kopott lépcsősor egy örökkévalóságnak tűnt Vivienn számára. Lomhán szedte a fokokat , nyaklácát birizgálva.
Cami a folyosó közepén lévő teremben feküdt. Kórterme ki volt díszítve. Az ablakokat hóspary-vel lefújták, és néhány papírkivágást akasztottak a sötétpiros függönyökre. A zöld csempével kicsempézett falra Disney mesefigurás matricát ragasztottak,melyek az idô múlásával már-már máladoztak a falról.
Cami éberen feküdt ágyában, egy tinimagazint bújva.
Mellette egy sötétkék műanyag,kórházi székben édesanyja ült, idegesen tördelve kezét.
Vivienn előbb illedelmeden kopogott a műanyag keretes üvegajtón.
-Jó napot kívánok! Vivienn Laboneir vagyok, a CIA-tól jöttem.-nyújtotta Vivienn a kezét. A hölgy viszonzásképp kezet rázott a kosztümös,magas nyomozónővel.
-Üdvözlöm! Camille, édesanyja, Celin Weiss vagyok!-mondta a hölgy el-elhaló hangon.
Vivienn kissé arréb, a kórterem ablakfelöli sarkába hívta a nőt.
-Cami tudja miért jöttem,igaz?-kérdezte a nyomozónő.
-Nézze!- kezdte Celin.- Cami már nem kislány. Tizennégy éves fejjel fel tudja fogni a történteket. Csak kérem, pszichologushoz fog járni, ezért ..-ingatta meg Celin a fejét.- Legyen tapintatos.
Vivienn bólintott. Megtudta érteni a nőt. Anyai ösztön. A nő imádta a gyerekeket,szinte mindenkivel szót értett. Tavaly előtt még ő is egy ovódában dolgozott.
-Rendben!-bólintott a nyomozónő,majd az áldozat ágyához ballagott.
Celin az ablaknál állva figyelte a kihallgatást.
-Szia!-köszönt Vivienn Cami-nak,miközben egy széles mosoly terült el arcán.
-Szia!-mosolygott vissza a lány.-Én Cami vagyok!-vigyorgott.
-Én pedig Vivienn. Gyönyörű a neved, Cami.-mosolygott a nő.
-Köszönöm!- válaszolt Cami, miközben kezével szőke tincseit csavargatta,melyek kibontva, göndören omlottak a vállára.
-Mit olvasol?-érdeklődött Vivienn.
-A kedvenc magazinom.-válaszolt a lány fellapozva az említett újságot.
-Emlékszel mi történt?- fürkészte Vivienn a lány arcát.
Cami kissé feszengve válaszolt.
-Egy ember rámtámadt.-rágta a szája szélét.
A nyomozó gyengéden megsimította a vállát bíztatásképp.
-Ügyes! És arra emlékszel,hogyan történt?- nézte Vivienn az arcát.
Camille erősen gondolkozott,majd felcsillant a szeme.
-Emlékszem.-válaszolta.
-Megosztanád velem is?-mosolygott Vivienn.
A lány hallgatott, idegesen harapdálta alsó ajkait.
-Szeretnêl segíteni,hogy elkapjuk azt aki ezt tette?- kérdezte újra a nő.
Cami aprót bólintott,majd végül engedett.
-Egy fura alak jött be a szalonba. Nagyapa kint volt, ezért én voltam a pultnál. Kért egy virágcsokrot, amit odaatam neki. Adtam volna hozzá díszcsomagolást, és ekkor elővett egy kést. Először nem tudtam mit akar,de nagyon féltem. Kiáltottam a papának, de az az alak egyre közelített felém. Azt mondta muszály megtennie a rendőrök miatt.- mesélte Cami felelevenítve a történteket.
-Hm..- mordult fel Vivienn.- És mi történt azután?-támasztotta meg kezével állát.
-Megnyomtam a vészhelyzet jelző gombot. De eszembe jutott amit egyszer a tévében láttam és elöktem az alakot. A virágospolcra esett. Erre nagyon dühös lett és nekilökött az ablaknak,ami kitört. Utánna arra emlékszem,hogy belém döfte a kést..-gondolkozott a lány.
-Értem..-bólogatott Vivienn.- És nem mondott valami mást? Valami furcsát a tettes?- ráncolta szemöldökét a nő.
Celin is felkapta a fejét a nyomozó ezen kérdésére, és feszengve fülelte a kihallgatást.
-Azt,mondta,hogy a nappal is egyszer bealkonyul.-válaszolt a lány homlokát ráncolva.
Vivienn megkönnyebülten fölsóhajtott. Már biztos,hogy az idézetes gyilkos tette.A nyomozó  már forralgatta magában,hogy mit tenne,ha elkapná. Egyáltalán,hogy vetemedhet egy felnőtt arra,hogy kisgyeremekeket bántson?
-Köszönöm,Cami!- mosolygott barátságosan a nyomozónő.-Igérem elkapjuk azt a gonoszt!
Camille visszamosolygott. A lány örült,hogy elmondthatta valakinek.
-Nézd! Ezt neked hoztam!- tette le a fehérrózsa csokrot az asztalra,majd pár darab cukorkát szedett elő táskájából, és azt is odaadta.
-Szia Vivienn!- integetett neki a lány.
-Szia Cami!- köszönt el Vivienn a lánytól.
A nyomozónő nagy léptekkel csörtetett ki a kórteremből. Celin még idejében  elkapta a nő csuklóját.
-Megtudott valami újat?- nézte szúrósan az asszony Viviennt.
- További szép napot magának!-köszönt el a nő,majd kitépte kezét Celin ujjainak fogságából, és válaszok nélkül hagyva az anyukát elsietett.
A friss információkkal az agyában rohant viassza a kapitányságra.