Weakness: Reunion (HUN)

8 fejezet: Még mindig nem emlékszem...

- Az egész az új Tél Katonáival kezdődött... 

- Voltak többen is? - Kapta fel a fejét Dotty anyja válláról. 

- Igen. Mind különleges képességgel rendelkezett a szérum előtt is. És a Hydra csak akkor vette észre, hogy milyen fékezhetetlen szörnyetegeket teremtett mikor engem küldtek kiképezni őket. Sohasem láttam oly tiszta haragot, ami effajta precizitással társult. Az ölésre szánt mozdulataik sokkal célravezetőbbek volta mint az enyémek. Esélyem sem volt ellenük. - Bucky felesége szemeit keresve látta fia izgatott arcát. Mint a gyermek, aki egy lovagkaland történetének izgalmas fordulóját hallgatja apjától. - De egy pillanatig sem hezitáltam mikor rád támadtak Dorothy. Azért büntettek meg mert a te ártatlan életedet mentettem meg. Emlékszel? 

- Nem. - Nézett bele Dorothy férje csüggedt tekintetébe. - De az számít, hogy életben vagyok... hogy itt vagyok veled. Igaz. 

- Igaz, életben vagy. De te talán sohasem leszel az a Dorothy akit én szerettem. - Bugyogott fel Bucky lelkében a mély keserűség. Úgy érezte képtelen tovább bámulni a szép ismerős ismeretlen arcot. Felállva kiviharzott a szobából. 

Háborogva a saját lakóegysége felé indult, mit Coulson adott neki. A helyiség nem bővelkedett színekben, csak egy, a szürkés asztalon helyet foglaló laptop villogott eszeveszett kék színben. Steve üzenetei száguldoztak a képernyőn. A kapitány kétségbeesetten kereste barátját. 

"Nem érkeztetek meg a főhadiszállásra a várt időpontban."

"Hol vagy?"

"Kiküldtünk egy egységet hogy keressenek meg titeket, de nem találtak semmit."

Buckynak a jelenlegi helyzetben semmi kedve nem volt élőben beszélgetni barátjával, ezért csak egy hangüzenetet hagyott neki. 

- Meglep, hogy Coulson ügynök nem értesített a megtalálásomról. Mondjuk nem lep meg, biztos halottnak akar még maradni egy ideig. Megtaláltam Dorothyt, aki... aki nem emlékszik rám egyáltalán. Ötletem sincs mit tegyek most. 

Megszakította az üzenetet, amint kopogást hallott ajtaján. 

- Gyere be! 

Stevie volt az 

- Apa? Csak azt akartam tudni jól vagy e... 

- Persze. Mindjárt visszamegyek, csak egy pillanat. 

- Dotty szerint nem kéne. - Toporgott a fiú idegesen a szoba közepén. - Még mindig haragszik rád. 

- S ez nem is fog egyhamar megváltozni. - Sóhajtotta Bucky. - Pedig azt hittem ismerem őt... titeket. De annyi minden történt ezekben az években...

- Megbocsájt neked majd, ebben biztos vagyok. Csak idő kell neki. Őt sokkal több megpróbáltatás érte mint engem. 

- Hogy... 

A laptop képernyője megint villogni kezdett egy új üzenet kíséretében. 

"Hozd őket ide a főhadiszállásra."

                                                          - Steve R.