Weakness: Reunion (HUN)

5 fejezet: Váratlan találkozások...

- Mi lenne az, ami ennyire fontos? - Kérdezte Bucky huszadjára, miközben Coulsonnal hosszú folyósókon haladtak végig. Stevie és Dotty a gépnél maradtak. 

- Majd meglátja. - Az ügynök arca kifejezéstelen maradt. 

- Steve azt mesélte, hogy ön meghalt. 

- Steve? 

- Öhm... Steve Rogers. 

- Igen. Volt egy ilyesféle incidens, de végül minden jól alakult. Fury igazgató nélkül meghaltam volna. Viszont most nem is ez a fontos. - Coulson lenyomta egy fehér ajtónak kilincsét. - Odabent már várja valaki. 

Bucky belépett. Az üres szoba a Hydra ridegségét juttatta eszébe, hisz a légüres teret csak egy kis válaszfal metszette ketté, hogy a mögött lehessen privát módon öltözködni. Hirtelen váratlan jelenség szakította félbe a szoba feltérképezésében...

Lágy vörös libbenés, hajfürtök szálltak könnyedén a levegőben. Szépséges tágra nyílt zöld szemek, elnyílt vöröslő ajkak. Pillanatnyit sem öregedett arc vetült az oly sok szenvedést rejtő kék tekintet elé. 

- Dorothy... 

Dorothy finoman mozdult előre, testén enyhén fodrozódott a fehér kórházi ruha. Egészségesnek látszott, vörös horzsolásai behegedtek. Élt... 

- Dorothy... - Bucky térdre bukva engedett a mellkasából felszakadó zokogásnak. - Dorothy... 

A nő megtorpant, váratlanul érte a másik reakciója. Idegesen körbe pillantva leereszkedett a padlóra ő is.

- Azt hittem meghaltál... - Buckyból keresetlenül buktak fel a szavak. - Megöltelek... 

Dorothy arca zavartan ráncolódott össze. 

- Elnézést... - Zengett hangja édesen. - Ismerjük egymást? 

Bucky szíve kihagyott egy ütést. Hitetlenkedve, levegő után kapkodva nézett fel kedvesére. 

- Nem. - Kétségbeesetten egy vörös tincs után nyúlt.  - Dorothy... Nem emlékszel? Én vagyok az Bucky. 

A nő felnevetett, mintha csak egy új viccet hallott volna. 

- Ki a fene az a Bucky? - Kérdezte mosolyogva. - Én tényleg nem ismerem magát. 

- Ne... Ne... - Bucky talpra vergődte magát. - Mit tettek veled? Kitöröltek? A Hydra volt az vagy itt csinálták? 

- Hydra... - Ízlelgette Dorothy a szót. - Elvették tőlem a gyerekeimet. Steve és Dolores. Ők itt vannak? 

A férfiben új remény ébredt. 

- Igen, igen! Idehozom őket. - Azzal vágtatott is vissza a folyósókon, maga mögött hagyva az értetlenül utána tekintő Coulson ügynököt. 

- Apa? - Lépett le Steve értetlenül a gép rámpájáról, amint meglátta a feléje rohanó Buckyt. - Mi történt? 

- Gyertek velem! Hozd Dottyt is!

Steve bólintott. 

- Rendben... Dotty, gyere! 

Bucky meg sem nézte, hogy követik e. Belökte a már ismerős fehér ajtót, s várt. Steve érkzett meg elsőnek, tágra nyílt szemekkel figyelte anyját, akit csak képekről ismert fel. Dotty felkiáltott amint átlépte a küszöböt, felismerve a Dorothyt. 

- Anya! - Sikította. Dorothy zokogva borult lánya és fia nyakába. 

Buckyt végtelen nyugalom szállta meg, ahogy végignézett a számára legkedvesebb három személyen, holott tudta, semmi sincs rendben.