Weakness: Reunion (HUN)

6 fejezet: A történet kezdetét veszi...

- Hogy a francba... - Bucky elharapta a mondat végét. Tombolt. - A kurva életbe! 

- Én megértem a nyugtalanságát, de... - Coulson idegesítően nyugodt volt, szavai elmosódtak Bucky fejében. 

- Kussoljon már be! Ezzel nem segít semmit. - Kiáltotta. - Nem érti?! Én tettem ezt vele! Én miattam vagyunk itt! Ha évekkel ezelőtt én nem...

"- Ki volt ő?

- Ő az volt, aki engem szeretett. Miért nézel így?

- Hogy?

- A szerelmeshez hasonlítanám...

- Nem... nem tudom...

- Biztos?

- Nem...

- Akkor?

- Mert nem tudom, szerethetlek e még?"

Coulson mintha észrevette volna ahogy elgondolkozott egy pillanatra. 

- Egy régi emlék? - Kérdezte egyáltalán nem tolakodó hangsúllyal. 

- Aham. - Bucky megdörgölte arcát, hogy kirángassa magát a révületből. - Egy régi emlék. 

- Miért nem mondja el őneki is? 

- Kinek? 

- Mrs. Barnesnak. Éljék újra a kapcsolatukat. Ezzel összehozhatná a családját, s megnyerné gyermekei szívét is. 

Bucky élesen beszívta a levegőt. 

- Ez működhet. 

- Megéri kipróbálni, nemde? 

- Igen... - Elveszetten bólogatott. - Igen... 

- Menjen máris. 

- Köszönöm...

A fehér szoba boldog nevetés zaját verte vissza falairól, egészen addig míg Bucky át nem lépte a küszöböt. Síri csönd támadt. 

- Dorothy. - A férfi hangja reszelős, s bizonytalan volt. Végignézett gyermekei arcán, de tekintete végül felesége két zöld szemén állapodott meg. - Talán nem emlékszel semmire amit mi ketten átéltünk... Én ezt kötelességemnek tartom visszájára fordítani. Ezt történetünk elmesélésével tenném meg...

Bátorító érintést érzett vállán. Steve volt az. 

- Mondd amit mondanod kell apa. 

Bucky sóvárogva a szeretett nőre nézett, ki ott ült előtte a földön, így hát ő is leereszkedett családja körébe. 

- Régen mindig megkérdeztem tőled, hogy milyen napom volt és te elmesélted... Nos én most az életedet mesélem el. 

"Kattannak a zárak, a csövek felszisszennek... "