Weakness: Reunion (HUN)

12 fejezet: Az ígéret...

- El kell mennem egy időre - jelentette ki Bucky pár nap múlva éjszaka a konyhában, miközben Dorothy ott mosogatott mellette. Közös kis színjátékuk volt ez, úgy tettek, mintha még mindig ismernék egymást. 

- Mégis merre? - nézett fel Dorothy a kezében tartott tányérról. 

- Még nem tudom pontosan. Sharon Carter fog küldeni engem. Emlékszel Sharonra?

- Persze, hogy emlékszek. 

Bucky arca keserű fintorba futott. Persze, mindenkire emlékszik csak ő rá nem. 

- Sajnálom - szabadkozott kedvese amint észrevette a hibát amit vétett. Legalább elismerte, hogy amnéziában szenved és próbálta megkönnyíteni a dolgokat amennyire csak lehetett. 

- Nem te tehetsz róla. - A férfi ellökte magát a pulttól amit egészen addig támasztott, keze a zsebében matatott. - Ezt oda akartam adni neked. Vedd elő néha, és hátha eszedbe jutok. 

Egy bársonyos dobozkát húzott elő, minek nyitott fedele láttatni engedte a benne rejlő kincset. Az eljegyzési gyűrűjük volt az. 

- Tudom, az enyém ez a gyűrű - fogadta el Dorothy a kis ajándékot. - De fogalmam sincs kitől kaptam. 

- Háta eszedbe jut. - lehelt gyöngéd csókot a nő homlokára Bucky. Napokba telt mire viszonylag úgy el tudták fogadni egymás érintését mint régen, ugyanakkor megszabták a határt. Csak röpke érintések és nem szájra irányuló csókok jöhettek szóba. - Összepakolok, holnap indulnom kell. 

- Mikor jössz haza? 

- A küldetés után. Még ha el is kell mennem utána egy következőre én mindig hazajövök hozzátok. - Mennyire kár, hogy szeretetének ezen megnyilvánulását fönt szunnyadó gyermekei nem hallhatták. 

- Ígéred? 

- Ígérem.