Vörös szerelem - Gimnázium

Irány Japán (Boldog újévet)

Kora reggel kelni és utazni számomra kegyetlen kínzás, de most az egyszer életem legnagyobb ajándéka. Az én drága Cassy-m elvisz engem az országomban, hogy ott töltsük együtt az újévet vele és a barátaimmal. Habár velem ellentétben, Rosa nem bírja a korán kelést és az utazást.

Albatraoz: Rosa, ne adjak neked egy altatót vagy ilyesmit?

Rosalia: Nem élek ilyeneken. Csak tönkretenne, de azért köszi. Rég volt már hogy utaztam egy jót, de lehet, hogy ez sok lesz egyszerre. Hiszen még csak Európán belül utaztam.

Albatraoz: Ne aggódj Rosa, nagyon szeretni fogod!

Leigh: E felöl semmi kétségem, hiszen egész este a programokon dolgozott.

Lysander: Igazán? Azt hittem Albatraoz miatt megyünk oda.

Rosalia: Félre értés ne essék, csak bejelöltem azokat a pontokat, amiket mindenképp meg kell, nézzem. Főképp a divat irányzat szempontjából.

Castiel: Kíváncsi vagyok, miben térhet el. Talán a nadrágot sapkaként hordják?

Leigh: Természetesen én is tanulmányoztam kicsit. Már el is kezdtem Rosa kimono-ját.

Castiel: Hát az meg mi?

Albatraoz: Egy hagyományos japán öltözet, amit újév napján hordanak az emberek. Én nekem is volt régen, de már kinőttem.

Castiel: Azért kár, szívesen megnéztelek volna benne.

Olyan vörös lett az arcom, mint a hajam. Castiel mindig képes kihozni a sodromból, ő olyan elképesztő. Az úton együtt hallgattunk zenét és végig a vállán aludtam. Arra ébredtem, hogy a haja csiklandozza az orromat. Leszállás után taxiba ültünk és egy közeli kis hotelben szálltunk meg.

Castiel: A szüleim itt szoktak megszállni, de velük nem töltünk sok időt ebben a három napban.

Lysander: Mi lesz? Most pihenni fogunk?

Rosalia: Én átaludtam az egész utat, biztos nem bírok tovább aludni.

Leigh: Viszont a repülős kaját nem akartam elfogadni, ehetnénk valamit.

Rosalia: Igen, Albatraoz majd elvezet minket!

Albatraoz: Remek! Máris tudom, hogy mi lesz a legjobb.

Elvittem a többieket egy kis családi étterembe ahová kiskoromban jártam az édesapámmal. Várhatóan Rosa steak-et evett, Castiel hamburgert, a két fiú tenger gyümölcsei tésztát és én végre olyan hosszú idő után tudtam omurice-t enni. Bejártuk az egész várost, kezdve a parktól ahol a barátaimmal lógtunk délutánonként, egészen a bevásárló negyedig és Rosa nagyon örült neki. Mindent fel akart vásárolni, de az ízlése nem mindig passzolt az enyémhez.

Rosalia: Tényleg volt idő mikor ilyeneket hordtál?

Albatraoz: Már kinőttem belőle, de igen, ez volt az én divatom.

Lysander: Mindenkinek megvan a maga öltözködési formája.

Rosalia: A tiéteket még szeretem is.

Castiel: Hát én azért kíváncsi vagyok milyen is volt a fiatal Albatraoz.

Albatraoz: Nos...

Eldöntöttem, hogy elviszem a többieket abba a házba ahol a gyermekkoromat töltöttem, hogy lássák azt a részemet is. Megbíztam a barátaimban és úgy véltem ez közelebb hozz Castiel-hez.

Rosalia: Ahhoz képest, hogy milyen elegáns a házatok odahaza, ez otthonosabb és sokall, inkább hasonlít japánra.

Albatraoz: Családi kincs, apa sohasem fogja eladni.