Vörös szerelem - Gimnázium

Jó volt veletek!

Túlestem a vizsgáimon, de mégsem ez izgatott a legjobban. Alig egy-két hetem van még Castiel-el, nem akarom haraggal tölteni. Első sorban mégis Peggy-t kerestem, hogy megkérdezzem miért tette ezt velem. Az egész iskolát felkutattam, de olyan mintha szinte kerülne. Meg is értem miért. Én sem szívesen mutatkoznék egy ilyen tett után. Végül meg találtam a tanári ajtajában és elrángattam egy olyan helyre ahol tudok vele beszélni.

Peggy: Hé! Miért rángatsz?

Albatraoz: És te meg miért adod ki másoknak a magán ügyeimet? Nem látod, mi mindet rontasz el ezzel?

Peggy: Ennyire nem kell felfújni, ez csak egy kis költözős sztori. Mégis mi a baj ezzel?

Albatraoz: Komolyan ki akarsz oktatni? Miattad mindenki azt hiszi, hogy egy dráma királynő vagyok és Castiel megharagudott rám!

Peggy: Egy hír sohasem veszélytelen. Van, aki kissé megsérül közben, de nem nagy ügy.

Albatraoz: Te...

Idegesít! Nem látja be a hibáját, azt mondja, csak felfújom, és még arra sem kérhetem, meg hogy csinálja vissza, azt nem tudja. Úgy éreztem sírni fogok, de nem előtte akartam, úgy érzem, csak semmibe venné. Egyszerre csak megszólalt a bemondó és az igazgató nő hivatott be mindkettőnket az irodájába. Ott volt mellette Nataniel is, nagyon meglepett. Az igazgatónő kioktatta Peggy-t hogy a diákok magánélete nem nevezhető elfogadott cikknek. Büntetésképp neki kell majd kitakarítania a hétvége után.

Peggy: Remélem boldog vagy! Miattad...

Nataniel: Inkább bele se kezdj! Szörnyen utálatos vagy és még csak bocsánatot sem kérsz. Ha így folytatod, intézhetek neked még munkát!

Peggy: Hagyjuk!

Albatraoz: Igazán köszönöm, én...

Nataniel: Ne nekem köszönd! Castiel szólt inkább erről én csak learattam a babérokat.

Albatraoz: Tényleg?

Nataniel: Eredetileg úgy terveztem, hogy nem mondok semmit, mert...

Albatraoz: Nataniel?

Nataniel: Örülök, hogy jobban vagy. Menj és beszélj vele, mert eléggé paprikás most a hangulata. Sok sikert!

Furcsa belegondolni. Nataniel-t eredetileg nem kedveltem és mégis olyan különösen nézett rám. Lehetséges, hogy érzett valamit? Túlhihetetlennek tűnik. Tudtam hol keressem Castiel-t, ha dühös mindig az alagsorban cigizik és nem is tévedtem. Ott volt lent és a falnak támaszkodva ült. Szívta a cigi füstöt és alig nézett rám.

Castiel: Túl hosszú volt ez a hét...

Albatraoz: Sajnálom. Nem így akartam, csak féltem a búcsútól. Nem akarok elmenni.

Castiel: Nem akarom én, sem hogy elmenj, de ez egy szörnyű helyzet.

Albatraoz: Castiel...

Szemben rámásztam és mélyen a szemébe néztem, csak azt a lilás szempárt akartam látni.

Albatraoz: Nem gyakran csinálok ilyet, de... Castiel, mióta itt vagyok ebben az országban, ebben a gimiben, mindig nagyon féltem. Egy új hely tele ismeretlen emberekkel, a frászt hozta rám. De döntésre jutottam, hogy anyukám emlékére minden tőlem telhetőt megteszek. Még a hajamat is befestettem a változásért. Mégis akkor lettem a legerősebb mikor megismertelek téged és a többieket. A veled töltött időt soha nem fogom elfelejteni!