Titkok felfedezése. || 𝚂𝚠𝚎𝚎𝚝 𝙿𝚎𝚊 || {BEFEJEZETT} •2018-2019•

1.

Vége a nyárnak. Most már nem tudok elbújni otthon, nem tudok elzárkózni a szobámba a világ elől. Nincs mi védjen az emberektől a várostól a világtól. Ülök a szobámban és ízlelgetem azt a két szót, ami miatt nem leszek védve. "Holnap suli" Egy cseppet sincs bajom a sulival, inkább az, hogy egyszerűen el kell hagynom a szobám, az otthonom és emberek közé kell mennem. Ez a nyár teljesen rosszul sült el. Aki egykor voltam kemény csaj az most egy kis egér, aki mindenkitől fél. Talán az is nyomott hagyott bennem, hogy még év végén szakítottunk a barátommal -most már az exemmel. Ő volt az aki mellett sokkal erősebbnek és határozotabbnak éreztem magam és nem volt semmi amitől féljek, kivéve, hogy elveszítem. Elveszítettem.

Reggel van. Most tudatosul bennem, hogy igenis erősnek kéne lennem. Kinyitottam a szekrényem és kivettem belőle egy fekete bőr nadrágot meg egy fekete haspólót. Igaz hideg van, de azért még eltűröm a haspólót. Felöltöztem majd össze pakoltam és lesiettem. Gondoltam, hogy nem lesz itthon anyu, ugyan is elég korán jár dolgozni, így egyedül vagyok. Kinyitom a kabátos szekrényt és kutakodni kezdek, mikor egy dzseki rá esik a fejemre. Megfogom és felemelem majd megfordítom. Ezernyi emlék villan fel ahogyan tanulmányozom a lógót. Fel vegyem újra? Vagy már szégyen lenne, hogy egy ilyen ember hordja? Megfogom és vissza behajtom az anyámnak ugyan olyan dzsekije mellé. Ki veszek egy sima fekete dzseki magamra kapom majd elindulok. Kint megállók miután bezárom az ajtót és szétnézek. Az emberek megbámulnak és úgy érzem, hogy maga a város is ledöbben, hogy én újra megjelenek.
Lassú léptekkel elindulok a levegő szinte, nem jut el a tüdőmig ahogy figyelem az embereket. Nincsenek falak amik megvédenének a kiváncsiságtól csillogó tenkintettektől. Lehajtom a fejem a járdát figyelve, nem akarom felemelni, nem merem felemelni és szembe nézni Riverdale-lel. Hiába tetettem a kemény csajt aki voltam és öltözök úgy, mint az előtt, nem vagyok már az a lány és ez rémisztő. A gyomrom görcsbe rándul, egyszerűen érzem, hogy el kell bújnom.
Elterelve a gondolataim, gyorsabban szedem a lábom a suli felé. Pár perc alatt már látom is. A szívem hevesen kezd el verni a gyomrom még jobban görcsöl és a fejem majd szétrobban.
Mély levegőt veszek és végül elindulok az épület felé. Oda érve át sétálok a parkolón keresztül és meglátom őket, ŐT. Még jobban elgyengülök ahogy rájuk nézek, érzem, hogy össze fogok esni. Bele nézek a szemébe ami annyi fájdalmat tükröz. Tekintettem leveszem róla és még most veszem észre, hogy nem vettem levegőt.
Fuss haza! Elég gyenge vagy, így is! Búj el! Tűnj el!
Búgja az agyam, ami miatt neki megyek valakinek. Felnézek és Kevin mosolygós arcával találom szembe magam.
-Szia! Kim!-mondja boldogan. Bárcsak én is ilyen boldog lennék.
-Szia Kev! Mizu?-kérdem mosolyt erőltettve magamra.
-Ó egy csomó minden, de majd mesélek. Veled miújság? Nagy volt a belépőd, lassított felvételben lekéne játszani és vadító lenne.-mondja elkalandozva.
-Igen, abban nem vagyok valami biztos.-rancolom a szemöldököm.
-Hol a dzsekid? Miért nem vagy velük?-bombáz a kérdésekkel.
-Az mindegy Kev.-mondom és újra elnézek feléjük. Engem néznek. Ha ez, így megy tovább itt helyben esek össze. Bele karolok Kev karjába és elkezdem az épület ajtaja felé húzni.
-Most mi történt?-kérdi szemöldök ráncolva.
-Én..
-Sziasztok!-lép mellénk Veronica és egy ölelést is kapok tőle. -Jól vagy? Olyan fehér vagy, mint a fal.
-Fehérebb a falnál.-kommentálja Kev. -Biztos suli kezdeti, lefagyás.-és még bővíti is.
-Igen, jól.-mosolygok.
-Lám lám, kiket látok.-mosolyog Betty. Megöleljük a lányt majd hosszú tíz perces beszélgetés kezdődik vagy csak annyinak tűnik. Még beszélgettünk Ők is bejöttek, de nem figyeltem rájuk. Végül bemegyünk a pihenőbe. Bárcsak ne mentem volna be a pihenőbe! Bárcsak a szobámba lennék!
-Kilenc óránál. Ne nézz oda!-súgja Kev. Persze, hogy nem hallgatok rá ezért oda kapom a tekintettem. Ő áll ott. Annyira szégyellem magam, hogy össze-vissza kezdem elkapkodni a tekintettem. Az egyik fotelben ott ül Archie és egy csókkal üdvözlik egymást Veronicával. Mi is helyet foglaltunk a kanapén. A társaság nagyban sorolta a nyári szünetben történt eseményeket, kivéve én. Feszengek a jelenléte miatt, néha-néha rá pillantok aztán vagy az asztalt vagy a kis csapatunkat kémlelem. Szédülök attól, hogy itt kell lennem, egyszerűen borzalmas.
-Kimberly!-szól kicsit erélyesebben Veronica ami, miatt mindenki ránk kapja a tekintetét.
-Tessék?
-Nem vagy köztünk. Biztos jól vagy?-kérdi és a kis csapat aggódva nézz rám. Ő rá nézek majd vissza Veronicáékra.
-Persze. Most mennem kell.-mondom és felkapom a cuccom. Mielőtt elindulhattam volna Kev elkapta a csuklóm.
-Ne foglalkozz vele.-mondja és húzzna vissza, hogy üljek le.
-Nem foglalkozom vele.-mondom majd kihúzzom az én kezemet az övéből és ki jövök a pihenőből. Megcélzom a bejárati ajtót és elindulok felé. Muszáj lelépnem és le is fogok.
Nyugodj meg Kim, mindjárt kint vagy.
Mielőtt kironthattam volna az ajtón Jughead áll elém.
Ne már!
-Hova hova?-kérdi felhúzott szemöldökkel.
-Lelépek.-mondom és már kerülöm ki, de minden hiába mert még, így is az utamban van.
-Azt nem hagyom. Suliban vagy, első nap és még csak el sem kezdődött.
-Éppen ezért kell most távoznom.-mondom és már nyitnám az ajtót, de ő erősen tartja. -Figyelj Jughead! Nem látod az arcukat, nem tudod, hogy néznek rám! Én ezt nem bírom el viselni! Engedj!-mondom és lökök egyet az ajtón, de Jug erősen tartja.
-Senki nem haragszik rád.
-Jughead! Ezt még te sem gondolod komolyan! Az egy dolog, hogy te beszélsz velem, de a többiek pipák rám és csalódtak bennem.-fogom két kezem közé a fejem.
-Kimi..
-Csak engedj ki!-kiáltok rá, kicsit elég hangosan, amire a pihenőből is ki jönnek a többiek. Próbálom kinyitni az ajtót, de Jughead, mint szokásához híven, eldöntötte, hogy nem fog kiengedni.-Jó!-nézek rá és egy könnycsepp legördül az arcomon.-Ahogy akarod!-mondom egy pillantást vettek a hátam mögött lévő csapatra majd elindulok az egyik folyósón.
-Ne már Kimi!-szalad utánam Jones. Elkapja a karom és maga elé fordít.
-Látod őt. Annyira hiányzik, de úgy néz rám, mint egy fertőző betegségre. 
-Gyere vissza. Megoldunk mindent.-biztat Jughead és a vállamra rakja a kezét.
-Hiányoztok és annyira fáj, hogy ezt tettem. Nem megy érted. Nem!-fordultam sarkon és ott hagytam a ledöbbent Jugheadet.

-Köszi Pop.-mondom mosolyogva ahogy megkapom a shake-m. A mai kiakádosomat nem hiszem, hogy értitek szóval elmagyarázom.

~~~
A Lidércek nincsenek valami jó viszonyban a Kígyókkal. Eléggé gyülölik egymást, ezért is követtek el egymás ellen mindent ami csak lehet. Minden rossz dolgot. Ezért is hoztuk azt a szabályt, hogy valaki mindig figyelni fogja őket. Hallgatóztunk és tudtuk mikor fognak minket komolyan megtámadni. Egy nap én és Fogarty voltunk azok akik figyelték őket. Túl csend volt nem tetszett nekünk, így közelebb merészkedtünk az épülethez az én kérésemre. Nem sokkal később utána elkapták ketten Fogartyt akinek a lábába szúrtak egy kést. Teljesen le blokkoltam, ő csak kiabálta, hogy szaladjak. Így tettem. Elszaladtam majd elbújtam. Mennem kellett volna szólni a többieknek, értesíteni őket, de nem tettem. Lefagytam teljesen. Emiatt hárman kerültek kórházba, mivel a Lidércek meglepték a Kígyókat. Ketten komoly sérülést szereztek és még Fogarty is. A Kígyóknál komoly szabályok vannak, én pedig nem a szabályok szerint jártam el. Mindenki megharagudott rám és Sweet Pea... Sweet Peat nem csókolhattam meg ezután, nem bújhattam hozzá. Teljesen magamra haragítottam. Persze FP, Jughead és anya próbáltak segíteni rajtam, de én elzárkóztam.
~~~

És most itt tartok. Ülök a Pop's-ban egyedül és Shake-t iszom a suli végeztével. A telefonomat bőngészem, mikor kinyílik az ajtó és ők lépnek be rajta. A kígyók.

Megéri folytatni?