Világok határán

Ahol Te vagy

Egy hajnallá érett éjjelen
köntösbe bújva csendesen
kiosontam a balkonra,
mivel aludni nem tudtam.

Még hallgatott a tér, csak néha
egy kocsi vagy repülő léha
suhanása karistolt merészen
a némaság sima tükörtestébe.

Odafent a csillagok lehelték
életre a tompa űr szellemét
s a sugár vígan habzsolta ölébe
a sűrű-súlyú vén sötétet.

Ők már messze vannak... túl időn,
anyagon, mert tudtak valamit, midőn
a Föld porából emelkedve
kitörtek, s most az éterből vezetnek.

Tudtak valamit... szemlélem
a ragyogó reménytelenséget,
mert ők már elmentek messzebbre,
mint engem a balkon vasrácsa enged.

Fújt a szél, borzongást csókolt
hátamra, s már léptem az ajtóhoz;
de szólt a Hold a templom felett.
Felnéztem, s a Te arcod ragyogott benne.

Hatalmasabb voltál akkor mindnél,
ki addig előtted égett, s vittél
magaddal tengernyi igazgyöngyöt,
hogy másoknak mind szétoszd a Földön.

Nevemen hívtál, s némán ejtetted
mindenséget rejtő kincsed kezembe.
Egy pillantás; és megláttam szemed
átható kristályvizében lelkem.

Egyszerre lehullt minden köd lepel.
Egy fényfonál bőrömbe varrt
és éreztem, el kell jutnom oda...
Oda, ahol Te vagy.

Azóta látok, és hallok mélyen.
A világ zaját alkotva élem,
s művem porából virradatra
a Hold bölcsőjén új virág sarjad.

Zene: Sleeping At Last - Saturn
https://www.youtube.com/watch?v=dzNvk80XY9s