Régi utak ülnek porosan
mint megtört szalagok a városban
körül zöld álarcú sivatagok
homokját felverik kocsik, villamosok
és vannak szobrok, néhány lábnyom
beléjük gyökeret már nem vet az álom.
Bérházak udvarán kiömlött a festék
madárszárnyak szétkenik a kőfalak rendjén
nézd, nyomán hogy tör utat:
kibomlik a gúzsba kötött bűntudat
S hol a téglafal az égbe simul
valaki ül: lelke van csak, szíve kimúlt.
Vágyna ő mindarra, ki mellette maradna,
Lenne ő bárki angyala,
ha derekára karját fonva,
homlokára csókot szórva
szorítaná magához jobban és jobban,
csak meg ne törjön az a térközi csoda.
A városba néz üveges arccal
Ő, a bárki angyala,
mert felette tintaként kiömlött
az égre a folyékony sötét-köd.
Haza nem mehet még
Ázva vár egy elveszett reményt.
Azt mondták rég neki:
egyszer szabad lesz még itt
jó hírt hozó dalnak lenni
S most meghalna ő a porondon,
csak hogy szíve újra dobogjon.
Így hát máig szüntelen keres
a bárki angyala... egy tekintetet.
Zene: Brian Crain – At the Ivy Gate
https://www.youtube.com/watch?v=W2nyhPv8Kf4
VOCÊ ESTÁ LENDO
Világok határán
Poesia2018 - Egy év verseinek válogatott gyűjteménye Ezek a versek a mindennapokban is fel-felbukkanó érzeteket, pillanatokat, élethelyzeteket hívattak átadni különféle formákban. Leginkább az elvágyódás, ki nem mondott érzelmek, és önmagunk keresésének t...
