Belenéztem, de ő elferdített.
Gyűrte, hajtogatta jobbra-balra
rétegeim, mint tűzön át vetített
képet a zselésen ropogó robajban.
Már nem tudom, lázongó lelkemet
vagy csontomat látom-e a kirakatban
míg felfúj és kipukkaszt egy lehelet;
a bőrön túl a szemnek mit mutathat?
Aztán képembe röhög, leolvad a földre
és tébolyultan eltáncol mellettem
S én ráébredek magamban a nagy trükkre:
Minden úgy van, ahogy hiszed, hogy lehetne.
ESTÁS LEYENDO
Világok határán
Poesía2018 - Egy év verseinek válogatott gyűjteménye Ezek a versek a mindennapokban is fel-felbukkanó érzeteket, pillanatokat, élethelyzeteket hívattak átadni különféle formákban. Leginkább az elvágyódás, ki nem mondott érzelmek, és önmagunk keresésének t...
