Music is my life

Bemutatkozás Part 1

Sziasztok az én nevem Elizabeth McCullum! Már gyerekként is szerettem a zenét. Imádtam a családomnak énekeleni. 7 évesen énekeltem elöször közönség előtt, az iskola évnyitóján. Tudom nem nagy szó, de nekem az volt. Akkor döntöttem el, hogy énekesnő szeretnék lenni. Persze amíg kicsi voltam mindenki azt mondta, hogy az nem lehet, mert azok csak profik lehetnek, stb. Nem érdekelt, hogy ki mit mond, senki nem tudott el tántorítani az álmomtól. Minden délután, suli után az énektanárom gyakorolt velem. Tanított énekelni, gitározni és zongorázni. Nagyon szerettem a vele töltött órákat. El is felejtettem, táncolni is meg tanultam, a nővéremtől. Sophi nagyon jól táncol, van is egy csapata. És mint mondtam nem akartam le tenni az álmomról, de egyszer el vesztettem a reményt. 8.-ban választani kellett iskolákat, hogy hol akarunk tovább tanulni. Ms. Olsen (az énektanár) ajánlott nekem egy nagyon jó iskolát, de ahhoz, hogy oda járjak kellett venni legalább egy hangszert amin játszani is tudok. Hát ez történt:
Miután megjöttem a suliból azonnal beszélni akartam a szüleimmel az iskoláról. Bár szörnyen féltem, hogy nemet mondanak. A kezemben gyűrögettem az iskola szórólapját. Idegesen sétáltam az emeletre, a dolgozószobába. Az ajtó előtt megálltam, mert ordítozást hallotam bentről.
-Hogy tudsz hazudni nekem?! - üvöltötte anya
-Nem hazudok, fogd már fel! - vágott vissza apa
Apa sokat dolgozik, mert ügyvéd. Csönd lett, szóval bementem, bár rossz ötletnek tartottam.
Vissza gondolva, nem is kellett volna be mennem, de folytassuk.
-Oh kicsim, szia már meg is jöttél? - probálta menteni a helyzetet apa
-Igen, minden rendben? - kérdeztem aggódva
-Persze, hogy minden rendben, ugye drágám? - nézett rá anyára szúrósan apa
-Persze. - hát ez nagyon meg nyugtató válasz volt
- Mit szorongatsz a kezedben?-nyújtja felém a kezét, én meg bólintok és félve oda adom neki
Csendben olvasni kezdte, egy kis idő múlva anya is mellé állt.
-Nem mehetsz ide. - jelentette ki anya
-De anya.. - kezdtem el halkan
-Azt mondtam nem! Nem tudsz úgy énekelni, táncolni és nem tudunk hangszert venni. - anya vágott a szavamba mérgesen
-De van..
-Nincs de. Fölse vennének. 8.-os vagy ideje lenne felnőnőd! - ezzel össze gyűrte a papírt és ki dobta
Itt szerintem megtört valami bennem.      -Drágám! - szólt rá apa
Hátat fordítottam és sírva ki mentem. Megálltam az ajtó mögött. Hallottam, hogy újra veszekedni kezdtek. A szobámba mentem. Be csaptam az ajtót és a másik oldalán lecsúsztam a földre. Felhúztam a térdem, le hajtottam a fejem és sírtam.
Anya ott össze tőrte az álmaimat. Nem akartam zenét hallani, ha suliba beszéltek róla, azonnal el mentem vagy mondtam, hogy hallani se akarok róla. Nem jártam ének órára se. Pár nap múlva véletlenül el indítottam egy kedvemhez íllő számot.
Már 2 perce ment mikor elkezdtem énekelni.

Just let me be
Who i am
It's what you really
need to understand
And i hope so hard for
the pain to go away

And it's torturing me
But i can't break free
So i cry and cry but
just won't get it out
The silent scream

Can't you see
How i cry for help
'Cause you should
love me
Just for being myself

I'll drown in an ocean
Of pain and emotion
If you don't
Save me right away

Just let me be
Who i am
It's what you really
need to understand
And i hope so hard for
the pain to go away

And it's torturing me
But i can't break free
So i cry and cry but
just won't get it out
The silent scream

My silent scream

Énekeltem teljes bele éléssel, a végére már folytak a könnyeim. Ki nyomtam a videót és zsepiért nyúltam. Ekkor nyikorogva ki nyílt az ajtó. Gyorsan le töröltem a könnyeim és meg fordultam. Anya állt ott és neki is folytak a könnyei.
-Kislányom. - ennyit mondott és le gugolt mellé a földre
A kezei közé vette könny áztatta arcom.
-Anya? - kérdeztem halkan
-Sajnálom, hogy múlthéten így lehortalak. Nem kellett volna már nem tudom hány éve, nem is hallotalak énekelni. Nem tudtam, hogy így érzel. Azért jöttem, mert a tanárod hívott, hogy nem jársz a külön órádra. Ez mind az én hibám. Ne add fel az álmodat. Gyönyörű hangod van és a hangszer miatt ne fájjon a fejed. Apádis és én is, azért dolgozunk, hogy nektek minden meg legyen. - zokogta anya és az én könnyeim is meg eredtek
-Ki békültetek? - alig jött hang a torkomon
-Igen, de nem ez a fontos. Apád fel figyelt valamire amire én nem. Van meghallgatás. - törölte le a könnyeit mosolyogva és fel húzott a földröl
-Már biztos nincs. - szegtem le a fejem
-De van még egy holnap. - ezzel sem viditott fel
-És ki visz el? - kérdeztem még az utolsó problémát
-Há ki, én. - mondta nagy mosollyal
-Hisz holnap dolgozol. - képettem el
-Össze törtem az álmodat az a minimum, hogy oda viszlek. - alig tudtam el hinni, szorosan megöleltem
-Köszönöm. - mondtam a hajába, mert az arcomba volt
-Ne köszönd.

Szóval másnap délelőtt el mentünk a  National Art School-ba rövidítve NAS. A kocsiban ültünk és annyira izgultam, hogy muszáj volt lekötnöm magam. Doboltam a lábammal, a kezemmel és dúdoltam.
-Ennyire izgulsz? - mindent abba hagyva néztem felé
-Az nem kifejezés. Attól is félek, hogy el felejtetem a dalt. - és újra dobolni kezdtem
-Ne izgulj, mert azért fogod el rontani. Énekeld a dalt út közbe, még van kb. 10 perc míg oda érünk.