Music is my life

Én is örülök, hogy látlak

-Hogy-hogy haza jöttél? - kérdezte anya miután el engedtek a szoros ölelésükből
-Kelly mondta, hogy nagyon sokszor volt rá javaslat és kérés, hogy itt koncertezzek. Eddig nem érdekelt, mert nem akartam vissza jönni. De miután már nagyon senkivel nem beszéltem egy fél hónapja, el gondolkodtam rajta. Szóval hétvégén lesz egy újra itthon koncertem. - meséltem el nagy vonalakban, hogy miért vagyok itt
-Hogy érted azt, hogy senkivel nem beszéltél? - kérdezte apa
-Eleinta pár naponta hívtak a barátaim aztán pár hónappal később hol írtak, hol hívtak és 1 hónapja beszéltem utoljára David-del. Dia és Glori még egy fél hónapig írogattak velem aztán nem hallottam róluk, mint Sophie-ról. Az első hétben zavart, de utána hozzá szoktam és nem érdekelt. Volt millió dolgom, ezért se tudtam mindig fel venni, ha ti hívtatok. - mondtam unottan
-Jaj kicsim biztos rosszul esik. - ölelt meg anya
-Nem volt időm a magányomon gondolkodni. Mivel még viszonylag frissnek számítok, ezért rengeteget kellett dolgoznom, hogy ismerté váljak. Elég is belőlem, mivan veletek? - kérdeztem kedvesen
-Ma volt ház avató ünnepség a nővérednél. - mesélte anya boldogan
-Tényleg nekem is kéne külön ház. - gondolkodtam el kicsit
-Maradhatsz itt is. - ajánlotta fel anya
-Nem anya, kint is volt házam, de hiányzik. Majd a héten keresek egyet. Ha nem baj én megyek aludni, hosszú út van mögöttem. - anyuék bólintottak én meg fel mentem a szobámba aludni. Igazából tényleg fáj, hogy senki nem keresett, de mit tudtam volna csinálni. Se a büszkeségem, se az időm nem engedte, hogy keressek valakit. Ha itt érnek véget a kapcsolataim, akkor itt érnek véget. Justin-nal kell találkoznom majd, vissza kérni a nyakláncomat. Gondolkodás közben be aludtam.
Mikor fel kelltem már 10 óra volt. Rég aludtam ilyen sokáig, isteni érzés. Bele ugrottam a mamuszomba, fel vettem a telóm és le mentem a konyhába. A nappali mellett hallatam el mikor valaki hozzám szólt.
-Nem furcsa egyedül itt lenni? - kérdezte egy női hang, mire le dobtam a telóm
-Basszus! - guggoltam le a telómért, szerencsére nincs baja. Be néztem a helyiségbe, a nővérem ült a velem szembe lévő fotelbe.
-Bocsi, nagyon megijesztettelek? - kérdezte nevetve. Inkább tovább mentem és keresni kezdtem az eszközöket a reggelimhez. - Én is örülök, hogy látlak. - mondta Sophie az ajtó félfának dőlve
-Mondja az, aki fél hónapja le se szar. - szóltam vissza higadtan rá se nézve
-Tudtam, hogy haragudni fogsz. - ezen nevetnem kellett
-Igazad van inkább örülök, hogy nem zavartál munka közben. - be raktam a mikróba a bögre vizet a teához
-Ne legyél bunkó, azt se tudod, hogy mért nem kerestelek. - szólt rám mérgesen
-Jó, hogy nem én kérjek bocsánatot! - emeltem fel a hangom és mérgesen pillantottam a szöke immár nőre. Nem változott, csak annyi, hogy már nem olyan vékony.
-Lisa figyelj kérlek! Azért nem kerestelek, mert sokat dolgoztam én is. Házra gyüjtöttem. - magyarázta és le ült az asztalhoz. Csináltam magamnak piritóst és a víz is megvan, bele dobtam a filtert.
-Jólvan. -válaszoltam törödést nem igazán mutatva
-Sajnálom tudom, hogy fáj. Hisz mindig kerestelek és szükséged van rám. Meg tudsz bocsátani? - kérdezte szomorúan
-Persze. - mosolyogtam nővéremre, mire ő is fel vidult
-Meg kell nézned majd a házat, meg David-del is beszélhetnél. - lelkesedett Sophie
-Bocsi tesó, de hétvégén koncertem van meg nem igazán akarok találkozni senkivel. - tőrtem le a kedvét
-Szóval nem akarod meg nézni a házamat? - kérdezte tetetett durcival
-De-de meg akarom, mikor? - kérdeztem gyorsan, amin nevetni kezdtünk
- Ha szeretnéd ma meg is nézhetjük. - túlságosan vigyorgott, valamit tervez, de csak bólintva helyeseltem