Eredmények

42 1 0
                                    

-Bárki bármit mond nem érdekel, mi királyak vagyunk! - jelentette ki Justin menet közbe
-Egyetértek!
A végén mondták, hogy kövi csütörtökön kapjuk meg az eredményeket. A család haza ment, de mi el mentünk inni valamit.
-Az eredményeket meg kell majd ünnepelni! - mondta Dia
-Csütörtökön kapjuk meg, akkor nem mehetünk el inni. - kijelentésemre mindenki nevetni kezdett
-A kis alkesz egyből piálni menne. - nevetett Glori
Közbe jött egy fel szolgáló lány, aki túlságosan is nézte Justin-t.
-Sziasztok, mit hozhatok? - mindannyiunkhoz beszélt, de a figyelme az én barátomé
-Egy másik pincért. - morogtam az orrom alatt, amit Dia meg hallott és kuncogni kezdett. Justin és én ültünk egymás mellett és velünk szembe a lányok.
-Cola. - szólalt meg Dia
-Fanta. - mondta Glori
-Én is cola-t. - szerintem a kis csaj fejbe véste, hogy Justin mit kért
-Cola.-mondtam neki "kedvesen" mellé egy utállak pillantással
-3 cola és 1 fanta, rendben. Valaki jöhetne segíteni kihozni az üdítőket. - na ezen mindenki ki akadt
-Na ide figyelj! - álltam fel hirtelen - Ha jól tudom a te dolgod ki hozni, amit a vendégek kérnek. Ki ne találd, hogy segítség kell. Annyira átlátszó, amit csinálsz és csak, hogy tudd, van barátnője! Most menny és hozd amit kértünk! - rivaltam a csajra, aki kicsit össze húzta magát
-De nagy a szája valakinek. - magyarázta halkan, miközben el indult
-Bocs valami bajod van? - szóltam vissza neki
-Semmi! - gyorsabbra is fogta a tempót. A karomat össze fontam és durcizva kifele bámultam.
-Hé, minden rendben? - kérdezte Justin az arcomat kémlelve
-Persze! Szóval, hogy ünnepeljünk? - tereltem inkább a témát
-Mi lenne ha karaoke-zni mennék? - adta a javaslatot Glori
-Nekem tetszik! - mondtuk egyszerre Dia-val és végre mosolyogtam
-Benne vagyok, de hívjuk Matt-et is. - mondta Justin
-Szerintem Alan-t is. - mondtam ördögi mosolyra húzva számat
Mind2 lány arca lángolt.
-Ezt meg is beszéltük. - jelentette ki Justin és jó hangosan nevetni kezdtünk
Megbeszéltük a többiekkel is, hogy kövi csütörtökön este akkor karaoke-zni megyünk. Péntek este meg valamelyikünknél bulizunk.
Anyáék is beleegyeztek azzal a feltétellel, hogy ne holt részegen feküdjek le Justin-nal. Köszi anya, hogy ennyire aggódsz értem. Nem kell.
Teltek a napok és már alig vártam, hogy Csütörtök legyen. Nem is tudtam másra gondolni, csak arra, hogy milyenek lettek az eredmények. A suliban a szokásos helyemen ültem, mellettem Glori és Dia az elöttem lévő padba ül hátra fordulva hozzánk.
-Lisa hamár ennyit nézed a telód, mond meg, hogy mennyi van még hátra? - kérdezte Dia
-2 perc és azért nézem a telóm, mert Justin még nincs itt és nem is írt. - terültem szét a padon
-Itt lesz, csak késik. - simizte meg a karom Glori
-Úgy szeretlek Glori. - ölelgettem a barátnőmet
-Én is! - szorított magához Glori
-Ez most fáj. - színlelt durcit Dia
Fel álltunk és családi ölelést csináltunk.
-Bármilyen is lesz a végeredmény, nem számít. - mondta Glori
-Nagyon jók voltunk és ez a lényeg! - folytatta Dia
-Tudjátok a részvetel a fontos! - miután ezt ki mondtam csönd lett majd hangos nevetésbe törtünk ki
-Jólvan, te is részt akartál venni a lelkesítő beszédbe, semmi baj. - akart kedves lenni Dia, de végig nevetett
-Na jó, elég! - vettem le a kezüket magamról
Becsöngettek és megjött az ofő.
-Gyerekek meghoztam a vizsga eredményeit. Igazán büszkék lehettek magatokra, mert a mi osztályunk lett a legjobb! - örvendezett a tanárnő
Ekkor toppant be a drága barátom.
-Elnézést tanárnő a késésért! - mondta és gyors le ült Dia mellé
-Akkor folytatnám! Zoe London. Táncvizsga 4-es, zene vizsga 5-ös és ének vizsga 5-ös. Gratulálok! - Zoe-t meg tapsoltuk - Matt Sherwood. Táncvizsga 4-es, zene 4-es és az ének 5-ös. Gratulálok! - Dia-nak minden 5-ös lett kivéve az éneklést az 3-as lett. Glori-nak minden kitűnő. - Justin Evans. Nem gondoltam, hogy ilyen jól énekel. Gratulálok, minden 5-ös. Elizabeth McCullum. A zene 4-es, de a tánc kitűnő lett Evans-szel együtt. Az ének vizsga is mind2töknek csodálatosan sikerült. Ti nyertétek meg! - Mi? Le fagytam, csak ültem, mig Justin fel pattant és szorosan át ölelt.
-Nyertünk baby! - mondta Justin hatalmas örömmel
-Énekesek leszünk? - kérdeztem a tanárnőtől
-Hát ha végig csináljátok ezt a rögös utat. - mondta nagy mosollyal
-Meg csináltuk! - sírtam el magam örömömben
-Tudom. Mondtam, hogy énekessé teszlek! - húzott egy gyors csókba, a tanár nehogy szóljon érte
Egy jó ideig egy le vakarhatatlan mosoly lesz az arcomon. Haza siettem és szabályosan be rontottam az ajtón.
-Mindenki ide, tudjátok meg, hogy milyen király vagyok! - üvöltöttem az egész házban. A konyhában kiakadva ültek a szüleim és anya nővére. Róla annyit kell tudni, hogy hülyeségnek tartja az éneklést. - Hol a nővérem?
-Megy el. - emlékeztetett apa, hogy ő hamar le lép
-Sophie McCullum, told ide a beled, hatalmas hírem van! - mentem fel a lépcsőn és fel téptem szegény lány ajtaját. Épp telefonált. - Most semmi sem fontosabb. Megkaptam a vizsga eredményeket. - bólintott és gyorsan le rakta. Le mentünk a konyhába. Az asztalra raktam a papírt amin rajta voltak a jegyek, stb.
-Na mi a hír? - kérdezte anya kíváncsian
-A lányod énekes lesz, Justin és én nyertünk! - visítottam boldogan
Anyáék nagyon büszkék rám és még nene is elismerően nézett rám.

Music is my lifeDonde viven las historias. Descúbrelo ahora