Lángolj! *VKook/TaeKook*

VI.

- Nem vagy normális, Jimin! Ezt még Yoongi sem fogja elnézni neked...

Taehyung alig érzékelte az indulatos szavakat a fejében lüktető fájdalomtól. Jimin? Ki az a Jimin? Próbálta összerakosgatni emlékeit a történtekről, azonban ez egyáltalán nem bizonyult könnyű feladatnak. Halvány gőze sem volt arról, hogy hol a fenében van...

- Már elmondtam, hogy ő nem átlagos, hyung.

Ez a hang már ismerősen csengett a fiú füleiben. Nem is olyan rég hallotta... Az első, ami beugrott róla, az a hatalmas csuklya volt és az ijesztő mosoly, amit gazdája kivillantott alóla. De mi történt előtte? 

,, - Törölj ki az emlékeidből! "

A fájó mondat éles pengeként tépte fel a vékony réteget, amely meggátolta Taehyungot a felidézésben. Akár egy kirakósjátékban, a részletek egyesével a helyükre kerültek és minden egyes emlék megkínozta a fiút visszatérésével, aki fogait összeszorítva tűrte a keserű valóságot, amely méregként folydogált végig elméje legmélyebb bugyraiig.

- Felébredt... - állapította meg az ismeretlen hang - Most még van idő végezni vele, mielőtt visszaérnek!

Pár pillanat kellett csak a földön fekvő agyának, hogy rájöjjön, róla szól a beszélgetés. Ösztönei sürgették, hogy meneküljön a veszély elől, azonban képtelen volt megmozdulni. Csupán szemei pattantak fel a testében szétáradó adrenalin hatására.

A másik két személy, aki a szobában tartózkodott nyugodtan figyelte, ahogy az elgyengült fiatal éledezni kezdett. A magasabbik szemében, akit Taehyung nem ismert indulat csillant és ökölbe szorította kezeit.

- Hyung... Nézd meg milyen erőtlen, nem fog semmivel próbálkozni - kelt az alacsonyabbik a védelmére.

Taehyungnak közben sikerült ülőhelyzetbe tornáznia magát, így mostmár közelebbről is szemügyre tudta venni a helyet. Egy viszonylag tágas, sötét szobában voltak, ahová csak nehézkesen szűrődött be a lemenő nap fénye. Tekintete lassan átcsúszott az előtte állóra, aki még mindig széttett karokkal állt előtte. Alacsony volt férfi létére, ezt ismét megfogalmazta magának. Ezúttal nem viselt sem köpenyt sem semmit, ami elrejthette volna igaz valóját.

A másik fiút nem ismerte. Ő sem takarta el magát, frusztrált csillogó íriszeivel egyenesen őt nézte.

A levegőben szinte tapintható volt a feszültség egészen addig, amíg az ismeretlen ki nem fújta a levegőt és ellazította izmait ökölbeszorított kezén.

- Jimin - mutatóujjával egyenesen a Taehyung előtt állóra mutatott vádló tekintettel -, ha Namjoon vagy Suga megkérdez, úgyis rád kenem az egészet.

Jimin... Tehát az apró fiút hívják így. Bármennyire is viccesnek és aranyosnak találta, ahogy a másikok gyerekes durcássággal vitáznak, újra és újra eszébejutott. Fogva tartják őt...

Ráadásul az alacsonyabbik, Jimin... Bántotta az édesanyját.

Taehyung tekintete beborult, a homályos szürke felhők pedig elmosták a csillogást és sötét, tompa fényt hagytak a helyébe. Vihar készülődött a fiú szemeiben.

A megváltozott hangulatot a többiek is észlelték. Valami megmagyarázhatatlan veszélyérzet lengte be az egész szobát.

- Erről a tekintettől beszéltem, Jin...- fordította fejét Taehyung felé a kisebbik.

Jimin kényszeredetten vigyorgott, csakhogy fenntartsa a látszatot, miszerint nem érdekli a fiú. De a szakavatott szemek rögtön látták volna... Az a sötét tekintet ha nem is olyannyira, mint az átlagos embereknek, de az ő lelkébe is belelátott. Az alacsonyabbik pedig azt kívánta, bárcsak legalább a köpenye rajta lenne, hogy elrejtse őt a fekete íriszek elől.