Vámpírok éjszakája

5. rész

Ruki 

Ha nem lennék élőhalott, most biztos megállna a szívem. Saga vigyorogva nyúl utánam, mire észhez térek és elkezdek hátra felmászni, majd felállok és rohanok ki a temetőkapun. Úgy rohanok végig a temetőn, mint akit ágyúból lőttek ki. Hol a fenébe van ilyenkor Aoi? Egyedül mit tegyek? Na jó, most nem evvel fogok foglalkozni, hanem avval, hogy megússzam ép bőrrel. Ahogy jöttem, úgy mászok be a szobámba, zárom be az ablakom és dőlök neki a falnak. Oké, nyugi Ruki, most már nem lesz semmi baj – nyugtatom magam, de ezt még én sem hiszem el...

Aoi 

Addig feszegettem a láncaimat, míg sikerült őket elszakítanom, aminek örültem, mint majom a farkának. Felvettem a pólómat, aminek nagyon is Uruha illata volt - merengek el egy picit, mire egy hang szólal meg a fejemben: Tűnj már el innen! Jól van már, na – kezdem el keresni a gyűrűmet, tudom, hogy valahova ide tette, láttam. Meg is van! Ott virít az egyik polcon. Gyorsan lekapom onnan, majd felhúzom az ujjamra. Egy percig ujjongok magamban, majd elhúzom innen a csíkot. A nap most csak csiklandoz, nem égeti bőröm. Eljutok egy nagy vasajtóig, de most leszek problémában, ugyanis a kilincset szentelt vízzel öntötték le... Ilyen nincs! Sejtettem én, hogy túl könnyen ment. Ahh, geci most mi a francot csináljak? Még kimászni se tudok az ablakon, az is szenteltvizes. Ilyen az én formám. Hirtelen megcsillan a szemem egy kőfalon, előtte van egy fa. Egy villanással ott termek a fa előtt, majd kidöntöm. Nem is kell sok és máris a másik oldalon vagyok és rohanok hazafele, vagyis inkább Rukihoz megyek, nagyon érdekelne, mi van vele.

Ruki 

Majdnem szívrohamot kapok, amikor egy fekete buksi bukkan elő az ablakban, szinte felvisítok. Aoi elkezdi kopogatni az ablakot, hogy engedjem be, így nem kell sok idő és már bent is van.

- Te démon, a frászt hozod rám, az istenedet! – üvöltök rá, majd ülök le az ágy szélére.

- Nyugi Ruki, csak én vagyok! – ül le mellém. – Amúgy mi volt veled, hogy kerültél haza?

- Reita elengedett! Saga meg majdnem kinyírt. – mondom tök nyugodtan, majd ránézek, nagy szemekkel bámul.

- És veled mi volt?

- Engem Uruha kapott el, de megszöktem tőle, az azonban nem volt könnyű. Kikötözött – hirtelen áll fel mellőlem, majd tűnik el a szekrényemben. Felhúzom egyik szemöldököm. Most mit akar a szekrényemtől?

- Te Aoi, mit akarsz a szerényemtől? – kérdezek rá óvatosan, nehogy megzavarjam abban, amit csinál, mert leüvölti a fejem. - Majd meglátod! – Hirtelen kerül elő, kezében egy rózsaszín nacival és egy fekete mintás pólóval, meg hozzá egy csomó kiegészítővel. Mért van rossz előérzetem? - Aoi, mi akarsz ezekkel? – nézek rá hatalmas szemekkel, mire elvigyorodik, de azt is úgy, hogy nem merek megszólani se.

- Szerinted? – Oké, drága Aoim, ha tudnám, nem kérdezném. - Nem tudom – erre megforgatja szemeit.

- Nemsokára úgyis reggel van, szóval ideje öltözni. – Lerakja mellém a ruhákat. – Én is hazaugrom néhány cuccért, majd jövök. – Válaszolni se tudok, olyan gyorsan eltűnik. Csak pislogok nagyokat, majd elkezdek öltözni. Amikor evvel elkészülök, elkezdem kivasalni a hajam, mire Aoi megjelenik. Annyira megijedek tőle, hogy megégetem a fülem.

- Basszus, Aoi! – fordulok felé dühösen – Hogy a faszomba hogy tudsz ilyen csendben közlekedni?

- Talán, mert vámpír vagyok? – kérdez vissza vigyorogva, mire fejbe kólintom.

- Marha vicces vagy – folytatom ahol abba hagytam. Amikor kész a hajam, kihúzom szemem, majd a tükör előtt megállok. - Ha ez nem jön be Reitának, akkor semmi – nézegetem magam, mire Aoi is beáll mellém. Hmm... kezdem lentről, rajta egy fekete tornacipő van, majd következik a bőrnadrág, de egy nagyon is szűk fajta, ami kurvára jól áll neki, szegecses övvel és egy fekete egyszínű pólóval.

- Szólj, ha kibámészkodtad magad, Ruki-chan - vigyorog a képembe, mire felfújom pofimat és elpirulok.

- Jó van na, inkább induljunk - kapom fel a tatyóm és már az ajtóban is vagyok.

– Jössz már?

- Megyek már... - követ nevetgélve.

*~*

Ahogy gondoltam, Reitáéknak kocsányon lógott a szemük. Uruha simán nekiment volna az ajtónak, ha Rei nem húzza vissza. Amikor bementek, Aoival elkezdtünk röhögni, de már annyira, hogy könnyezett a szemem. Az ötödik óránk elmaradt, így Aoival lementünk cigizni. Éreztem, hogy mindenki minket néz, ez egy kicsit idegesített. Egyszer csak megláttam Reiéket közeledni felénk, mire elpirultam, mert Rei majd felfalt a szemével. Megfogja kezem, majd elhúz magával két paddal odébb. Leül, így én is leülök mellé. Lehajtott fejjel ül a padon. Ezt nem tudom mire vélni, így csak nézem őt, mire felém kapja tekintetét és elvigyorodik, én meg szokás szerint vörös leszek.

- Gyönyörű vagy – leheli fülembe, mire megremegek, és még vörösebb leszek.

- Kö... köszönöm – most meg dadogok, mi lesz még itt? Megérzem Rei kezét arcomon, maga felé fordítja fejemet, majd ajkaimra tapad. Sután, de viszonzom a csókot, amit a csengő hangja szakít meg. Pihegve szétválunk, majd feláll, odamegy Uruhához és eltűnnek a lépcső tetején. Nagy szemekkel nézek utána, mire arra leszek figyelmes, hogy Aoi lehuppan mellém.

- Te meg mit vigyorogsz? – fordulok felé, mire abbahagyja a vigyorgást.

- Semmin – legyint majd hátradől és csak bámul ki a fejéből. - Amúgy Ruki, azt észrevetted, hogy az összes vadászlány minket néz? – hajol hozzám közelebb és úgy beszél. Erre felkapom fejem és végig nézek az udvaron. Tényleg mindegyikük minket néz.

- Az a bajuk, hogy Ruruék pont két vámpírt néztek ki maguknak. – Ez valahogy nem tud érdekelni, tudjuk, hogy az egész iskola beléjük szerelmes. Nézelődök az udvaron, mire egy csapat ismerőst látok meg bejönni az iskolakapun.

- Ne, ne, ne, ne... Aoi, mondd, hogy ők nem ide járnak. – mutatok Saga és a csapat felé.

- Sajnos van egy olyan érzésem, hogy azért vannak itt. – Saga vigyorogva megy végig a bámészkodók hadán és elindul felénk, mire mindkettőnk arca fehér lesz. Hirtelen megáll előttünk és csak bámul engem...

- Saga felfal a szemével... - motyogja a fülembe Aoi. Csak elhúzom a számat és állok, majd elindulok a lépcső felé. Hirtelen egy Saga áll előttem, mire kérdőn nézek rá.

- Hova ilyen sietősen? – vigyorog rám, majd végig simít, fenekemen, mire megugrok és dühösen meredek rá.

- Saga, egyáltalán mit kerestek itt?

- Beiratkoztunk! – húz magához közelebb persze én evvel az erővel meg is próbálok kiszabadulni öleléséből, ami nagy nehezen, de sikerül.

- Ne nyúlj hozzám! Nem vagyok a tulajdonod! - lököm el magamtól, majd felrohanok a lépcsőn és eltűnök az ajtó mögött, ami nagy csattanással illeszkedik a helyére...