17. rész

113 13 0
                                    


Ruki 


Eltelt egy hónap. Aoi meggyógyult, Rurunak pedig megtanítottunk mindent, amit csak kellett. Bár már előtte is jól tudta, mert ugye vadász volt és folyton rajtam gyakorolt. Esküszöm, ha nem lennék már halott, most meghaltam volna attól, hogy rám hozza a frászt avval a hülye karóval, de egyszer megjárta, mert annyira megijedtem, hogy kicsit messzire repítettem. Aoiék csak röhögtek rajtam. Nagyon nem fair, folyton a kicsivel kezdenek ki. Rei is annyira röhög, hogy már a hasát fogja. Felhúzott szemöldökkel állok elé és nézem arcát, amin látom, hogy kezd megváltozni.

- Ruki, ne használd rajtam az erődet, kérlek – áll meg mögöttem és ölel magához. Ohh, de hogy ez ne legyen elég, elkezd dörgölődni. Ezt mennyire utálom!

- Reihh – nyögök fel, mire abbahagyja és megáll előttem vigyorogva. Már nyúlnék utána, erre elmegy. – Rei, ne tedd ezt velem, ha már felizgatsz, segíts is rajtam! – dobbantok egyet a lábammal.

- Bocsi Ruki, van két kezed, oldd meg. – lép vissza hozzám és fülembe nyög, majd megmarkol. Próbálok nem felnyögni. Ezt direkt csinálja, tudom. Bezzeg, ha neki van ilyen baja, akkor azonnal kellek neki. Jól van Suzuki Akira, ezt még vissza fogod kapni! – Vigyorral az arcomon megyek a fürdőbe, ahol leveszem az összes cuccom, beállok a hideg víz alá és kezdem kiverni magamnak. Rei perverzen vigyorgó arca jelenik meg előttem és elélvezek. És most kezdődjön a kínzás, ha jól hallom már a szobánkban van. Felveszem a kimonómat, ami az egyik vállamat szabadon hagyja, és vizes hajjal megyek ki. Direkt nem szárítottam meg. Leülök elé az ágyra. Azonnal leteszi a könyvet és idemászik hozzám.

- Ruki, most direkt húzod az agyam? – kezdi el vállam puszilgatni, de ebbe a drágám még nem igen jött bele, mert a foga néha megkarcol. Majd belejön, kell egy kis idő, amíg a fogadat megszokod, na mindegy is.

- Én aztán nem – pillegek rá édesen. Most nagyon meg fogod kapni babám, de amíg nem tudsz róla, addig nincs is baj. Vigyorogva húzom le magamhoz és tapadok az ajkára, mire jólesően felnyög, főleg amikor elkezdem ingerelni. Zene füleimnek. Átfordítom magunkat és helyet foglalok csípőjén. Szétnyitja rajtam kimonómat és végigsimít mellkasomon. – Mit szeretnél, Rei-chan? – hajolok füléhez majd csókolok bele.

- Hülye kérdéseid vannak, Ruki – dönt el hátamon és kezdi el testem csókolgatni, harapdálni, amit hátravetett fejjel élvezek. Esküszöm, ha ezt tovább csinálja, nem fogom tudni végigvinni a kínzását, mert már én is vágyom rá. – Rájöttél végre, mit akarok? – suttogja számra. A fene essen beléd Rei, hogy nem tudok neked ellenállni.

- És miből gondolod, hogy meg is kapod az előbbi után?

- Na cica, az csak Ruru miatt volt, tanítanom kellett. – támadja be nyakam és szívja meg jó erősen, mire oda kapom a kezem, ő meg vigyorog. Ennek nyoma marad. Jó, te akartad! Lehúzom magamhoz és most én tapadok nyakára. Azon az imádnivaló mély hangján nyög fel. Vigyorogva válok el nyakától és nézek vele farkasszemet, és most jön a büntim. Kimászok alóla és elkezdem levenni a kimonómat iszonyú lassú mozdulatokkal. Nagyon bírom, hogy majd kiesik a szeme a nézésben és már indulna felém, de mellkasára teszem mancsom és megállítom. Kezembe veszem a síkosítót és eldöntöm az ágyon. Elkezdem magam tágítani majd fölé mászom és ráereszkedem merevedésére.

- chibih – veti hátra fejét.

- Na mi van Reita-sama, nem bírod a módszereimet? – suttogom fülébe. Ráfog csípőmre így nem tudok mozogni.

- Ne kínozz, cicám! – lök egyet csípőjével, aminek köszönhetően szinte csillagokat látok. Végre elenged, így visszanyomom felsőtestét az ágyra és megtámaszkodom mellkasán, majd felveszek egy őrült tempót. Az egész szoba a nyögéseinktől zeng, izzadt testünk egymáshoz simul. Gyorsítom a tempót és nem kell sok, hogy elélvezzek. Mellkasára omlok és próbálok újra levegőhöz jutni. – Na mi az Rukim, csak nem fáradtál el? – simogatja hátam. Átfordít minket és kicsúszik belőlem, majd visszadől mellém.

- Túl jó vagy – csókolgatom mellkasát – és ne vigyorogj te perverz – nyújtom ki rá a nyelvem. – Inkább gyere zuhanyozni. – fogom meg kezét és húzom magam után a fürdőbe. Na igen, nem csak fürdés lett belőle, ezt mondanom kell...

Vámpírok éjszakájaTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang